Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (1) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent2015 (1) Aggódás (10) ajándék (9) Alapítvány (4) alázatosság (1) alkalmatlanság (1) Anyáknapja (5) átadás (7) barátság (8) bátorítás (24) Békesség (19) belső békesség (5) belső viharok (12) beszéd (3) Biblia olvasás (6) Bizalom (42) bizonyságtétel (8) biztatás (1) bölcsesség (6) Bűnbocsánat (4) céltudatos élet (3) család (3) csalódások (2) Csendes percek (1567) csüggedés (11) Depresszió (8) dicsőítés (8) Döntések (7) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (1) együttérzés (8) elengedés (1) életöröm (3) elfogadás (7) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (8) fájdalom (5) fáradtság (1) feladat (10) félelem (3) feltámadás (1) feltöltődés (5) Filmajánló (4) Főoldal (149) Galéria (39) gondolataink irányítása (4) Gondolatok (40) gondviselés (12) gyengeségek (1) Gyermeknevelés (13) Gyógyulás (6) győzelem (2) hála (6) hálaadás (7) harag (1) harc (3) házasság (19) hit (22) hozzáállás (3) Húsvét (2) hűség (7) időbeosztás (4) igazság (6) Igehirdetés (38) Igevers (4) Ima (31) imádság (5) Immánuel (1) irgalom (7) Isten ajándéka (4) Isten ereje (1) Isten hűsége (23) Isten időzítése (1) Isten keresés (2) Isten követése (5) Isten neve (4) Isten szeretete (47) Isten terve (7) Isten tudja (1) Isten válasza (12) Isten védelme (16) Isten vezetése (38) Istenen lévő tekintet (2) Istennel töltött idő (11) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (1) Jézus áldozata (6) Jézus barátsága (2) Jézus követése (25) jóság (2) jövő (1) kapcsolatok (18) karácsony (2) Kegyelem (17) keresés (1) kételkedés (4) kétségbeesés (1) kísértés (7) kitartás (8) konfliktusok kezelése (2) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (1) küzdelem (7) lehetetlen (1) magány (5) magvetés (1) margóra (1) megbízatás (2) megbocsátás (7) megelégedettség (7) megismerés (5) Megpróbáltatás (19) megtèrès (2) megváltás (4) megváltást (1) mint Jézus (1) neheztelés (1) nyugalom (6) nyugtalanság (2) odafigyelés (2) odaszánás (2) olvasói gondolatok (7) öltözet (2) önértékelés (24) önvizsgálat (8) örök élet (4) összetöretés (1) pihenés (2) próba (1) Receptek (4) Remény (17) sóvárgás (2) stresszkezelés (2) szabadság (6) szavaink ereje (1) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (1) szépség (4) szerelem (2) szeretet (23) szeretve élni (1) szolgálat (9) teherhordozás (1) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (1) türelem (7) új év (2) ünnep (6) valentin nap (1) változás (12) várakozás (8) vendégfogadás (1) Versek (37) veszteség (1) video (5) Vigasz (6)

2017. január 20., péntek

Minden, ami csillog

„Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.” Péld 31,11

Az ékszerész hölgy mosolyogva nézte, hogy a vőlegényemmel megérintjük a sötétkék bársonyra helyezett gyémántokat, amiket elénk rakott. „És mégis mekkora keretben gondolkoznak?” – kérdezte, és hangjában reménység csengett.
Bill nyelt egyet. „400 dollárban”. Összerezzentem, pedig tudhattam, hogy főiskolai tanári fizetéséből nem telik többre. 400 dollár annyi évvel ezelőtt is csak egy igen apró gyémántra volt elég. Pindurkára.
Az ékszerész a pult túlsó végéhez hívott át minket. „Talán itt találunk majd valami kedvükre valót.” Újra előkerült egy négyzet alakú bársony, de a kövek, amiket ráhelyezett, szinte eltűntek az anyag szálai között. Bill hallgatta az eladót, aki a kövek tisztaságáról, karátban kifejezhető értékéről beszélt, én meg közben vágyakozva pillantgattam vissza az előzőleg látott gyémántokra, amik kint maradtak a pulton. A számtalan apró, csiszolt felületen megsokszorozódott az üzlet világítása, mintha hunyorognának, rám kacsintanának.
A gyémánt örök érték – mondtam magamnak. - Biztos van rá valami mód, hogy egy nagyobbhoz hozzájussunk.
Mivel semmilyen megoldás nem jutott eszembe, kiválasztottam egy csinos, de igencsak picike követ, és próbáltam úgy tenni, mintha nagyon örülnék.
„Ismerkedj vele, azt szeretném, ha boldoggá tenne – szólt Bill, megérintve a könyökömet. – Én még egy kicsit körülnézek.”
Kétségkívül boldog voltam Billel. A legdrágább, legkedvesebb, legjobb ember, akit valaha ismertem. De hogy ez a picurka gyémánt boldoggá tett volna… Hát…
Íme, az ocsmány valóság: egyedülálló nőként ahhoz voltam szokva, hogy bármit megvehetek, amit akarok, legfeljebb elő kellett vennem a hitelkártyámat. Takarékosan élő vőlegényemnek viszont annyi pénze volt, amennyit a pénztárcájában hordott.
De ő maga mondta, hogy szeretné, ha boldoggá tenne a kő…
Megvártam, míg Bill hallótávolságon kívül kerül, áthajoltam a pulton, s közelebb intettem az ékszerésznőt. „Megnézhetném újra a nagyobb köveket?”
Szó nélkül elém rakta őket. „Igazából ezeket szeretném”- suttogtam egy gyönyörűen csiszolt darabra mutatva. „Mi lenne, ha elfogadná Billtől a 400 dollárt, a különbözetet meg leszedné a hitelkártyámról úgy, hogy Bill ne lássa?”
Közömbös tekintettel csak ennyit kérdezett: „Biztos, hogy így akarja kezdeni ezt a házasságot?”
Elvörösödtem. „Nem, én csak… azt hiszem, nem.” Gyorsan elfordultam, és nagyon szégyelltem, hogy a bűneimet, mint megannyi sziporkázó gyémántot, kiraktam a pultra. Kapzsiság, álnokság, mohóság, büszkeség – nem volt jó mindezzel szembenézni.
Eszembe jutott a Példabeszédekből a mai igénk. „Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.”
Szememmel megkerestem a bolt túlsó sarkában álló Billt: a férfit, aki olyan feleséget érdemel, akire egész szívével – és pénztárcájával - ráhagyatkozik, és nem csalódik. Magamban bocsánatot kértem tőle az előbbi félresiklásért.
Mosolyogva néztünk egymásra az ékszerésznővel. „Igaza van – mondtam. –A pici kő tökéletesen megfelelő lesz.” És az is volt.
Évek jöttek, évek mentek, és én úgy tekintettem a jegygyűrűmre, mintha a Reménység Gyémántját tartaná. Mert számomra azt jelképezte: a reménységet, hogy házasságunk alapja a tisztesség és nem a csalás, és a köztünk lévő szeretet többet ér bármilyen drágakő csillogásánál.
Ezüstlakodalmunkra Bill nagyvonalúan megajándékozott egy új gyűrűvel, amiben gyönyörűen csiszolt gyémántkő csillogott. Nem győzök hálát adni Istennek azért, hogy hibáimat elfeledve hajlandó minden reggelre újracsiszolni engem.


Köszönöm, Uram, gyöngéd, de határozott figyelmeztetéseidet az életemben, a házasságomban. Kimondhatatlanul hálás vagyok a férjemért, akit szerethetek és tisztelhetek. Váljék dicsőségedre közös életünk. Jézus nevében, Ámen.
Liz Curtis Higgs: All That Glitters,Encouragement for today, 2014.06.19.,www.proverbs31.org,fordítás:eszmelkedesek.blogspot,kép:pinterest

2017. január 19., csütörtök

Meddig, Uram?

„Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?” Zsolt 13,3b

Harmincéves koromban, mikor újra meg újra költözködnöm kellett, sokszor imádkoztam így: Meddig még, Uram?
Élet- és munkakörülményeim hatására annyit cseréltem a lakcímemet, hogy egy életre elegem lett belőle. Magamnál hodtam korábbi lakcímeim listáját, hogy emlékezni tudjak rájuk, s megőrjített, ha a benzinkútnál irányítószámot kellett megadni az elektronikus fizetés hitelesítésére. Biológiai családom sajnos évekkel korábban szétesett, és bármerre néztem, minden azt erősítette bennem, hogy nincs egy hely, amelyet otthonnak nevezhetnék.
Meddig fér el mindenem egy bőröndben? Mikor változik már meg az életem?
Őszinte imák voltak ezek, nyers imák, de az Istennel megtett hosszú útra volt szükség, hogy elfogadjam, így is lehet és szabad imádkozni.
Sokáig úgy gondoltam, ha kérdezek, ezzel azt fejezem ki, hogy nem bízom eléggé Istenben. Tudtam, hogy bíznom kell gondviselésében, és Isten akaratának teljesülését kívántam, nem a magamét. De az engedelmességnek ezen az útján valahol elvesztek a kérdések, abbamaradtak a siránkozások.
A siránkozás, a lamentáció a bánat szenvedélyes kifejezése, és Isten elfogad minket fájdalmunkban. A panaszkodó imádságban őszinte érzéseinket tárjuk Isten elé. Isten hallani akar rólunk rossz napjainkon is, és mindig nyitott az őszinte imádságra.
A Szentírásban is találunk panaszkodást, jó példa erre a zsoltáros, amikor így kiált fel:
„Meddig feledkezel meg rólam, Uram? Mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem?” (Zsolt 13,2)
Kiáltottál már így Istenhez: Meddig még, Uram? Meddig kell gyötrődöm? Meddig kell még várnom, hogy a gyermekeim Feléd forduljanak? Meddig kell még ezt a munkát végeznem, amiben semmi örömöt nem lelek?
Dávid panaszkodása rávilágít, hogy igenis van úgy, hogy azt érezzük, elfelejtett, sőt elhagyott Isten. A zsoltáros nem nyomja el ezt az érzést felszínes öröménekkel, nem egy értetlen barátnak mondja el, aki lesöpri az asztalról. Dávid egyenesen Istennek panaszkodik imádság formájában. A Szentírás szerint Isten engedi, hogy siránkozzunk, s ha panaszunkkal Hozzá fordulunk, válaszolni fog.
Dávid így folytatja: „Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond?” (Zsolt 13,2a).
Istennek feltehetjük a legőszintébb kérdéseinket is. Tudja, hogy vannak nehéz szakaszok az életben, amikor tele vagyunk aggodalommal. Csak az számít, hogy mit teszünk ezekben a siránkozásra indító helyzetekben.
Sajnos sokszor pletykálok Istennel ahelyett, hogy őszintén elé vinném panaszaimat imádságban. Gyermekeiként nyugodtan forduljunk kérdéseinkkel egyenesen Istenhez akkor is, ha szívünk tele van fájdalommal.
Ő miért mehetett férjhez, nekem meg még mindig nincs senkim?
Őt megáldottad, Uram, engem miért hagysz tovább küzdeni?
Miért végtelen a gyötrelem, miért nincs nyoma se a változásnak?
Téged milyen Meddig kérdés gyötör? Meg tudod osztani egy keresztény közösséggel? Megengeded magadnak, hogy egyenesen Istenhez fordulj velük?
Sok áldás van mindnyájunk életében, és sokan küzdünk ezzel párhuzamosan. Isten gyermekeiként sokféle érzést tapasztalhatunk meg egyidőben. Egy későbbi zsoltárban Dávid megvallja bűneit, ugyanakkor segítséget kér Istentől ahhoz, hogy dicsőíthesse: „Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet” (Zsolt 51,17).
A Szentírásban nincs színészkedés. A panaszkodás őszinte érzéseinket viszi Istenhez, és lehetőséget ad Neki, hogy megvigasztaljon, amikor nem minden rózsás bennünk és körülöttünk. Istennel való kapcsolatunk célja nem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem a bensőséges, álca nélküli együttlét Vele.
Ha bánatunkat Isten elé visszük, Ő azt a valónkat éri el, amilyenek vagyunk, nem pedig amilyennek mutatjuk magunkat. Ha magunkban tartjuk a panaszt, egy időn túl bezárkózunk, nem vesszük tudomásul érzéseinket, magunkra maradunk, sőt az imádkozást is abbahagyjuk. Nagylelkű Istenünk meghív, hogy tegyük fel a „meddig” kérdéseket, sőt a Szentírásban szemlélteti is, hogyan panaszkodjunk.




Mennyei Atyám, segíts, hogy ne akarjam visszatartani a panaszkodást Előtted. Amikor feléd kiáltok: Meddig, Uram? , légy velem a bajban, és fordítsd át dicsőítéssé panaszkodásomat. Jézus nevében, Ámen.

Esther Fleece: How Long, O Lord?,Encouragement for today, 2017.01.18.,www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép: pinterest

2017. január 18., szerda

Amikor kételkedem magamban

„Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: ’Kicsinyhitű, miért kételkedtél?’" Mt 14,31


Nagyon elcsüggedtem. Katasztrófa! Világvége! Egyre csak az örvénylett az agyamban, mi mindent rontottam el.

Nem úgy történtek a dolgok, ahogy reméltem. Este, mikor már ágyban voltam, újra végiggondoltam a történteket, s a bánat teljes súlyával rám nehezedett.

Szívesen mondanám, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor kételkedtem magamban, de ez nem lenne igaz, mert azóta is többször megpróbált felfakadni bennem. De már megtanultam másképpen kezelni. Végre felismertem, mi is ez az érzés valójában. Az alázatosság egészségtelen megnyilvánulása. Önvizsgálatnak, jámborságnak tűnhet. Pedig igazából eltántorít az álmaimtól és az úttól, amelyen Isten próbál vezetni.

Az önmagunkban való kételkedés lebéníthat, ha nem tanulunk meg bánni vele. Mindenekelőtt kérdezzük meg magunktól:

Van valós oka annak, hogy kételkedem magamban? Talán csak hiányosságok vannak az ismereteimben, a tudásomban, amit tanulással vagy imádkozással pótolhatok.

Egy bizonyos személy vagy múltbeli történések okozzák? Kedves barátnőm és testvérem a Proverbs 31 Szolgálatnál, Lysa TerKeurst meséli egy helyen, hogyan forgolódott gyermekként szép új ruhájában, hogy az édesapja észrevegye.

Hányszor forgolódunk felnőttként is, hogy valaki betöltse azt az űrt, amit egy apa figyelmének, egy anyai ölelésnek a hiánya okozott. Egyre csak forgunk, hátha észrevesz valaki, s ha ez nem történik meg, kongó ürességet érzünk, még ha nem is lett volna módja senkinek felismerni szükségeinket.

Egy ellenség okozza? Az Írás szerint van ellenségünk. Egy olyan ellenség, aki meg akar károsítani, ki akar rabolni, meg akar sebezni azzal, hogy eltérít Isten kegyelmétől, hívásától, iránymutatásától. Annyira koncentrálunk mindarra, amit elrontottunk, hogy nem vesszük észre a jót, ami történt?

Amikor mindezek fényében végiggondoltam, mi okozta kétségbeesésemet, rájöttem, hogy ez egy hitbeli megtorpanás volt. Jó lecke lett, amivel bestoppoltam egy lyukat a tudásom szőnyegén.

Az önmagunkban való kételkedés hathat ránk gyengítően, felemésztve gondolatainkat, vagy válhat fejlődési lépcsőfokká, ha becsületesen megvizsgáljuk, miért tört ránk, és mit tehetünk ellene – Isten segítségével.


Uram, segíts, hogy nézzek szembe kételkedésemmel, s aztán lépjek tovább. Fordítsak hátat ennek a haszontalan érzésnek, váltsam át cselekvésre, tudásra, és mindenekelőtt a Te jelenlétedre, Istenem. Te ismersz. Tudod, mire van szükségem, és kegyelmeddel ki is elégíted. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.27.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2017. január 17., kedd

Olvasd ezt el, mielőtt döntenél

 „Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket.” Iz 49,10b


Döntést kell hoznod valamiről, ami nagyon izgalmasnak tűnik, de a lelkedben folyton ott a tétovázás?
Van egy barátunk, Wes, aki már kisfiú kora óta odavolt a pilótákért és a repülőgépekért. Mindig is arról álmodozott, ami aztán a foglalkozása lett: oktató egy repülőiskolában.
Csodálatos. Igen ám, de nemrég ez az egész kicsit bonyolultabbá vált. A repülőiskola tulajdonosa felajánlotta Wesnek, hogy vásárolja meg a céget. Káprázatos lehetőség. De ijesztő is. Olyan, ami miatt Wes nem tud azonnal dönteni.
Férjemmel együtt igyekeztünk segíteni Wesnek a helyes döntésben. Én végigelemeztem vele ennek a lépésnek az árát: mit jelent neki személyesen, mit jelent a fiatal feleségének, milyen napi nyomás alatt vannak azok, akik saját cégükben dolgoznak.
Egyik alkalommal beszélgetés közben megosztottam vele egy képet, ami nekem segíteni szokott a döntéshozatalban.
Képzeld el, hogy ez a mostani lehetőség egy gyönyörűséges, de sebes mozgású folyó. Talán meleg van, vagy csak szereted a vizet, mindenesetre, nagyon vonzónak látod, szeretnél beleugrani. Ám ha egyszer benne vagy, erősen lecsökkennek a lehetőségeid.
Olyan gyorsan halad a folyó, hogy téged is arra visz, amerre ő megy. Ha nem gondoltad át időben, hogy valóban mindenhova el akarsz jutni, amerre a folyó halad, akkor bizony bajban leszel.
A végzett egyetemisták gyakran panaszkodnak, hogy tanulmányaik alatt nem volt lehetőségük megtapasztalni azt az életformát, amibe végzettségükkel belekerülnek. Ha kémia szakra jelentkezel, de utálnál laboratóriumban vagy kórházban dolgozni, járd végig a folyópartot, mielőtt beugranál a vízbe.
Akik együtt járnak, és házasságban gondolkoznak, járják végig a partját az „otthonteremtés” vizének. Ha egyikük egy harmadik világbeli országban szeretne szolgálatot teljesíteni, a másik pedig egy közép-amerikai városi otthonról álmodozik, jól gondolják meg, mielőtt beugranak a vízbe.
Az anyuka, aki új üzleti lehetőséggel találkozik, mielőtt belevág, gondolja át a költségeket: az induláshoz szükséges összeget, a gyerekek elhelyezését, az árukészlet vagy a nyersanyagok beszerzését. Ha szeret otthon lenni a gyermekeivel, gondolja meg, mielőtt belevág valamibe, ami minden estéjét igénybe veszi, menjen végig a folyóparton, mielőtt beleugrik.
Meg tudod tenni, hogy le-föl járkálj a parton, mielőtt beugranál a folyóba.
Van lehetőséged beledugni a lábujjaidat, hogy megállapítsd a víz milyenségét.
Beszélgethetsz olyanokkal, akik már ismerik a folyót. És elcsendesedhetsz Isten jelenlétében, hallgatva az Ő suttogását, olvasva az Ő Igéjét, és keresve abban az eligazítást.
Ha már beugrottál, a sodrás a teljes figyelmedet igényelheti. Ez nem jelenti, hogy teljesen magatehetetlen leszel. Talán lesz lehetőséged igazítani kicsit a víz folyásán. De biztos, hogy sokkal nehezebb más irányba fordulni, ha már benne vagy a vízben.
Nekem nagy megnyugvást jelentenek azok az igék, amelyekben arról olvasok, hogy Isten az, aki a vizekhez vezet, irányít, terel minket.


„Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket” (Iz 49,10b).

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért” (Zsolt 23,1-3).

„Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek” (Jer 31,9).

Sokat beszélünk róla, hogy a keresztények hitben lépjenek előre, amivel én teljes szívemmel egyet is értek, és ezért tartom olyan megnyugtatónak a fenti igeverseket.
Hiszem, hogy olyan is van, amikor Isten egyértelműen arra utasít, hogy ugorjunk be a folyóba.
De ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek be kellene ugrania. Néha a hit nagyobb cselekedete az, ha hagyjuk, hogy Isten vezessen, beszéljen hozzánk, és terelgessen a vizek mellett.


Uram, szeretnék mindent végiggondolni, és felelős döntést hozni, mielőtt beugrom ebbe a folyóba. Mutass meg nekem, kérlek, minden szempontot, ami még nem jutott eszembe. Jézus nevében, Ámen.
 
 

forrás: Lysa TerKeurst: Read This Before Making That Decision Encouragement for today, 2014.08.07.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2017. január 16., hétfő

Szerinted szép vagyok?

„ A királyt elkápráztatta szépséged…” Zsolt 45,12


Együtt táncoltunk fiaimmal harsogó zene mellett a konyhában, miközben szépen elraktuk az edényeket. Otthonunk szentélye az egyetlen hely, ahol táncolni tudok az utóbbi időben anélkül, hogy zavarba hoznám őket – ami persze nem akadályoz meg abban, hogy a kocsiban is ritmusra mozogjak egy-egy jó szám hallatán. Különben is, ma mindenütt táncra perdülnék, mert táncos kedvemben vagyok.

Hogy miért? Kaptam egy pár új csizmát. De nem ám amolyan szolid, negyveneseknek való lábbelit. Ez magas sarkú és kényelmetlen. De szépnek érzem magam benne.

Remélem, nem törlöd ezt az áhítatot, mert úgy gondolod, a valódi szépség belülről fakad. Én is tudom. De kérlek, olvasd tovább.

Emlékszem egy másik pár csizmára, amiben egyszer régen szépnek hittem magam. Valahogy rávettem nagymamámat, hogy vegyen nekem egy akkor nagyon menő go-go csizmát – harmadikos koromban. Fehér volt és feszes, zippzár futott az oldalán majdnem a térdemig. Abban a csizmában nem volt elég a járás, ide-oda billegtem, lebegtem benne.

Vacsorázni mentünk, nevetve forgolódtam a csizmámban, megrészegített a felnőttek figyelme, és csodálatos volt szépnek éreznem magam kilenc évesen.

Éltél már át ilyet? Legyünk bár harmadikosak vagy harmincvalahány évesek, női szívünk vágyik arra, hogy szépnek higgye magát.

Néha elbújunk ez elől a vágy elől. Úgy gondoljuk, egy keresztény nő a hiúság vétkébe esik, ha elismeri, hogy szép szeretne lenni. Nemde a jellemünk szépítgetésével kéne foglalkoznunk, nem a külsőnkkel? Emellett, minden nő tudja, milyen könnyen feltölt minket mások figyelme, elismerő tekintete az egyik pillanatban, s milyen értéktelennek, bizonytalannak érezzük magunkat rögtön a másikban.

Élénken emlékszem, hogyan pukkadt ki harmadikos lebegésem-lelkesedésem a go-go csizmákban, s ömlött szét bennem az értéktelenség érzése. Egyetlen szempillantás alatt elmúlt az est varázsa, mikor egy idősebb rokon éles szavakkal megdorgált: „Elég legyen. Hagyd abba a magamutogatást, és ülj már le.” Ezt tettem az est hátralévő részében. Csendben, szégyenkezve ültem, távolról sem éreztem már szépnek magamat.

Kislányokként és nagylányokként szépségünket gyakran eltemetik a hasonló megnyilvánulások mások részéről. Vagy áldozatává válik mindennapi kötelességtudatos robotunknak, megtört szívünknek, beteljesületlen álmainknak. Megpróbáljuk félrelökni magunkban a vágyat, s azt szajkózzuk, hogy a testi szépséggel foglalkozni haszontalan dolog.

Ám mélyen valahol érezzük, hogy ez hamisan cseng.

Szerintem sokkal közelebb áll az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk: nem akarjuk, hogy kizárólag a külső szépségünk vonzzon valakit, de azt sem, hogy ne vegyen róla tudomást.

Arra vágyunk, hogy mind belsőnk, mind külsőnk szép legyen. Egyik a másik nélkül nem valós önmagunk, s mi azt szeretnénk, ha valaki látná, milyenek vagyunk valójában. Azt szeretnénk, ha valakit elkápráztatnánk teljes, külső-belső valónkkal.

Mi lenne, ha ahelyett, hogy lefokoznánk ezt a vágyat, inkább szeretettel elfogadnánk? Mi lenne, ha Isten által belénk ültetett vágynak ismernénk el, ami női szívünkhöz természetszerűen hozzátartozik?

Ahogy ezen elmélkedtem, hihetetlen dologra jöttem rá: Isten nemcsak nekünk adta ezt a vágyat, de ki is elégíti. A Király gyönyörködik szépségünkben (Zsolt 55,12).

A Király teljességemben lát engem. Látja, ahogy kínlódom, hogy segítsek gyermekemnek összeállítani újságkivágásokból a projektjét, vagy elkészíteni a pályázati anyagát, hogy ne legyen benne kivetnivaló. Látja, ahogy időt szakítok a barátnőmre, akinek bátorításra van szüksége, látja, ahogy a férjemet szeretem. És látja, ahogy a testem gondozásával törődöm.

Isten, a mi mennyei Atyánk alakította ki és teljesíti be vágyainkat. Kívülről-belülről ismer, és nem csalódik bennünk, nem elégedetlen. El van kápráztatva. Igen, tőled!

A Királyt elkápráztatja szépségünk. Hát ezért táncolok ma az új csizmámban. Gyere, csatlakozz hozzám. Vedd fel a legmenőbb cipődet, erősítsd fel a zenét, és táncolj. Rajtad van az Ő szeme, és gyönyörködik!


Istenem, semmi sem tesz szebbé engem, mint a Te szereteted. Köszönöm, hogy Mennyei Király vagy, aki mindenestül ismer és szeret engem. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.18., Melanie Chitwood, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. január 15., vasárnap

A sötétségből kivezető út

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.


(40. Zsoltár 2.vers)

A türelem nem a legnagyobb erényem. Nem szeretek várakozni - senkire és semmire sem - ezért nem ajánlatos az élelmiszer boltban a hátam mögött lenni a sorban. Függetlenül attól, hogy ketten vagy tízen vannak előttem, az én sorom minden bizonnyal a leglassúbban halad. Istenre sem szeretek várni ... mégsem volt más választásom, amikor egy olyan gödör mélyén ültem, amelyet klinikai depressziónak neveznek. Üresnek éreztem magam, és mérhetetlenül fáradt voltam. Szüntelenül azt kérdeztem magamtól: "Hogy kerültem ide?"

A depresszió nem egyik napról a másikra ér el bennünket. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki reggel felkelvén ezt mondta volna: "Hmmm...szerintem ma a depresszió mély gödrébe fogok beleugrani." És a szabadulás abból a bizonyos gödörből sem történik meg egy éjszaka alatt, mert mindenképpen időre és türelemre van szükség hozzá.

1. Várakozni. A zsoltáros egyszerűen azt mondja: "Vártam". Ez a várakozás azonban nem passzivitást jelent. A várakozás ideje a felkészülést, a pihenést és a gyógyulást foglalja magában.

* Várakozni azt jelenti, hogy elfogadjuk ezt a gödröt. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene. (Ézsaiás 45:3)

Amikor az Igében az ÚR kifejezés nagy betűvel van írva, akkor az :"Abba Atya" jelentésre gondoljunk. A fenti vers azt mondja el nekünk, hogy Atyánk már előttünk megjárta az utat, és elrejtett egy kincset, vagy egy titkot minden egyes sötét pillanatba vagy fájdalmas körülménybe. Vannak olyan tapasztalatok, melyeket a világosságban nem lehet megszerezni. Várakozni azt jelenti, hogy elfogadjuk ezt a gödröt, tudva azt, hogy a hasznunkat szolgája.

* Várakozni azt jelenti, hogy beismerjük, hogy valami nincs rendjén. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. (Ézsaiás 40:29)

Az érzelmi gyógyulás akkor kezdődik, ha valaki őszintén kimondja: "Szükségem van segítségre!" Férjem egy nagy gyülekezet pásztora volt Floridában, amikor a klinikai depresszió elborította életemet. Két választásunk volt, vagy engedjük, hogy teljesen átláthatók és őszinték leszünk, vagy a szőnyeg alá söpörjük a problémát. Arra jutottunk férjemmel, hogy az a helyes, ha felvállaljuk magunkat, így hát elmondtuk a gyülekezet vezetőségének a küzdelmemet, majd az egész gyülekezettel megosztottuk a problémát. Sok mindent kockáztattunk ekkor, de hatalmas tanulságul szolgált ez számunkra. A megosztott teher mindenképpen könnyebb terhet jelent, mert úgy vagyunk alkotva, hogy szükségünk legyen egymásra.

* Várakozni azt is jelenti, hogy nyugodtak vagyunk. A 40. zsoltár 1. verse így szól: "Vártam..." tehát hinni és meglelni azt a Valakit, aki egyedül menthet meg bennünket.

Istent nem lehet megismerni a lótásban-futásban. Annyira körbevettek teendőim, hogy elmulasztottam, hogy maga Isten vegyen körül engem. Azon két év alatt, míg a gödörben voltam, visszaadtam vezetői szolgálataimat, mert sokszor még gyülekezetbe sem mentem el a pánik rohamaim miatt. Isten megtanított egy fontos igazságra ezáltal. Számára sokkal fontosabb hogy ki vagyok én, mint hogy mivel foglalatoskodom. Senki sem foglalhatja el a helyemet a szívében.

2. Légy türelmes. A McDonald's hamburger étterem hálózatának huszonkét évre volt szüksége ahhoz, hogy egy billió dollárt termeljen. Az IBM-nek ehhez negyvenhat évre volt szüksége, a Xerox-nak pedig hatvanháromra. Harvey Mackay, az "Ússz együtt a cápákkal" című könyv szerzője elmesél egy interjút a 88 éves japán vállalati igazgatóval a könyvben. A beszélgetés a következőképpen zajlott:

- "Uram, vannak-e a vállalatának hosszútávú tervei ?"
-" Igen"
- "Milyen hosszúak ezek a tervek?"
- "Kétszázötven évre terveztünk"
- "Mire van szükségük, hogy ezek megvalósuljanak?"
- "Türelemre."- hangzott a válasz.


Dávid így szól: "Türelmesen vártam az Urat." A "türelmesen" azt jelenti, hogy fáradtság nélkül, kitartással. Sok évig tartott mire a mélybe leértem, és két évembe telt, mire kijöttem abból a gödörből, de a küzdelmem nem záródott le teljesen. Mert a depresszió időről időre rám tör. Ez az állapot alázatban, és szüntelenül Isten előtt tart engem, így tudatosul bennem, hogy szükségem van Istenre.


Lehet, hogy nem a depresszió gödrében vagy, de mindannyiunk életében eljönnek azok a "nem szeretem napok", amikor valamilyen mélységbe kerülünk. Lehet, hogy ezt a gödröt a saját kezünkkel kapartuk ki, amikor rossz döntéseket hoztunk. Lehet, hogy gödrünket az ellenség gondosan megtervezte számunkra.

Akár hogy is, a gödör az egy gödör. Egy hely ahol bénító félelem és nyomasztó kétségbeesés van, melyet emberi törékenységünk és szüntelen szabadulni akaró próbálkozásaink táplálnak.

A csodálatos hír az, hogy Isten vonzódik az összetört emberekhez. A 40. Zsoltár második verse azt mondja: "Lehajolt hozzám." Figyeld csak meg: nem azt mondja, hogy Dávid fordult az Úrhoz. Az igazat megvallva, Dávidnak ereje sem volt ehhez, így tehát maga Isten fordul hozzá. Ahogy Isten meghallotta Dávid kiáltását, a tiédet is meg fogja hallani.Nem tudom, hogy benne vagy-e egy gödörben, segítségre várva, vagy talán egy közeli hozzátartozód van a mélységben. Egy dolgot azonban bizonyosan tudok. A célja a gödörnek a megtisztítás és a helyreállítás. Add át életed összetört darabjait Istennek. Ő ki tud és ki fog hozni a sötétségből

Atyám! Nagyon fáradt vagyok. Nem hallom a hangod, és nem érzem a jelenléted az életemben. Az erőm véges, és szükségem van a Te erődre, hogy továbbhaladjak. Most szeretném az összetört élet darabkáimat lábad elé helyezni, és bízom Benned, hogy munkálkodni fogsz értem. Jézus nevében, Ámen.





Most te következel:
Olvasd el a 40. Zsoltár 2-5. verseit:
Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.

Karikázd be a cselekvést jelentő igéket ebből a versből. Mit kér Isten, hogy megtegyél? Mit ígér Isten, hogy minden bizonnyal meg fog tenni? Készen állsz arra, hogy Ő valóban Isten legyen az életedben?



Forrás: Coming Out of the Dark, Mary Southerland, January 15th, 2014

Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com

2017. január 14., szombat

Menekülés a depresszió gödréből

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.


(40. Zsoltár 2-4)


1995. tavasza volt, és teljesen üresnek éreztem magam. Semmihez sem volt energiám. Teljesen kimerültem, és nem csoda, hogy ilyen állapotban voltam, kimerítő év állt mögöttem.


Zongorista szolgálatom a gyülekezetben inkább terhet jelentett most már, mint örömet. Éneklésem már nem egy lelkes gyermeki szív túlcsordulásaként hatott, hanem egy üresen kongó feladat teljesítés volt inkább. Nagyon élveztem, hogy anya lehetek, de a mindennapi feladataim a gyerekek körül kezdtek kimerítővé válni.


Általában én voltam az, aki mindig kész voltam arra, hogy segítsek másokon, az emberek bizalommal fordultak hozzám tanácsért. Ismerőseim egy erős asszonyként ismertek meg. Szerettem kimagasló teljesítményt nyújtani azokban a dolgokban amikhez nekikezdtem. Ha éreztem, hogy valamit nem sikerül tökéletesre megvalósítanom, inkább hozzá sem kezdtem az egészhez. Könnyen pálcát törtem a másik ember felett... és kevés empátiával fordultam a gyenge embertársaim felé. Most pedig itt voltam én, az erős, és nem tudtam kiszállni az ágyból. A legegyszerűbb döntés súlya is pánik rohamhoz vezetett. Az eddig bölcsességet osztogatónak egy egyszerű bevásárlási lista gondot okozott. Annak az asszonynak, aki korábban előadásokat tartott nagy tömeg előtt, most tömeg iszonyom lett és nem szerettem emberekkel érintkezni. Az élet nagyobb feladataira nem is mertem gondolni, mert a legapróbb megoldandó dolog is megmászhatatlan hegyként tornyosult előttem.


Az ebédkészítést, házimunkát és bevásárlást nem végeztem el. Azokon a napokon, amikor sikerült kikecmeregnem az ágyból és felöltöznöm, mire a gyerekeink hazajöttek az iskolából, akkor már jó napom volt. Semmi mást nem akartam csinálni, mint aludni. Azt szerettem volna, ha az engem körbevevő világ nyugton hagyott volna.

Teljesen lebénultam.

Beleestem egy mély, sötét megfoghatatlan gödörbe.

Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda. A legijesztőbb az egészben az volt, hogy arról sem volt fogalmam, miként jöhetnék ki onnan.


Azt hittem, hogy csupán fáradt vagyok, és csak egy kis pihenésre van szükségem. Így elmenekültünk a forró párás Floridai időjárásból kedvenc helyemre az Észak Karolinai hegyekbe három hétre. Alig emlékszem valamire abból a nyaralásból. Gyermekeink tudták, hogy valami vészesen nincs rendjén. Még sohasem látták anyukájukat ilyen csendesnek...ilyen nyugodtnak...és ilyen szomorúnak. Dan, a férjem, csendben figyelt, miközben minden este kiöntöttem szívem szomorúságát és félelmét előtte. Úgy tűnt, hogy nem lehet kérdéseimre választ találni. Szemében láttam ugyanazt a növekvő félelmet amit a szívemben is éreztem. Teljesen ismeretlen helyzetben voltunk. Egy idegen tartományban. És fogalmunk sem volt, miként tudnánk ezeken az idegen vizeken evezni. Komoly bajban voltam, és sürgősen segítségre volt szükségem.


Ahogy a napok egyre sötétebbé váltak, Dannel rájöttünk, hogy megoldást kell találnunk, mégpedig minél előbb! Úgy döntöttünk, hogy felkeresek egy lelkigondozót, akiben Dan megbízott. Az első találkozásom Bettyvel eseménytelenül telt, az akkori véleményem szerint csupán időpocsékolás volt a vele töltött idő. Tejesen felháborodtam! Rendbe kellett volna hoznia néhány óra alatt, és ez nem sikerült neki. Egy dolgot azonban sikerült megoldania. Megnevezte a gödrömet amelyben benne voltam.


Klinikai depresszió állapotában kerültem, amiről nem sokat tudtam. Mert ugye az erős, odaszánt életű keresztényeknek nem illik depressziósnak lenni. Eddig még senkit sem hallottam volna a gyülekezetben, hogy a depressziót említette volna, vagy bevallotta volna, hogy depresszióban szenved. Visszahőköltem az életemben lévő nyilvánvaló gyengeségtől. Szégyenkeztem a hatalmas bukásom felett, és mindent megadtam volna azért, hogy kimászhassak ebből a gödörből.


Azt is tudtam, hogy ezt az utat nem tudom egyedül megtenni. A következő évben Dan, Betty, és még sokan mások lemásztak velem ebbe a gödörbe, hogy Isten eszközei lehessenek számomra. Isten valóságosan munkálkodott általuk, hogy kiemeljen a mélységből.


Hiszem, hogy az egyik ok, amiért Isten megengedi, hogy depressziómmal küszködjem, az, hogy másoknak segíteni tudjak.


Neked sem kell a sötétség foglyának lenned.


És nem is kell tehetetlenül állnod, miközben egy barátod, vagy családtagod a depresszióba elmerül.


Isten a világosságra hív bennünket.


Emeld fel hát a fejed, nyisd meg a szíved, halld meg a hangját Annak, aki a legjobban ismer és szeret téged. Ő melletted van és meg fog szabadítani téged.


Uram, úgy tűnik, mintha minden összedőlt volna körülöttem és egy sötét veremben lennék. Szeretném teljesen átadni magam Teneked. Vágyódom utánad, de tehetetlen vagyok és félek. Kérlek, emelj ki innen, és mutasd meg számomra az utat! Jézus nevében kérlek, ámen.


Most te következel:
Nyisd meg szívedet Istened előtt, és kérd meg, hogy mutassa meg számodra a sötét részét az életednek. Amint ezt eléd hozza, írd le a gondolataidat. Légy őszinte önmagadhoz és Istenhez. Minden nap olvasd el a 40. Zsoltár 2-4. versét, és ragadd meg Isten személyesen neked szóló ígéretét.


Még néhány gondolat tőlünk:
Statisztikák alapján, a január-február hónapokban szenvednek legtöbben depresszióban. Egyetértek. Depresszió egy meg nem szűnő tüske a testemben. A következő hetekben néhány áhítat ezt a témát fogja érinteni. Azért imádkozom, hogy a gondolatok segítségül legyenek számodra.





(Forrás: Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013, Used with permission www.girlfriendsingod.com
Escaping The Pit of Depression, January 14th, 2014, Mary Southerland)

2017. január 13., péntek

Erőt visz gyengeségeinkbe

„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” Róm 8,26

Mindenkinek vannak gyengeségei. Amik miatt azt hisszük, sosem fogunk úgy teljesíteni, mint az „erősek”. Amik miatt kevesebbnek érezzük magunkat. Kevésbé vagyunk győztesek. Kevésbé vagyunk hódítók. Kevésbé vagyunk erősek.
Engem nagyon zavarnak a gyengeségeim. És nem szabadulok a gondolattól, hogy nem tudok megváltozni.
Pedig Krisztus erejében minden meg tud újulni. Minden újraépül, ami összetört. De néha belefáradok a próbálkozásba, és nagyon, de nagyon gyengének érzem magam. Ismered ezt az állapotot?
Engedd, hogy ez az ige egy kis erőt leheljen ma a gyengeségedbe:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal” (Róm 8,26).
Nem kell tudnunk minden választ. Nem kell ötleteket adnunk Istennek. Az is rendben van, ha gyengeségünkben már imádkozó szavaink sincsenek.
Olvasd csak ezeket a gyönyörű sorokat, amik épp nekünk szólnak gyengeségünkben, ahogy a Róm 8,26-ban ígéretet kaptunk rá:
„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek” (Róm 8,1).
„De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek,” (Róm 8,9a).
„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31b).
„De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37).
Talán jó lenne, ha néhány percig csendben üldögélnénk. Nyugalomban, az ítélkezés terhe nélkül, kívül az elvégzendő feladatok mókuskerekén. Nyugodtan, tudva, hogy a Lélek megsegít gyengeségünkben.
Ő megérti gyengeségeinket. Ő tudja, hogyan imádkozzunk. A gyengeségnek célja van. Rossz érzés, de biztos, hogy valami jó kerekedik ki belőle – ahogy a Róm 8,28 biztat: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik”.
A csendben, a nyugalomban, mialatt a Lélek imádkozik helyettünk, s mi csak szívjuk magunkba az éltető igazságot, megcsillan valami. Egy reménysugár. Elképzelhetetlen kegyelem, és érezni fogjuk hogy az Ő ereje ráborul gyengeségünkre.
Isten erejének legapróbb szemcséje is több, mint amennyire szükség van, hogy elfedje botlásainkat, töredékességünket, gyengének hitt pontjainkat. És már nem tartjuk gyengének magunkat.
Nem vagyunk gyengék. Istentől függünk.
Rá vagyunk csatlakoztatva az Egyetlenre, aki képes segíteni nekünk. Az Egyetlenre, aki kegyelmébe burkol minket, míg a folyamat lezajlik.
Emberi kapcsolataink nem elégségesek. Körülményeink nem elegendők. Anyagi javaink sem. Az akaraterőnk sem. Az önbizalmunk sem. De Ő mindig elég volt, elég most és elég lesz mindörökké.



Uram, tudom, hogy nélküled semmi vagyok. Azt szeretném, ha erőd átjárná életem minden területét. Köszönöm, hogy meghallod szívem esdeklését, mikor nincsenek szavaim, amikkel kifejezhetném, mit érzek. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Turning Weak Places Into Strong Places, Encouragement for today, 2016.12.22., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. január 12., csütörtök

Lehet, hogy ilyen egyszerű

„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”
 Mik 6,8 (KG)

Néha olyan bonyolult tud lenni az élet. Jó volna mindig tisztán látni, mi a helyes döntés. De akár kapcsolatokról, akár feladatokról vagy anyagiakról van is szó, könnyen összezavarodom. Főleg mostanában.
Olyan időszakába értem az életemnek, amikor döntenem kell, hogyan tovább. Valamikor nagyon világos volt Isten útmutatása. Mostanra viszont… Megváltoztak a dolgok. Ami egykor feltöltött energiával, most leszívja az erőmet. Ideje váltani.
De mi van, ha tévedek? Hátha kitartást vár tőlem Isten a nehézségek közepette? Ám az is lehet, hogy elvégeztem itt, amit nekem szánt, és eljött az idő, hogy továbblépjek. Istenem, nem tudnál egy mennyei szövegkiemelővel rávilágítani a megoldásra?
Voltál már ilyen helyzetben, amikor nem tudtad, mi a helyes lépés?
Régebben úgy gondoltam, hogy Isten kitalált számomra egy ösvényt, és vagy pontosan követem az utat, vagy elszalasztok valami jót, amit Isten nekem szánt. Mostanában viszont egyre inkább rájövök, hogy Isten azt akarja, hogy a szívem legyen a helyén. Hogy Őt mi módon szolgálom, az másodlagos.
A történelem során Isten népe mindegyre összekeverte ezt a két dolgot. Hozzátartozik emberi természetünkhöz, hogy irányítani akarunk, még Isten beleegyezését is manipulálni szeretnénk. A rítusok, szabályok megalkotása egyfajta biztonságot ad, ezekkel összevetve, mindig tudjuk, hol állunk.
Bár Isten alkotott számunkra szabályokat, melyek a javunkat szolgálják, ezek nem arra vannak, hogy a Vele való kapcsolat helyébe álljanak. Isten azt akarja, hogy Benne bízzunk, nem az iránymutatásokban.
Oly sokszor kell döntést hoznunk, igazán csoda lenne, ha mindig tudnánk, melyik a helyes út. Túlvállalhatjuk magunkat nagy igyekezetünkben, hogy Istent szolgáljuk, vagy alulteljesítünk, mert lebénít a félelem a rossz döntéstől, sőt akár fel is adjuk a próbálkozást, hogy megfeleljünk Isten akaratának.
Izrael népe ugyanezzel a problémával viaskodott. Nemzedékeken át vagy túlzásba vitték a törvénytiszteletet, hogy vallási áldozataikkal Isten kedvében járjanak, vagy feladták az igyekezetet, és megkeményítették szívüket.
Mikeás próféta idején a nép szíve eltávolodott Istentől. Betarthatatlan rítusok és szabályok szövevényéből alakították ki vallásos életüket. Egyesek el is fordultak Istentől, és bálványokat kezdtek imádni. De Isten nem tágított, folyamatosan hívta őket vissza magához.
Mikeás próbálta elmondani a népnek, hogy Isten követése sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt értelmezték: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik 6,8 KG).
El tudom képzelni, hogy sok hívő ember kevésnek tartotta a hitnek ezt az egyszerűsített változatát. Vagy talán elfogadták, de szerették volna néhány száz szabállyal kiegészíteni, pontosítani. Mikeás ezzel a próféciával tisztán közvetítette Isten szándékát. Három dolog szükséges: igazság, irgalmasság és alázat.
Érdekes belegondolni, hogy bár cselekedetekkel járnak, mégis mindhárom feltétel alapja a lágy, szerető szív. Nem fogunk igazul cselekedni, ha harag és gyűlölet van a szívünkben. Nem leszünk jók és irgalmasak, ha saját érdekeinket akarjuk szolgálni. És a gőgös szív mindig Isten elé helyezi a maga akaratát.
Ez a hármas feltétel vajon az én életemre is érvényes? Talán semmi mást nem vár tőlem Isten, csak hogy az igazság mellett álljak, a jóságot válasszam, és járjak minden nap Vele, alávetve akaratomat az Övének.
Lehet, hogy én magam nehezítem meg a döntést. Ha félresöprök minden emberalkotta szabályt, minden elvárásomat magammal szemben, és ha Istentől nem kaptam világos útmutatást, akkor egyetlen dolog számít: helyén van-e a szívem, benne lakik-e Isten.
Ha Isten évezredeken át követelte magának népe szívét, most is igényt tart a miénkre. A rutinszerű engedelmesség és szolgálat nem visz közel Hozzá. Igazából Isten, az Atya, azért küldte el Fiát, hogy a lelkébe költözzék azoknak, aki hisznek Jézusban – és ez a lehető legszorosabb kapcsolat.
Remélem, bátorítást kapsz Isten igéjéből, ha olyan helyzetben vagy, ahol döntened kell, de képtelen vagy rá. Lehet, hogy ilyen egyszerű: cselekedj az igazság szerint, szeress irgalmasan, járj alázattal Istennel. Ha ez mind megvan, rajtad áll, hogy döntesz, nem tudsz tévedni.



Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nem raksz újabb terheket anélkül is nehéz életünkre, és egyszerű utat mutatsz követésedre. Segíts, hogy ne nehezítsem meg a dolgomat, és fontosabb legyen szívem állapota, mint az, hogy tökéletesen döntsek. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Maybe It Really is That Simple,Encouragement for today, 2017.01.03.,www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. január 11., szerda

Egyedül családban

„Isten a magányosokat családba helyezi, a rabokat elővezeti énekszóval, de a lázadók napégette pusztaságban élnek.” (Zsolt 68:6 az új nemzetközi angol bibliafordítás – NIV - alapján)


Sokáig úgy gondoltam, hogy a fenti idézet egy kedves ígéret a magányos embereknek, biztosítja őket arról, hogy Isten nem feledkezik meg róluk, és egy család szeretetével fogja körbevenni őket. Amellett, hogy ezt ma is így tartom, nemrég, mialatt ezt a verset olvastam, egy másfajta értelmezés is bevillant.

A Bibliám jegyzeteiben azt találtam, hogy a „magányos” szót „egyedül élőnek” is értelmezhetjük, olyannak, aki szereti az egyedüllétét. Akiről tehát szó van a versben, nem föltétlen olyan valaki, aki szomorú, mert egyedül van. Lehet olyan is, aki azért van egyedül, mert egyedül akar lenni, fel akar töltekezni, áhítja a csendet. Amikor körülötte kaotikussá, őrjöngővé, zajossá válik minden, egyetlen vágya van: hogy egyedül lehessen.

Más szóval, ez az ember én vagyok.

Mit tesz tehát Isten a hozzám hasonlókkal a fenti ige alapján? Felkapja, és belepottyantja egy család kellős közepébe. Így szól hozzá: „Tudom, hogy inkább szeretsz egyedül lenni. Tudom, hogy jobban tudod szervezni az életedet, ha egyetlen személyről kell gondoskodnod. De, drága gyermekem, ettől nem válsz jobb emberré. Sosem leszel azzá, akinek én látni szeretnélek, ha az egyedüllétedben hagylak téged.”

Isten úgy találta, hogy belehuppant engem hat zajongó, veszekedő, örökmozgó gyermek és egy saját vágyakkal, szükségletekkel, elvárásokkal rendelkező férj körébe. Aztán elhelyezkedik egy oldalsó páholyban, és onnan nézi a dráma kibontakozását. Nézi, hogyan küzdöm le önző vágyaimat, hogyan helyezem az enyéim elé mások igényeit, és közben áhítozom az egyedüllétre.

Egyedül lenni egyáltalán nem helytelen dolog. Jézus értette, milyen az, mikor az ember vágyik a magányra. Bár általában nagy tömeg vette körül, több helyen olvassuk Róla az evangéliumokban, hogy szól tanítványainak, elege van az emberekből, elvonul tőlük feltöltekezni. Lk 5,16 (NIV): „Ő azonban gyakran visszavonult magányos helyekre, és imádkozott.” Két szó tűnik fel nekem ebben a mondatban: gyakran és magányos. Isten nem akarja elvenni tőlünk a magányhoz való kötődésünket, csak nem akarja, hogy benne maradjunk. Nekünk is el kell vonulnunk magányos helyeinkre imádkozni. De vissza is kell jönnünk, hogy újra belevessük magunkat a mindennapok körforgásába.

Talán te is szeretsz egyedül lenni. Vagy lázadsz a körülötted élők állandó jelenlétedet igénylő szükségletei ellen, és nem vágysz másra, csak hogy egy kicsit egyedül legyél. Isten mások javára teremtett minket. Tudja, hogy ha másoktól elzárva élünk, nem vagyunk jók semmire. A magányosokat családba helyezi – és ez nem mindig könnyű és szép. Az eredmény viszont, amiért Ő ezt teszi, csodálatos.


Uram, bevallom neked, hogy nem mindig érzem áldásnak a családomat, nem mindig érzem, hogy általuk növekszem a Te elképzeléseid szerint. Segíts, hogy tudjam egyensúlyba hozni vágyamat az egyedüllétre és családanyai hivatásomat, amit Te adtál nekem. Segíts, hogy Téged áldjalak mindkét állapotban. Jézus nevében Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.06.Marybeth Whalen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)