Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (4) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent2015 (1) aggodalom (1) Aggódás (20) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (4) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (9) barátság (13) bátorítás (28) bátorság (3) Békesség (22) belső békesség (11) belső viharok (16) beszéd (5) Biblia olvasás (9) Bizalom (51) bizonyosság (1) bizonyságtétel (15) biztatás (1) böjt (2) bölcsesség (15) Bűnbocsánat (7) céltudatos élet (4) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1874) csendesség (1) csüggedés (12) Depresszió (12) dícséret (1) dicsőítés (19) Döntések (11) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (2) együttérzés (10) elengedés (1) életöröm (6) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (11) fájdalom (8) fáradtság (4) feladat (10) félelem (10) feltámadás (3) feltöltődés (8) Filmajánló (4) fogadalmak (1) Főoldal (152) Galéria (39) gondolataink irányítása (5) Gondolatok (40) gondoskodás (1) gondviselés (13) gyász (1) gyengeségek (2) Gyermeknevelés (22) Gyógyulás (8) győzelem (4) hála (9) hálaadás (8) harag (2) harc (5) házasság (24) hit (37) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (8) identitásunk (7) időbeosztás (6) igazság (8) Igehirdetés (38) Igevers (4) Ima (40) imádság (13) Immánuel (1) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (7) Isten ereje (6) Isten gondoskodása (10) Isten hűsége (29) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (8) Isten munkálkodása (7) Isten neve (5) Isten szeretete (68) Isten terve (14) Isten tudja (1) Isten válasza (18) Isten védelme (18) Isten vezetése (44) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (13) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (1) Jézus áldozata (13) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (2) Jézus követése (32) Jézus szeretete (5) jóság (2) jövő (2) kapcsolatok (24) karácsony (2) kedvtelenség (1) Kegyelem (23) keresés (1) kételkedés (8) kétségbeesés (1) kevélység (1) kiégés (1) kísértés (10) kitartás (10) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (11) lehetetlen (1) magány (7) magvetés (2) margóra (1) mások elfogadása (1) megbízatás (2) megbocsátás (10) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (26) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) nagylelkűség (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (3) odaszánás (2) olvasói gondolatok (21) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (33) önvizsgálat (14) örök élet (8) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (4) prioritások (2) próba (2) Receptek (4) Remény (22) sóvárgás (5) stresszkezelés (4) szabadság (7) számadás (1) szavaink ereje (1) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (4) szépség (5) szerelem (2) szeretet (35) szeretve élni (2) szolgálat (18) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (2) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (3) türelem (9) új év (2) ünnep (6) valentin nap (1) változás (17) várakozás (13) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (6) Vigasz (6)

2017. november 24., péntek

A házastársad – a legjobb barátod?

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van.Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.” Préd 4,9-10

Bár most kijelenthetem, hogy a férjem, Scott, a legjobb barátom, nem mindig volt így. Mikor összeházasodtunk, annyira közel álltam ikertestvéremhez, hogy Scott kirekesztettnek érezte magát, mikor hárman voltunk. Fokozatosan aztán mindkettőnknek sikerült mélyítenünk a barátságunkat.
A nagy fordulat akkor kezdődött, mikor elköltöztünk Atlantából, ahol felnőttem, majd férjhez mentem. Összepakoltunk, s Floridába mentünk, ahol Scott repülős karrierje folytatódott. Az új környezet, ahol senkit sem ismertünk, rákényszerített, hogy egymás felé forduljunk, egymás barátságára alapozzunk, amire addig nem volt alkalmunk.
Ma már Scotthoz fordulok először, ha barátra van szükségem. Nem olyan barát, amilyenek a lánykori barátnők, hanem olyan, amilyen csak egy férj lehet. A Prédikátor könyvében olvashatunk arról, mekkora támaszt jelent ez a fajta barátság: „Jobban boldogul kettő, mint egy”.
Az elmúlt évek alatt felismertem néhány lehetőséget, hogyan építhetjük barátságunkat a házastársunkkal. Először is, érdekeljen minket, hogyan zajlik az élete ott, ahol ébrenléte jó részét tölti: a munkahelyén. Említette, hogy van egy különösebb, erőfeszítést igénylő feladata, esete? Beszélt arról, hogy fellelkesítette egy dicséret? Figyeljünk oda, tegyünk fel kérdéseket, és imádkozzunk érte ezekben a helyzetekben. Ha elismered a munkája nehézségét, fontosságát, érezteted vele, milyen nagyra becsülöd!
Másodszor, nagyon sokat lendít egy barátságon, ha közös elfoglaltságot, érdeklődést találtok. Mi az, amit mindketten szívesen végeztek? Jusson eszetekbe, mit csináltatok együtt az udvarlás idején.
Barátaink, Tracey és Ron például szeretnek hegyet mászni. Főleg Tracey hobbyja volt, de mellette Ron is megszerette. A szüleim mindketten szeretnek főzni, együtt hihetetlen dolgokat tudnak kitalálni. Mi Scottal számtalan baseball meccset néztünk már meg. Ha még nincs közös hobbytok, próbálkozzatok ezzel-azzal, míg rátaláltok az igazira. A mindennapok tennivalói könnyen kiszorítják napirendünkből a lazítást és a nevetést, ezért céltudatosan kell a közös szórakozásra törekedni.
Végül, tegyük fel magunknak a kérdést, mennyire tartjuk fontosnak a házastársunkkal való barátság ápolását? Tartalékoljuk rá az energiánkat, vagy túl elfoglaltak és fáradtak vagyunk hozzá? Néha nemet kell mondanunk más terveinkre, hogy legyen időnk ápolni, védelmezni a barátság ajándékát házasságunkban.
A barátság ma elvetett magvai házasságunk későbbi szakaszában fognak virágba szökkenni. Mindnyájan láttunk már idős házaspárokat, akik úgy fogyasztották el az ebédjüket az étteremben, hogy közben egy szót sem szóltak egymáshoz. Én nem szeretném, ha mi is ilyen néma párrá válnánk, és gondolom, ti sem szeretnétek azzá válni. A férjemmel való barátságban szeretnék megöregedni: a hosszú évek alatti közös érdeklődés, egymás előtérbe helyezése által táplált barátságban.




Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan táplálhatnám a házastársammal való barátságomat, hogy az évek múltával is örömmel tudjunk együtt lenni. Szeretném mától a legfontosabb céljaim közé helyezni barátságunk ápolását. Mutass rá majd, kérlek, ha valamilyen tevékenységről, valamilyen tervemről le kell mondanom, hogy időm legyen a férjemmel való barátság ápolására. Köszönöm az életre szóló barátságot, amivel megajándékoztál! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.07.20., www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest

2017. november 23., csütörtök

Mikor gyengének érzed magad

„…de azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’” 2Kor 12,9

A nővér fluoreszkáló zseblámpájának fénye bántotta a szememet. Még nem tudtam, mire számítsak, de reménykedtem. Az első, amit észrevettem, mikor magamhoz tértem a hűvös kórházi szobában, az infúzió csöndes csöpögése volt, és a száraz vér szaga borotvált koponyámon.
- Tiffany, kérlek, mozdítsd meg a jobb lábadat – szólt a nővér.
Megemeltem a lábam. Messze lévén a fejemtől, a legkevésbé fájó testrészem volt.
- Nagyon jó. Most a balt.
Megpróbáltam, de a lábam nem akart együttműködni . - Biztos rácsavarodott a lepedő – reménykedtem.
- Kérlek, most a jobb karodat emeld fel – mondta a nővér a jobb karomra mutatva.
Engedelmeskedtem.
- Most a balt.
A bal karom nem mozdult. Próbáltam felemelni, de nem ment.
A nővér kérésére kábultan és kicsit zavarodottan megpróbáltam felülni, először a műtét óta. Az agyam kiadta a parancsot a tagjaimnak, de a testem nem mozdult. Miért nem reagál a testem?
Pár pillanat múlva szembesültem a mindent elsöprő hírrel: agyvérzésen estem át.
Tizenhat éves fiatal lány voltam, hat éve küzdöttem egy veszélyes agydaganattal. Azt reméltem, hogy most, miután eltávolították, az életem visszatér a normális kerékvágásba. Nem így történt. Ehelyett lebénult a fél oldalam, nehezen érthetően mondtam a szavakat, az arcom megmerevedett.
Egész világom megrendült.
Mit tehetünk, ha másként alakulnak a körülményeink, mint amire Isten reményteli ígéretei alapján számítottunk?
Képzeld el… Szép életed van. Persze néha vannak hullámvölgyek, de látod Isten működését, érzed áldásait a munkádban, házasságodban, összetartó családodban. Aztán az élet bevág egy lecsapó labdát. Elveszítesz valakit. A szíved összetörik. Anyagi csődbe kerülsz. Akkora teher nehezedik rád, amit már nem bírsz elviselni.
A nehéz időkben gyengeségeim, mint buborékok törnek a felszínre. Nagy küzdelmembe kerül, hogy higgyek a csodában. Nehezen tudom elhinni Isten jóságát a bajban. Sebezhetővé válok. Próbálok remélni, de nem sikerül. Ilyen pillanatokban jövök rá, mennyire gyenge vagyok.
Az igazság az, hogy mindegyikünknek vannak gyenge pontjaink, és Isten pontosan ismeri ezeket. Őt nem lepi meg, ha látszólag bizonytalanná válik a jövőnk, ha megrendülnek kapcsolataink, és úgy tűnik, a mi életünkben nem akarnak teljesülni ígéretei.
Képes lenne Isten egyik pillanatról a másikra teljesíteni kéréseinket? Hát persze!
De ennél fontosabb leckét szán nekünk a bizonytalan időkkel: az Ő ereje a gyengeségben nyilvánul meg.
Mai alapigénk azt üzeni, hogy Krisztus erejét gyengeségünkben fedezzük fel. „… de azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében’” (2Kor 12,9).
Kétségeink, bizonytalanságaink, hiányosságaink teszik teljessé életünkben Krisztus erejét.
Amikor már nem bírjuk elviselni az űrt a lelkünkben, és válaszért esengünk, sebzettségünk odafordít az Úrhoz. És Ő kézen fogja reménytelen, csüggedt magunkat, és a Benne való bizalom mélyebb szintjére vezet. Abba a bizalomba, mely nem saját gyengeségeinket, hanem az Ő erejét akarja látni.
Még ha az orvosi jelentés szerint minden remény elveszett is,
Ő hűséges.
Még ha elhagy is, akit legjobban szeretünk,
Ő kitart mellettünk.
Még ha kimerültünk, és kudarcnak látjuk is az életünk,
Ő sosem hagy el.
Még ha múlnak is az évek, és a győzelem egyre távolabbnak látszik,
az Ő ígéretei igazak.
Úgy érzed, hogy az élet viharai megrendítették Isten jóságába vetett hitedet?
Mai igénkben vigaszt találhatsz, tudd, hogy Isten működik az életedben. Nem felejtett el, csak tökéletesíteni akarja hitedet. És napról napra, viharról viharra bizonyítja mennyei Atyánk, hogy az Ő kegyelme elég, és az Ő ereje gyengeségeinkben teljesedik ki.



Uram, hadd jelenítse meg gyengeségem a Te erődet. Vond napról napra közelebb magadhoz szívemet, miközben a Te erődre hagyatkozom, és nem a magaméra. Jézus nevében, Ámen.


Tiffany Smiling: When You’re Feeling Week, Encouragement for today, 2017.11.15., https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2017/11/15/when-youre-feeling-weak, fordítás:eszmelkdesek.blogspot, kép:pinterest

2017. november 22., szerda

Isten hozott a Rossz Anyukák Klubjában

„De ő ezt mondta nekem: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9


Egyike volt anyaságom zsúfolt reggeleinek.
Táskák? Rendben.
Justin ünnepi öltönye? Rendben.
Uzsonnák? Rendben.
Indulhatunk.
Aztán a munkahelyemen Justin könnyes telefonja: „Anya, otthon hagytam az öltönyömet!”
Általában nem szoktam beleavatkozni a természetes következmények alakulásába, de most tudtam, mennyire el van keseredve a kisfiam. Megígértem neki, hogy mire az ünnepi felvonulás elkezdődik, beérek a ruhájával az iskolába.
Már épp sorakozni kezdtek, mikor odarohantam, hogy átadjam Justinnak a szatyrot. Az osztályfőnöke megállított. „Ha Justin otthon felejtette az öltönyét, akkor iskolai egyenruhában vesz részt a felvonuláson.”
Micsoda? De hisz véletlen feledékenység volt! Kinek képzeli magát, hogy majd ő mondja meg, hogy neveljem a gyerekemet?
Kisfiam felvonult a színpadra – egyedül ő volt egyenruhában.
Szomorú volt. De aztán a felvonulás végén, a narancsos sütit majszolva a többiekkel, nyoma sem volt rajta a bánkódásnak.
Én viszont nem tudtam olyan könnyen túltenni magam.
Meg voltam győződve róla, hogy látva Justint a kék pólójában, mindenki a teremben odaképzelt a nyakába egy feliratot: „Rossz anyukám van”, és közben azt gondolják, hogy az anyja tehet róla, hogy szégyenkezik a gyermeke.
Voltál már hasonló helyzetben? Mikor elborított a szégyen valamilyen anyasági kudarc miatt? Mindig próbáltam rejtegetni a hiányosságaimat, reméltem, nem veszik észre a gyengeségeimet. De megtanultam, hogy ha fel merem vállalni a kudarcokat, eljutok végre az alázatosságban oda, hogy elismerjem, segítségre van szükségem.
A 2Kor 12,9 figyelmeztet, hogy Isten kegyelme elég, és az Ő ereje a gyengeségünkben teljesedik ki. Ami azt jelenti, hogy minél gyengébbek vagyunk, annál inkább megtapasztaljuk Isten erejét.
Mit tehetünk, hogy Isten ereje felülírja gyengeségünket?
Legyünk irgalmasak más anyukákkal.
És most tonnányi irgalomra gondolok. Valahogy így: „Együttérző tekintettel nézek rád, akit behívattak az igazgatói irodába, mert a gyermeke csúnyán beszélt a társaival. Tudom, hogy én is lehetnék a helyedben.”
Felejtsük el örökre „az én gyerekem sohasem tenne ilyet” típusú mondatokat. Biztosíthatlak, hogy minden anya minden gyermeke követett már el olyasmit, ami miatt szégyenkezhetne. És minden anya érezte már azt, hogy egyedül neki nem sikerül jól nevelnie a gyermekeit.
Legyünk irgalmasak saját magunkkal.
Évekkel ezelőtt könnyen beleestem a „nem vagyok jó anya”-tudat vermébe, ha például valamelyik gyerekem nyilvánosan kiverte a hisztit. Ha azt hallottam, hogy egy gyermek azt mondja: „Igen, anyu”, vagy „Segíthetek?” napokig gyötörtem magam, hogy én tehetek róla, ha az enyémek nem ilyenek.
Pedig ahogy Kim barátnőm mondta egyszer: „Voltál mostanában a Gulliverben? Ott minden polc előtt minden alkalommal legalább egy hisztit megtapasztalhatsz.”
A hiszti csak hiszti. Nem a nevelésedről adott bizonyítvány.
Forduljunk Istenhez segítségért.
Könnyen Istenhez fordulunk a nagy dolgokban. De odafutunk-e hozzá, ha otthon felejtjük az ünneplő ruhát?
Két barátnőmmel tényleg alapítottunk egy Rossz Anyukák Klubot, mikor egy alkalommal mindhárman úgy éreztük megbuktunk gyermeknevelésből. Hát nem csudajó, hogy Isten társakat ad melléd a veremben?
Ha egyikőnk gyermeke épp „benne van” – legyen az helytelen attitűd, rossz magatartás, hibás döntés – van két másik anyuka, akik készek meghallgatni, úgy imádkozni, mintha saját gyermekükről volna szó, és ha kérjük, tanácsot is kapunk egymástól. Mert erről szól a történet. Elismerjük gyengeségünket, Isten elé tárjuk, és hagyjuk, hogy kegyelme puha takarójával betakargassa.

Uram, azért imádkozom, hogy a Te kegyelmedet keressem akkor is, ha erős vagyok, akkor is, ha gyenge, és amikor mások jót vagy rosszat látnak az életemben, tudhassák, hogy a Te erőd tart fenn a mindennapokban. Jézus nevében, Ámen.

(Kathi Lipp: Welcome to the Bad Mom’s Club, Encouragement for today, 2014.06.03., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. november 21., kedd

Hagyjam abba?

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28



Ki nem kívánta még, hogy bárcsak hangosan hallhatóan, eltéveszthetetlenül megszólalna Isten hangja: „Ebbe az irányba indulj tovább!” És akkor tudnánk, hogy jó irányban haladunk, hogy azon az úton menjünk tovább, vagy forduljunk másfelé. Ugye te is szeretted volna már ezt hallani? Én mindenesetre.

Legtöbben tudni szeretnénk, mi a tennivalónk. Enélkül gyakran túl sokáig toporgunk egy helyben. Minél nagyobb csalódás, kudarc vagy veszteség ér, annál könnyebb abbahagyni valamit. És maradunk a nyugtalanító kérdéssel: „mi lett volna, ha…”? Mi lett volna, ha még egy évig kitartottam volna? Vagy még egy hónapig? Vagy még egy napig?

Életbevágó volna tudni, mikor álljunk meg, és mikor tartsunk ki a kitartásban. Meg akarom tanulni. Többnyire minél inkább küzdök érte magamban, annál kevésbé vagyok biztos a következő lépésben. Nagyon kimerítő!

Pedig az igazság az, hogy nincs okunk nyugtalankodni, nincs miért belefáradni. Van egy központ, ahova fordulhatok iránymutatásért is és megpihenésért is. A Máté 11,28-ban Jézus így biztat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”

Régebben zavart ez a mondat. Mi az, hogy megnyugvás? Én nem pihenni akarok. Megerősítésre van szükségem! A döntéskényszer az, ami nyomja a vállamat. Nem akarok rosszul dönteni, nem akarom szem elől téveszteni a jelzésedet, Istenem.

A megnyugvás, amit Jézus kínál nem egy lelki altatótabletta. A görög szó, amit itt találunk, az anapauo, aminek több értelme van, egyebek közt azt is jelenti, hogy: „nyugodt, reményteljes várakozás”.

Tehát Jézus azt mondja: ha hozzám jössz, kimerültségedet, bizonytalanságodat nyugodt, reményteljes várakozássá alakítom.
De hogyan?
Egy konferencián Jennifer Rotschild a következőképpen illusztrálta. Megkérte a közönséget, hogy képzeljék el, hogy nagybetűkkel felír a táblára két szót, mondják meg, mi a különbség. Az angol nyelvben a pihenés (REST) és az ellenállás (RESIST) szavak között egy I a különbség. Az I az „én” névmás.
ÉN nem tudom, mit csináljak. ÉN nem találom a megoldást. ÉN mindent megtettem, amit ÉN tudtam. ÉN mindent beleadtam.
Jól ismerem ezeket a mondatokat, hányszor fogalmaztam meg őket én is.
Az anapauo pihenést – az új reményt – akkor találjuk meg, ha abbahagyjuk a vergődést, és átvesszük Jézustól a következő feladatot.
A Mt 11,29-ben Jézustól megkapjuk a feladatot: vegyük fel igáját és tanuljunk Tőle. Kérd meg Jézust, mutassa meg, hogyan találhatsz Nála megnyugvást. Talán úgy, hogy nyugodtan várakozol, megkérsz másokat, hogy imádkozzatok együtt, időt szakítasz az Ige olvasására. Ha megnyugodtál, jön a következő lépés. Nem tíz lépés. Nem az egész útszakasz. Nem a teljes kiemelt útvonal a Google térképen. Csak a következő lépés. Fel fogod ismerni, mert igazodni fog Isten jelleméhez, Igéjéhez.


Tedd meg azt a lépést, végezd el nyitott, alázatos szívvel, tökéletesen. Figyelj közben, hogy rájöjj mindenre, amit ebben a lépésben Jézus meg akar tanítani.
Ez a te részed.
A feladat kiosztása után rögtön jön a biztatás a 30. igeversben: „Az én igám nem nehéz, az én terhem könnyű.” Nem kell mindenre tudnunk a választ. Elég, ha állandó kapcsolatban maradunk Azzal, aki tudja. Ahol a mi erőnk véget ér, pontosan ott kezdődik az Ő akarata.
Ez az Ő része a dologban.
Nekem meg kell tennem mindent, amire képes vagyok. Azután bizalommal hagyjam, hogy Isten is megtegye, amire csak Ő képes.
Folytassam? Hagyjam abba? Talán inkább azt kérdezzük: „Istenem, mi a következő lépés, amit ma meg kell tennem? Én megteszem a magamét. A többit pedig Rád bízom.”


Uram, elfáradtam, nem látom át a dolgokat. Segíts, hogy felismerjem a Te részedet, azt, hogy ahol az én erőm véget ér, a Te akaratod elkezdődik. Segíts, Uram, hogy Nálad keressem a következő lépésre az eligazítást. Nyugodt reménykedéssel fogok várakozni. Jézus nevében, Ámen.



(Forrás: Lysa TerKeurst: Should I Quit? Encouragement for today, 2013.09.12. www.proverbs31.org 
fordítás: http://eszmelkedesek.blogspot.hu/ fotó:pinterest.com)

2017. november 20., hétfő

Legyél az, akinek Isten teremtett

„Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.” Jób 37,5-6


Volt egy szakasza az életemnek, amikor minden igyekezetemmel azon voltam, hogy szakszerű, elegáns, rendezett egyéniségnek lássanak. Nadrágkosztümöt viseltem. Minden határidőt szigorúan betartottam, olyan feladatokat vállaltam el, amik másra voltak szabva. Visszanézve nem értem, miért tartott olyan sokáig, hogy rájöjjek, szerepet játszom, valaki másnak a szerepét, nem azt, amit Isten nekem szánt.
Én rendetlen vagyok és hangos, szeretek ölelkezni, és könnyen elsírom magam. Szeretem a mesélést, az étkezéseket, és nincs érzékem a rendszerességhez. Kegyelmi ajándék volt, hogy végre felfogtam, bármennyire vágyom rá, az a munkakör nem nekem való.
Nálad milyen változással járna, ha elismernéd, milyen vagy, milyennek teremtett Isten?
Nagyon szeretem mai alapigénket, imádom azt a szabadságot és kegyelmet, ami elárad bennem, miközben olvasom.
Azt mondja Isten a hónak, hogy „hulljon a földre”. Ennyi. Egyetlen feladat. Hullj. Aztán azt mondja a záporesőnek, hogy „zuhogjon”. Lényegében nem mond mást, mint hogy: Tedd azt, amire teremtettelek. Eső vagy – ess. Hó vagy – hullj.
Szeretem ezt az egyszerűséget, hatalmas terhet vesz le a vállamról. Isten arra kér, legyek az, akinek teremtett. És téged is arra kér, hogy legyél az, akinek megalkotott.
Nem mondja a hónak, hogy olvadjon el, és legyen eső. Az esőnek sem kell hóként hullani alá. Azt mondja Isten: Tedd a dolgod. Azt, amit szeretsz csinálni, azt, amire teremtettelek.
Hányan és hányan próbálkozunk görcsösen mást csinálni, másnak a szerepét játszani. Kialakítunk magunknak egy végtelen listát olyan tulajdonságokból, képességekből, amiket ha elsajátítunk, szeretni fognak, vagy biztonságban leszünk, megtapasztaljuk a boldogságot. Kimerítő élet az ilyen, tudom, mert én is jártam ezen az úton.
Te milyen feladatot kaptál Istentől? Milyennek alkotott?
Mit végzel olyan könnyedséggel, mint a hó a havazást? Valljuk be őszintén, sokan eltávolodtunk az eredeti hivatásunktól. Magunkra húztunk valamit, amit mások vártak tőlünk, amiről azt hittük, majd boldoggá tesz, biztonságot ad, vagy elnyerjük vele valaki tetszését.
Rájöttem, milyen gazdagító élmény visszafordulni lényegi önmagunkhoz, azokhoz a kedvtelésekhez, képességekhez, szenvedélyekhez, amit Isten oltott belénk valamikor réges-régen.
Ha megvizsgálom az életemet, felfedezem azokat a kedvteléseket, egyéniségvonalakat, amik végigkísérték: könyvek, olvasás, emberek és kapcsolatok, ételek és vendéglátás. Ezeket mindig szerettem, és most is sok örömöt, kiteljesedést jelentenek.
Gondolj vissza kamaszkorodra, gyermekkorodra, önmagadra, amilyen mindig is voltál. Isten beleégette a szívedbe bizonyos képességek, vonzódások szent és gyönyörűséges gyűjteményét. Mi az, amit mindig is szerettél csinálni? Mi az, ami mindig örömöt okoz?
Ahogy a korban haladunk előre, lassan lehámlik rólunk sok elvárás, nyomás, és védelmezni kezdjük az alattuk meghúzódó kincseinket. A kulturális közeg, amelyben élünk, meg akarja határozni, mit jelent nőnek lenni, mit jelent sikeresnek lenni, milyen az értékes élet.
De ezek az elvárások belekényszerítenek a taposómalomba, átvitt és konkrét értelemben is, igyekszünk felvenni a tempót, mindent megteszünk, hogy kellően vékonynak, fiatalnak, ragyogónak lássanak, hogy otthonunk megfeleljen az elvárásoknak, és még az álmaink is rendezettek és gyümölcsözőek legyenek. De ez nem élet. Így sosem találjuk meg az örömét és értelmét annak, hogy élünk.
A hónak nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy hulljon. Az esőnek nem kell mást tennie, arra teremtették, azt a parancsot kapta, hogy essen. Neked nem kell mást tenned, arra teremtettek, azt a parancsot kaptad, hogy az legyél, aki vagy – furcsa és gyönyörű, tökéletlen és rendetlen és szeretnivaló.
Mit kell levetned, hogy felszínre kerüljön lényegi önmagad, akinek Isten teremtett? Mit kell elhagynod, hogy visszaszerezd egyedi vonásaidat, amiket Isten a maga céljára tervezett?


Istenem, adj bátorságot, hogy azt az életet éljem, amelyre elhívtál, ugyanolyan bátorsággal és magabiztossággal, ahogy hull a hó és esik az eső. Segíts elhagynom a szerepeket, a megfelelési vágyat, hadd élhessek békességben akként, amilyennek te látni szeretnél – tudatosan, a Te akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen.

(Shauna Niequist: Be Who God Created You to Be, Encouragement for today, 2016.01.12., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,fotó: pinterest)

2017. november 19., vasárnap

Nem élt boldogan, míg meg nem halt, pedig élhetett volna...

Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót. Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. 


(Ézsaiás 61:4)

Mindannyian ismerjük Hamupipőke történetét. Hamupipőke a mindennapi szolgaság rabságából elragadó bálkirálynővé vált, az egykor hamutól maszatos leányzót ékszerek díszítették, és a gonosz mostohaanyja bántalmazó szavai helyett az egész falu csodálata vette körül. Mindannyian szeretjük a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” történet befejezéseket.

Második Sámuel könyvének a 13. fejezete emlékeztet Hamupipőke történetére, bár két hatalmas különbséggel: nem egy tündérmeséről van szó, és a történések fordított sorrendben zajlottak. A leírás Támárról, a gyönyörű királylányról, Dávid lányáról szól.

Támár az egyik legszebb lány volt a királyságban. A neve pálmafát jelentett, amely a győzelmet és a méltóságot szimbolizálta. Támárnak több testvére is volt, vér szerinti és féltestvérek, amolyan monarchikus összevisszaságban éltek.

A történet szerint, az egyik féltestvére, Amnón, annyira kívánta Támárt, hogy éjszakánként már aludni sem tudott. Amnón, egy gonosz barát tanácsára hallgatva, becsalta Támárt a hálószobájába, a mit sem sejtő apa segítségével: Dávid meglátogatta Amnónt, aki beteget tettetett, aki a betegágyán Támár különleges kenyerére vágyott. Azt is kérte, hogy féltestvére saját kezével etesse meg őt.

Dávid utasította Támárt, hogy Amnón kérését teljesítse. A királylány engedelmeskedett édesapja rendelkezésének, és ment, hogy ápolja testvérét. Miután belépett a szobába, Amnón megparancsolta szolgáinak, hogy hagyják el a szobát, és zárják be maguk után az ajtót. Megragadta Támárt és az ágyra dobta, aki annak ellenére, hogy könyörgött, hogy ne tegye meg, elrabolta tőle a legértékesebb kincsét, a szüzességét. Miután kielégítette vágyait, Támárt a földre vetette a reményeivel és álmaival együtt. 

A zavarodott, tönkretett, megalázott Támár kétségbeesetten, zokogva rohant ki Amnón szobájából. Megszaggatta királyi ruháját, és kedves testvérét, Absolont kereste meg a palotában. Miután Absolon meghallotta mi történt, arra kérte Támárt, hogy a házában találjon menedéket, és arról biztosította testvérét, hogy ő majd gondoskodni fog róla, és kézbe veszi az ügy elrendezését.

Annak ellenére, hogy Támár továbbra is királylány maradt, életének további részét elzárva élte, zsákruhában, szégyenében hamut szórva a fejére. Soha többé nem vette fel a királyi díszes ruháját és soha többé nem élt királylányként. Élete végéig abban a tudatban volt, hogy őt már nem lehet visszahelyezni a méltóságába.

A történet nem csak Támár életét írja le, hanem nagyon sok asszonyét is, akikkel naponta találkozom, akiket a szégyen, az értéktelenség érzése és a helytelen énképük fogva tart attól, hogy megélhessék azt az életet, amit Isten szánt nekik.

Pál arra emlékeztet bennünket, hogy amikor Krisztushoz jövünk, akkor Ő újjá teremt bennünket (II. Korinthus 5:17), de sok nőtársunk elfedi ezt a csodát a múlt miatti szégyenkezés vagy az őket ért erőszak miatt. Úgy élik a mindennapjaikat, hogy lelküket újra és újra befedik hamuval, pedig a szégyen hamuját Jézus az áldozatával elmosta már. Drága testvérem, ne feledd, hogy sátán az, aki ezt a szégyen érzetet táplálja benned, ő azt akarja, hogy a bűntudat folyton gyötörjön téged.

Mi nem szórunk szó szerint hamut a fejünkre, vagy nem öltözünk zsákruhába, de mégis a szégyen nyomasztó terhét cipelve élünk az önvád és a hazugságok csapdájában.

Ne engedd, hogy sátán elhitesse veled, hogy te nem vagy egy gyönyörű királylány. Ne engedd, hogy elhitesse veled, hogy a méltóságodat már nem lehet helyreállítani. Az igazság az, hogy Jézus már helyreállított téged, neked egyszerűen csak el kell fogadnod ezt az igazságot.

Ézsaiás próféta így jövendölt Jézusról: 

Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót. Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. 
(Ézsaiás 61:4)

Jézusnak ott van az üvegcipellő a kezében. Ő arra vár, hogy a királylány – te magad – engedjed, hogy felhúzza azt a lábadra. Ne hallgass sátán szavára, aki azt sugallja neked, hogy nem illik ez a cipő a lábadra. Az ÚR, Aki a lábadat is megalkotta, már kijelentette, hogy ez a cipő a tiéd.

Tudom, Uram, hogy életemet a „Boldogan éltek, örökkön örökké” mondat jellemzi, hiszen olvastam a könyvedet, a Bibliát. Az örökkévalóságban a Királyfival fogok élni. Bocsásd meg kérlek, hogy sokszor a bűntudat fogva tart, és elfelejtkezem arról, hogy mit tett értem Jézus. Ma szeretném Jézus által megvásárolt igazság palástját magamra ölteni. Jézus nevében jövök hozzád, Ámen.





(Forrás: Sharon Jaynes, She Didn’t Live Happily Ever After, But She Could Have, Girlfriends in God, Daily Devotional, Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013,Used with permission, www.girlfriendsingod.com, fotó: pinterest.com)





2017. november 18., szombat

Ő a te pajzsod

Menedéked az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Boldog lehetsz, Izráel, van-e hasonló hozzád? Nép, amelyet védelmez az ÚR! Ő a te segítő pajzsod és dicsőséges kardod.



Mózes V.könyv 33: 27, 29


Jeff bosszúsan írta a következő sorokat: "Joni, azt állítani, hogy Isten megenged rossz dolgokat az életünkben, tévesen tünteti fel az Ő szerető személyiségét. Isten jóságos. Semmi köze sincs a tragédiákhoz és a borzalmakhoz amelyek ezen a Földön történnek!" Visszagondolok a balesetem utáni időszakra, amikor ugyanígy hittem én is. De ez a meggyőződésem nem hogy közelebb vitt volna Istenhez, hanem a bizalmam megrendüléséhez vezetett. Úgy éreztem, hogy a rossz dolgok megkötözik Istent- és tehetetlen mindazzal szemben, ami velem történik. Aztán felfedeztem, hogy a Bibliának konkrét mondandója van ezzel kapcsolatban. Elolvastam a Mózes V. könyvének 33. fejezetéből a 27. és 29. verseket. Itt egy csodálatosan lenyűgöző pillantást vethettem Isten jellemére. Rájöttem, hogy Ő igenis belefolyik a világ történéseibe.


Isten állandóan védelmez bennünket a Gonosz erejétől, kiállva minden szenvedést, ami ezzel jár. Ő fáradhatatlanul pajzsként körülvesz bennünket. Ő résen van, hogy a gonosz támadását elhárítsa az életünkből, és megmentsen bennünket az életveszélyes helyzetekben. Ez a bűnnel megterhelt bolygó már réges rég darabokra hullott volna, ha Isten óvó védelmező keze nem tartana bennünket.


A második Thesszalonikai levél 2. fejezetének 6-7. versei így szólnak:"És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, (a gonoszt) hogy csak a maga idejében jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnni az útból." Az Élő Isten Szent Lelke az, amely visszatartja még Sátánt és a szenvedést amelyet forral ellenünk. Percről percre Istennek gondja van Rád, és akkor engedi csak meg a fájdalmas dolgokat az életedben, ha azok az Ő megváltásodért végzett örökkévaló tervébe beleilleszkednek.


Uram, Istenem! Áldalak azért, mert Pajzsom vagy, védelmezel, oltalmazol engem a mai napon is. Örökkévaló karjaidban pihenek, mivel Te a menedékem vagy ezen a bűnnel és fájdalommal terhelt világban.





(Forrás: Joni and Friends, He is Your Shield, www.joniandfriends.org, fotó: pinterest.com)

2017. november 17., péntek

Isten többre szánt

„Ekkor így szólt hozzá az ördög: ’Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!’”
Lk 4,3


„Szerintem nem bánja Isten” – mondta a barátnőm.
A sírás kerülgetett. Meg akartam értetni vele, hogy Istennek bizonyára nem tetszik, ami potenciálisan bánatot okoz azoknak, akiket szeret.
Nem tudtam meggyőzni, összetört a szívem. Később aztán az ő szíve következett.
Barátnőm küzdelme egy kísértéssel kezdődött. Eleinte csak eljátszadozott a gondolattal. Aztán összeszedte a mellette szóló érveket, de ami ellene szólt, azt nem vette számításba. Később a tettek mezejére lépett. Végül pedig összeomlott, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy gondolta.
Mind szembesülünk kísértésekkel. Talán nem azzal, amivel a barátnőm. Fel akarjuk adni, amikor nehézségekbe ütközünk. Nem fogadunk el valami jó dolgot, mert úgy érezzük, méltatlanok vagyunk rá.
Küzdelmeinkben nem vagyunk egyedül. Jézus is megtapasztalta a kísértést. A Lukács evangélium negyedik fejezetében Jézus szemtől szemben találja magát a Sátánnal a pusztaságban. Minden szinten kísértés éri, ugyanúgy, mint minket.
Az ellenség egy egyszerű csábítással indít.
„Ekkor így szólt hozzá az ördög: ’Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!’” (Lk 4,3).
Képzeld el magad a sivatagban minden élelem nélkül. Jézus gyomra már-már kilyukadhatott az éhségtől.
Egyetlen szavától kenyérré válnának a kövek a lábai előtt. Jézus rendíthetetlen. Tudja, mi az ellenség terve. A Mennyei Atya azért küldte Jézust, hogy ezt a sebzett világot magához vonja.
Ez nem a kenyérről szól. Az ellenség nemcsak Jézust akarta tönkretenni, hanem Isten tervét Vele.
Jézus nem bonyolódik vitába. Nem időzik a kísértésnél, Isten igéjét szegezi neki. Példája megmutatja nekünk, hogy a Mennyei Atyához való hűség fontosabb, mint a pillanatnyi éhség csillapítása. Jézus nem hagyja magát félrevezetni az által, aki bár úgy tesz, vele törődik, igazából a lelkét akarja elpusztítani.
Mind hallottuk már a csábítás hangját. Nem is egyszer.
A kísértés kompromisszumra hív, vagy arra, hogy elégítsük ki pillanatnyi vágyunkat, mely eltávolít Istentől. Hogy vegyük saját kezünkbe a dolgainkat, ragadjuk ki őket Isten kezéből. Amennyire lehetséges, el akar távolítani Istentől és az Ő rólunk szóló tökéletes tervétől.
Kísértéssel küzdő barátnőm a pillanatnyi éhségre fordította figyelmét, és így nem vette észre a valódi harcot, ami benne zajlott.
Ha kísértést érzel, tudd, Megváltód ismeri a mostani pillanaton túli szükségleteidet is. Tudja, milyen kísértést szenvedni. Ígéri, hogy segít küzdeni a kísértés ellen mindaddig, míg az ellenség fel nem adja.
Évek múltán a barátnőm megtalálta a visszautat. Hosszú szenvedéseken át Isten végül meggyógyította a szívét, és ő nem tágított Mellőle, mialatt igyekezett rendbehozni a tettével szétzilált kapcsolatait.
Amikor felkérik, hogy mondja el történetét, így foglalja össze a tanulságot: „Ha nem illeszthető be Isten legjobb tervébe rólad, fuss az ellenkező irányba”.
Bármi legyen a kísértés, pillanatnyi igényeink kielégítése sosem múlja fölül az igazság melletti döntésből fakadó tartós átalakulást.

 

Drága Jézus, segíts túllátnom az érzéseimen, hogy Rád találjak. Segíts legyőznöm a kísértést igéddel, és kizárnom azt szívemből és gondolataimból. Jézus nevében, Ámen.

 
















Suzie Eller: You Are Made for More, Encouragement for today, 2017.11.07., fordítás:eszmelkdesek.blogspot, kép:pinterest

2017. november 16., csütörtök

Nem akarom elszalasztani ezt a percet

„Nem tévednek el, akik gonoszságot forralnak? A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” Péld 14,22

Szoktál ábrándozni az előtted álló különleges alkalmakon, ünnepnapokon?
Velem főleg akkor esik meg, mikor a Pinteresten csodás képek kerülnek a szemem elé ételekről, kézműves alkotásokról, díszekről, ajándékokról. Rá fogom szánni az időt, hogy különlegessé, emlékezetessé tegyem azt a napot néhány apró ötlettel - álmodozom. Aztán visszatérek a valóságba, és zsúfolásig telt mindennapjaim eloszlatják az álmokat.
Bizony sok különleges nap múlt el úgy, hogy visszanézve sajnálom, miért nem álltam meg, miért nem élveztem ki jobban. Hány alkalmat szalasztottam el, amikor jót tehettem volna, örömöt okozhattam volna!
Egyre inkább azt érzem, hogy Isten szeretné, ha jobban odafigyelnék napjaim kihasználására. Talán, mert annyi homályos év van mögöttem. Ránézek a gyermekeimre – túl gyorsan nőttek fel, nem is emlékszem, hogyan. A szüleim túl gyorsan öregedtek meg, a barátok túl gyorsan költöztek el. Egyre gyakrabban érzem, hogy meg kellene állni, s magamba szívni a mai nap szentségét, amivel Isten megajándékozott.
Emlékezz erre a percre – súgja a szívem. Őrizd meg az érzés emlékét. Annyiszor vágyom rá visszatekintve, hogy bár jobban jelen lettem volna. Bár gyakrabban megálltam volna a rohanásban. Bár többször kifejeztem volna valamivel, hogy „számítasz nekem”.
Nem az ünnepi ragyogásra gondolok. Nem a nagy bevásárlásokra. A szerény, csendes percekre, amik megmutatják, mi a fontos nekünk. Az értékeinket. Azt, amitől az vagyunk, aki. A mindennapi percek maradnak meg szeretteink szívében.
Van, aki ezt nagyon jól csinálja. Félreteszik a munkájukat, és kiötlenek valamit, amitől mindenki szeretve érzi magát. Én ehhez nem értek. Szeretem a különleges alkalmakat, de nem tudom spontán megteremteni őket.
A Péld 14,22 valami fontos dologra tanít: „A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” Törekedni kell a jóra, odafigyelni, megtervezni a jót szeretteim életében. Közben fokozottan érezni fogom Isten szeretetét és hűségét. Micsoda ígéret!
Karácsony nagyon alkalmas rá, hogy gyakorlatba is átültessem ezt a tanulságot. Ha nem figyelek oda, különösebb nyom nélkül fog elrobogni mellettem ez a december is. Elvégzek egy csomó dolgot, de inkább kötelességből, nem Krisztus születésének ünnepe, és nem szeretetem kimutatása fog vezetni.
Így hát törekedni fogok, azaz előre tervezek. Nem lesz betonba öntve, amit kitalálok, de készítek egy listát a családom és magam számára fontos tennivalókról.
Például a férjem már régóta szeretne készíteni egy különleges reggelit, egy speciális holland kolbászt, amilyet az édesapja csinált régen. Nekem az esne jól, ha közösen adventeznénk, felolvasnék elmélkedéseket a karácsony igazi jelentőségéről. Terveim közt szerepelnek még családi programok, de a mások felé fordulás is. Spirálfüzetembe feljegyzem ezeket, de bekerülnek a bevásárló listák is, időpontokat rendelek az események mellé, felírom, kiket és mikor hívok fel. Igaz, időbe telik a tervezés, de tudom, hogy ha odafigyelek a tervezésre, akkor sikerül meg is valósítanom, amit elterveztem.
Ebben a hónapban tehát időt szakítok rá, hogy felvázoljam a legfontosabb tennivalókat: Istenhez fordulás és ajándékának megköszönése, szeretteimmel töltött idő, Isten áldásainak megosztása másokkal. Január elején újra tervet készítek.


Mennyei Atyám, Te megmutatod nekünk, milyen a tudatos szeretet. Elküldted Jézust a földre, és örök életet terveztél nekem is Veled. Segíts, hogy én is tudatosan élhessem meg a szeretetemet a hozzám tartozókkal. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: I Don’t Want to Miss This Moment, Encouragement for today, 2013.12.09., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fotdítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. november 15., szerda

Elsiratjuk előre

„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,15-16


Évekkel ezelőtt történt, hogy akkor még tinédzser fiam odaállt elém, és megkérdezte, elviheti-e a kisebb testvéreit fagylaltozni. Mekkora ötlet! Milyen figyelmes! „Persze” – mondtam. „Hozom a kulcsaimat, és indulhatunk!”
„Anya… mi úgy gondoltuk, hogy inkább csak mi megyünk, gyerekek” – válaszolta gyorsan.
„Aha” – mondtam, egyébre nem tellett a gondolataimtól, amik őrült sebességgel kezdtek kergetőzni a fejemben. Szörnyű baleset képeit láttam, telefonhívás érkezik a rendőrségtől, temetésre készülünk, és közben visszagondolok erre a pillanatra, amikor nemet kellett volna mondanom.
Úgy éreztem, minden az én döntésemen, minden rajtam múlik, ezért akartam így válaszolni: Nem. Szó sincs róla. Itthon maradtok. Örökre itthon maradtok. Vigyáznom kell rátok.
Miért csinálják ezt az anyák? Legtöbben ebben élünk, ebben a marcangoló, szörnyű rettegésben, hogy valami rossz történik valamelyik gyermekünkkel. Ránk nehezedik a tudat, hogy végső soron minden attól függ, mennyire tudjuk kézben tartani a dolgok menetét. És gondolatban számtalanszor elsiratjuk őket.
Azért van ez, mert tudjuk, hogy egy tönkretett világban élünk, ahol igenis történnek balesetek. A tragédia nem válogat, elér öreget és fiatalt egyaránt. Semmi sem garantálja, hogy megérjük a holnapot. És ez a tudat bizony megterheli egy anyuka szívét.
Álltam az ablakban körmömet rágva, és végignéztem, ahogy anyai szívem teljes tartalma benyomul egy autó belsejébe.
És ekkor rájöttem, hogy van választási lehetőségem.
Agyonaggódhatom magam a tudattól, hogy tőlem függ, meg tudom-e védeni őket. Vagy fordulhatok Istenhez, segítsen bölcs döntéseket hozni, és az igazság mentén leparkolni a gondolataimat.

Mert az igazság ez:


Isten megtervezte gyermekeim napjainak a számát.
Én a döntéseimmel hozzájárulhatok az életük minőségéhez, de a mennyiségét nem befolyásolhatom. Meghúzódhatnak bár itthon a szárnyam alatt, ha eljön az idő, hogy Jézushoz térjenek, el fognak menni.
Mai alapigénk így szól: „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,15-16

Jézus legyőzte a halált, már nem kell félnünk tőle.
Hihetetlenül szomorú lennék, ha bárki meghalna szeretteim közül, összetörne a szívem. De nem kell a halálfélelem fogságában élnem.
„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” Zsid 2,14-15

A halál csak átmeneti elválást hoz. Újra együtt leszünk majd.
A 2Sám 12-ben, mikor Dávid kisgyermeke meghalt, ő bízva mondta: „Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám” (23b). Tudta Dávid, hogy újra találkozni fog gyermekével, nem egy arctalan, személytelen lélekkel, hanem ezzel a gyermekkel, aki után most vágyódik. Felismerik egymást, átöleli, megcsókolja majd, és véget ér a halálokozta szétválás állapota.

Tudom, nehéz mindezeket megemészteni így kora reggel. És nem ígérem, hogy ezek az igazságok megvédenek a rettegéstől. De bízom benne, hogy segítenek a félelem helyett az igazságba horgonyozni a szívedet.


Uram, természetesnek érzem, hogy rágja a félelem a szívemet, hátha történik valami a gyermekemmel. De tudom, hogy ezzel csak ártok magamnak. Segíts, hogy feléd fordítsam a figyelmemet, a Te igazságod, szereteted, gondolataid és hatalmad foglalják el a félelem helyét. Jézus nevében, Ámen.

(Lysa TerKeurst: Planning Funerals that Won’t Happen Today, Encouragement for today, 2016.03.31., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)