Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (17) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (3) A szeretet mint életforma (2) adakozás (2) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent 2016 (13) Advent2015 (1) aggodalom (1) Aggódás (18) ajándék (11) Alapítvány (4) alázatosság (3) alkalmatlanság (1) Anyák napja (2) Anyáknapja (6) átadás (9) barátság (13) bátorítás (27) bátorság (3) Békesség (20) belső békesség (8) belső viharok (16) beszéd (5) Biblia olvasás (9) Bizalom (51) bizonyosság (1) bizonyságtétel (12) biztatás (1) böjt (1) bölcsesség (14) Bűnbocsánat (5) céltudatos élet (4) család (3) csalódások (4) Csendes percek (1815) csüggedés (11) Depresszió (11) dícséret (1) dicsőítés (19) Döntések (10) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (2) együttérzés (10) elengedés (1) életöröm (6) elfogadás (9) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) Emberekről van szó (14) Emlékezés (2) engedelmesség (6) erő (10) fájdalom (8) fáradtság (4) feladat (10) félelem (8) feltámadás (3) feltöltődés (7) Filmajánló (4) fogadalmak (1) Főoldal (152) Galéria (39) gondolataink irányítása (4) Gondolatok (40) gondoskodás (1) gondviselés (13) gyász (1) gyengeségek (2) Gyermeknevelés (19) Gyógyulás (8) győzelem (4) hála (7) hálaadás (8) harag (1) harc (5) házasság (23) hit (37) hozzáállás (3) Húsvét (3) hűség (8) identitásunk (6) időbeosztás (6) igazság (8) Igehirdetés (38) Igevers (4) Ima (39) imádság (12) Immánuel (1) irgalom (7) irigység (2) ismeretlen (1) Isten ajándéka (7) Isten ereje (5) Isten gondoskodása (6) Isten hűsége (26) Isten időzítése (2) Isten keresés (2) Isten követése (7) Isten munkálkodása (4) Isten neve (5) Isten szeretete (64) Isten terve (13) Isten tudja (1) Isten válasza (17) Isten védelme (18) Isten vezetése (43) Istenen lévő tekintet (3) Istennel töltött idő (13) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus a világ világossága (1) Jézus áldozata (12) Jézus barátsága (2) Jézus eljövetele (2) Jézus képviselése (2) Jézus követése (31) Jézus szeretete (5) jóság (2) jövő (1) kapcsolatok (23) karácsony (2) Kegyelem (23) keresés (1) kételkedés (6) kétségbeesés (1) kevélység (1) kiégés (1) kísértés (9) kitartás (10) konfliktusok kezelése (4) korlátaink (1) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub Ezernyi ajándék (4) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (4) kritika (2) kudarc (1) küzdelem (11) lehetetlen (1) magány (7) magvetés (2) margóra (1) megbízatás (2) megbocsátás (8) megelégedettség (7) megismerés (6) Megpróbáltatás (23) megtèrès (3) megváltás (6) megváltást (1) mint Jézus (1) misszió (1) neheztelés (1) nyugalom (8) nyugtalanság (2) odafigyelés (3) odaszánás (2) olvasói gondolatok (19) otthon békéje (1) öltözet (2) önértékelés (30) önvizsgálat (12) örök élet (7) összetöretés (1) Pásztor (1) pihenés (3) prioritások (2) próba (2) Receptek (4) Remény (22) sóvárgás (5) stresszkezelés (3) szabadság (7) számadás (1) szavaink ereje (1) szégyen (1) szelídség (3) Szentlélek (4) szépség (5) szerelem (2) szeretet (32) szeretve élni (1) szolgálat (17) szünet (1) támogatás (1) teherhordozás (2) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (2) türelem (8) új év (2) ünnep (6) valentin nap (1) változás (17) várakozás (12) vendégfogadás (2) Versek (38) veszteség (1) video (6) Vigasz (6)

2017. szeptember 26., kedd

A jéghideg valóság

Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

(János 5:28-29)




"Istenem!" - kiáltott fel a butik tulajdonosa, egy magas, szőke hölgy, német akcentussal. "Csodásan mutatna rajtad!" - magasra tartott egy vállfán lévő kiskabátot, még meg is forgatta előttem, hogy jól lássam a hátulját is.

"Ó, te is ismered Őt?" - kérdeztem tőle, lelkesedéséhez illő széles mosollyal.

"Kit?"- és megráncolta a homlokát.

"Istent. Az előbb említetted a nevét oly örömmel, hogy azt gondoltam, talán ismered is Őt."

"Ismerem-e Őt? Áh, dehogy!" legyintett. "Sok évvel ezelőtt lezártam ezt az egész Isten ügyet. Nincs Rá szükségem. Itt vagyok én magamnak."

Ennyi elég volt. Miközben fogta a bankkártyámat a pénztárcámból, és elintézte a fizetést vele, megpróbáltam annyi bizonyságtételt beleszorítani az időbe, amennyit csak tudtam. Amikor kihajtottam a tolószékemmel a boltajtón Annuskát még mindig nem sikerült meggyőzni. De megígérte, ha egy példányt német nyelven elviszek neki a Joni könyvből, akkor elolvassa majd.

A mindennapi kapcsolataid során naponta találkozol olyanokkal mint Annuska. A baj az, hogy mi nem igazán vesszük őket észre, mert nem nézünk körül elég alaposan - képzeld magad elé például az eladót az üzletben, amint éppen feltámad a sírból, vagy a halálra, vagy az életre. Jézus ezt mondja: "ne csodálkozzatok ezen." Mi mégis csodálkozunk. Talán azért, mert nem tudjuk Jézust, mint bírót magunk elé képzelni, mert Őt csak együttérzőnek és kedvesnek tudjuk elfogadni. Talán hihetetlen számunkra, hogy egyszer a hangjára a halottak valóban életre fognak kelni.

Szükségünk van a maihoz hasonló igékre, amelyek fölráznak bennünket lelki alvásunkból, hogy felelősséget érezzünk a körülöttünk élőkért, akik nem ismerik még Krisztust. Egy napon Jézus eljön, hogy megítélje a holtakat és az élőket. A holtakért már nem tehetünk semmit. De az élőkért még igen. Fejezd ki Isten felé elhatározásodat, hogy összhangba akarsz élni Vele a mai napon, hogy eszköze legyél az óvodában lévő hölgy... a munkatársad... a banki ügyfeles megszólításában...és mindazok életében, akik nem ismerik a Megváltót. Mint például Annuska.

Adj bátorságot Uram, hogy az evangéliumot közvetíthessem embertársaim felé a mai napon!
 





(Forrás: Joni and Friends Daily Devotional December 3, 2013 www.joniandfriends.org fotó:pinterest.com)

2017. szeptember 25., hétfő

Fogalmazzuk újra, mi a szép

„Péter ekkor így szólt hozzá: ’Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!’” ApCsel 3,6


Minden lány olyat akart. És persze, neki is „szüksége volt” rá!
Ez volt „a” csizma azon a télen. Máskor meg „a” hátizsák, „a” dzseki. Amíg iskolába járt, mindig volt valami, ami „kellett” a lányomnak.
Ha közel volt a karácsony vagy a születésnapja, gyakran megkapta, amire vágyott. De olyan is volt, hogy mire ezek az ajándékozási alkalmak elérkeztek, már valami más kötötte le a vágyait.
Persze tudom, legtöbbször mi motiválta: be akart illeszkedni. Olyan akart lenni, mint a többi lány az iskolában. És bár nem szerettem volna erősíteni az anyagi javak utáni vágyakozását, anyai szívem nagyon is megértette. Nem akart kilógni a sorból – legalábbis ezen a téren.
Biztos volt benne, hogy ha megkapja, amire vágyik, akkor ezzel kielégíti szükségletét, megold egy problémát.
Akkor jutott eszembe mindez, mikor Péter, János és a béna lábú ember történetét olvastam.
Az ApCsel 3,1-10 számol be a történtekről. Ezt az embert minden reggel kivittek a templom Ékes-kapujához. Ott üldögélt, és koldult azoktól, akik bementek a templom udvarára. Egyik nap meglátta Péter és Jánost, Jézus tanítványait, akik szintén a templomba tartottak, és tőlük is alamizsnát kért. Péter rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!” A férfi odafordult, remélve, hogy megkapja, amire vágyik.
De Péter így folytatta: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” (ApCsel 3,6b). Azután megfogta a kezét, és felsegítette. A férfi felugrott, és járkálni kezdett. Ugrándozva követte őket a templomba, és dicsőítette Istent. Mindenki elámult, aki ismerte a születésétől béna férfit.
Szeretteink közül is vannak, akik minden nap odajárulnak az Ékesség kapujához koldulni. Emberalkotta kapu az Ékesség, kultúránk normája, amit követni kell. Azokhoz fordulunk, akiknek van miből, és kérjük, adjanak arra, amire szükségünk van. Egy kamaszlány szükséglete az, hogy elfogadja őt egy népszerű csoport vagy „a” fiú. Nőként figyelemre vágyunk, arra, hogy értékesnek tartsanak. De akárcsak a sánta férfi, mi sem vesszük észre, hogy nem azt kérjük, amit kell, és nem attól, aki adni tud. A sánta férfi sem tudta, hogy van jobb megoldás is. Péter és János nem azt adta neki, amire szerinte szüksége volt. Azt adták, ami valóban kellett neki: épséget.
Bennünk is sok gyógyítanivaló van. A társadalom ránk erőlteti szépségnormáit, megmondja, hogyan kell kinéznünk, mennyi legyen a súlyunk, a különböző méreteink.
De akárcsak a sánta férfi az ApCsel 3-ban, mi is éppé-egészségessé válhatunk. Jézus nevében új meghatározást adhatunk a szépségnek, az Ő normái szerint, és megkaphatjuk az elismerést, az elfogadást, amire szükségünk van.
„Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen” (Énekek 4,7).


Atyám, sántává tett a társadalom szépségideálja. Szeretnék ép lenni. Gyógyítsd meg nyomorék lelkemet. Állítsd helyre összetört szívemet. Tedd egyenessé elgörbült önértékelésemet. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:
„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel,” (Zsof 3,17).


(Lynn Cowell: Redefine Beautiful, Encouragement for today, 2015.01.19., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. szeptember 24., vasárnap

Mit imádkozott Dániel?

„Naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette.”


Dán 6,11b

Voltál már gödörben? Én nemrég kerültem ki a legutóbbiból. Tudod, milyen érzést vált ki bennem - persze a rosszkedv és idegesség mellett -, ha gödörbe kerülök? Éhséget.

Általában akkor érzem nagyon lenn magam, ha olyasmi történik az életemben, amit nem tudok kontroll alatt tartani. Ilyenkor, mikor kifutnak a kezemből az események, olyasmiben keresek megnyugvást, ami fölött én rendelkezem. Az étkezés pedig olyasminek látszik, amiben könnyű örömöt találni.
Igen ám, de ilyenkor az, ami a számnak jó érzés, mikor megeszem, a lelki nyugalmamat nem tudja helyrehozni. Sőt.
A szénhidrátokban való tobzódás bűntudatot ébreszt bennem. Ha a bűntudat hozzám szegődik lenn a gödörben, csak súlyosbítja a helyzetet. Ha tehát nem tudom kienni magam a gödörből, mit tehetek?

Ha valóban éhes vagyok, mindenekelőtt egyem valami egészségeset. Utána keressek valamit, amiért hálás lehetek, és kezdjem magasztalni érte az Urat.

Még ha nem vagyok is hálás kedvemben a gödör mélyén, valami fordulat indul a lelkemben, ha a gondok között megtalálom az áldásokat is. Minden dolog, amiért szóban hálát adok, olyan, mint egy-egy létrafok kifelé a gödörből.

És ez nemcsak az én ötletem. A Bibliában is megtaláljuk. Nézzük, mi történt, mikor Dániel is így gondolkozott a gödörben, amibe belekerült.

A Dán 6,10-ben Dániel tudomására jut, hogy az oroszlánok közé dobnak mindenkit, akit rajtakapnak, hogy nem Dáriushoz imádkozik, hanem más istenhez. Ez aztán a gödör! De bámulatos Dániel reakciója.

Hazamegy. Kitárja az ablakokat, és a tiltás ellenére imádkozik. Nem hiszem, hogy azért tette, mert jól érezte magát. Úgy képzelem, pontosan úgy volt, mint bárki más hasonló helyzetben. De egy döntéssel felülkerekedett az érzésein.
És hogy döntött, mit imádkozik?
„Istenem, ments meg!”
„Istenem, ez nem igazságos!”
„Istenem, ez már túl sok nekem!”
„Istenem, tipord el ellenségeimet, és söpörd ki őket!”
„Istenem, Te tudod, hogy ezen csak jó adag csokoládéval tudok úrrá lenni!”
Nem. Ezeket mind nem mondta.
Dániel imádkozása nagy lecke nekem.
A Dán 6,11b-ből megtudjuk, hogy Dániel hálaimát mondott, magasztalta Istent. „Naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette.”
Dániel reakciója annyira más, mint ahogy mi reagálnánk, hogy megállásra, elgondolkozásra késztet.

Első reakcióinkat az határozza meg, hogy milyen visszatérő szokásaink vannak, amik állandóságot biztosítanak életünkben. Dániel a hálaadást tette saját visszatérő szokásává. Mivel hálás fajta ember volt, Dániel szívének előterében és középpontjában Isten természete és gondoskodása állt – még a legkevésbé kontrollálható körülmények között is. Számomra kihívást jelent, és megihlet Dániel reakciója. 

Ilyen kérdéseket kell megválaszolnom: én hova futok, ha rám nehezedik az élet? 
Kivel vagy mivel vagyok függőségi viszonyban? 
Van-e olyan szokásom, ami miatt a bűntudat is terhel, ha gödörben vagyok? 
Mi történne, ha abbahagynám a jól-létbe való kapaszkodást, és inkább a perspektívaváltó hálát tenném magamévá?

Az élet továbbra is tele lesz gödrökkel. De ez nem jelenti azt, hogy gödörlakóvá kell válnom. Vagy gödörevővé.

Uram, tudom, hogy néha gödörbe fogok kerülni. De tudom, nem kell ott maradnom, és nem kell megpróbálnom kienni magam a gödörből. Köszönöm, hogy időtlen Igéd által mutatod nekem az utat, az igazságot és az életet. Jézus nevében, Ámen.





(Forrás: Lysa TerKeurst: What Did Daniel Pray? http://proverbs31.org/devotions/devo/
fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hu/2014/01/lelekerosito-levelek-139.html, fotó: pinterest.com)

Öt Szentírás alapú imádság fiadért

„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. ”



Ef 6,12


Vasvillatekintettel néz rám. Tudom, ha most kijelenteném, hogy „az ég kék amikor süt a nap”, mindent megtenne, hogy bebizonyítsa, nincs igazam.

Néha már úgy érzem, hogy a fiam és én nem egy oldalon állunk, és ettől megszakad a szívem.

Ilyen napokon, mikor mindennel vitatkozik, amit mondok, és igyekszik a maga nyolcéves mindentudásával intézni a dolgait, úgy érzem, harcban állunk egymással, háború zajlik az otthonomban köztem és a kisfiam közt, és bármit megtennék, hogy megszűnjék az egyre mélyülő szakadék közöttünk.

Pedagógiai ismereteim alapján tudom, hogy a leszakadás folyamata természetes. A fiúk függetlenedni akarnak anyjuktól, és úgy érzik, bátran elindulnának oda, ahol a madár se jár. Erősek akarnak lenni, kinyilvánítani véleményüket, megvalósítani saját ötleteiket.

Mi most sajnos abban az átmeneti időszakban vagyunk, amikor az ötletek már felmerülnek, de kisfiam még nem elég érett hozzá, hogy vállalja megvalósításukért a felelősséget.

Így hát egymásnak feszül a homlokunk.

Néha hagyom, hogy a kialakult feszültség elhitesse velem, hogy a fiam ellen harcolnom kell. De aztán eszembe jut a fenti igevers: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. ”

Amikor hosszúnak tűnnek a napok, és kimerít az anyaszerep, s mikor legszívesebben bezárnád a fiadat a szobájába, s eldobnád a kulcsot, jusson eszedbe: a fiad nem az ellenséged. De van egy ellenség.

Igen. Fiainknak van ellenségük, olyan, aki meg akarja lopni, meg akarja ölni, el akarja pusztítani őket (Jn 10,10). Szerencsére ennek az ellenségnek Isten Igéje szerint van egy ellenfele, aki szembe tud vele szállni.

Te magad.

És én. És minden anya, és minden szülő, aki hajlandó térdre borulni és Istenhez kiáltani gyermeke lelkéért. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” – olvassuk a Jak 5,16b-ben. A legjobb módja a küzdelemnek fiainkért, ha térdre borulunk. Kezdjük is el azonnal. Íme öt szentírásalapú imádság, amelyek segítségével Isten elé viheted fiadat:

1. Teremts fiamban tiszta szívet, Istenem, újítsd meg benne az erős lelket!(Zsolt 51,12.)

2. Add, Uram, hogy Téged kövessen a fiam, Téged féljen, tartsa meg parancsaidat. Hallgasson szavadra, imádjon Téged, és ragaszkodjon Hozzád! (5Móz 13,5).

3. Add, Uram, hogy fiam bátor legyen és erős! Ne féljen, és ne rettegjen! Tudja, hogy Te, Uram, vele vagy mindig, nem hagyod el, nem hagyod cserben (5Móz 31,6).

4. Add, Uram, hogy a fiam a színed előtt járjon, mint Dávid király, tiszta szívvel és egyenes lelkülettel, tegyen meg mindent, amit kívánsz tőle, teljesítse parancsaidat és törvényeidet! (1Kir 9,4.)

5. Add, Uram, hogy mint Timóteus, fiam is legyen mások példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban (1Tim 4,12).



Mennyei Atyám, hálát adok Neked, hogy Igédben és az imádság által eszközt adsz a kezünkbe, amivel eléd tehetjük fiainkat. Segíts, hogy mindig észrevegyem, ki ellen is küzdök valójában amikor konfliktusba kerülök a fiammal. Add, hogy minden, amit mondok és teszek, a Te dicsőségedet szolgálja. Jézus nevében, Ámen.








(Forrás: Brooke McGlothlin: Five Scriptural Prayers for Your Son Encouragement for today, 2014. 03.18. www.proverbs31.org, fordítás:http://www.lelekerosito.hu/, fotó: pinterest.com)

2017. szeptember 23., szombat

Olvasói gondolatok - Úrvacsora


Gyermekkorom áldozásiról nincsenek szép emlékeim. Féltem. Hogy nem bántam meg rendesen a bűneim, hogy elfelejtettem valamelyiket, hogy abban a pillanatban, amikor magamhoz veszem az ostyát, sem tudok bűntelen lenni, hogy méltatlanul járulok az oltárhoz.
Majd hosszú ideig nem jártam templomba.
Felnőttként egy református közösséghez vezetett az Úr. Megtértem, konfirmáltam és vártam, hogy most már majd nekem is sokat fog jelenteni az Úrvacsora. Valamit érezni szerettem volna. Valami különlegeset, szépet. Nem éreztem. Csalódott voltam.
Voltak szép találkozásim emberekkel és Jézussal, így megelégedtem ennyivel. Az Úrvacsora pedig megmaradt a valláshoz tartozó szokásnak.
Nehezen, de beilleszkedtem a közösségbe. Szeretnek, elfogadnak. Jó nekem ebben a gyülekezetben. Mégis időről-időre visszavágytam a gyermekkorom vallásába. Kiválasztottam egy templomot és elmentem egy esti misére. Amikor beléptem a templomba, azt éreztem, hogy otthon vagyok. Ismerős illat, ismerős hangok, sok ismeretlen ember, és az egy örök, és igaz, egyre ismerősebb Isten. Mindez nagyon jól esett. Jól esett újra elmondani azokat a mondatokat, amiket gyermekkoromban minden vasárnap elmondtam, de nem értettem belőle semmit. Az áldozás előkészítésének és lezárásának a mozdulatai közben pedig már kislány voltam újra és tágra nyílt szemekkel figyeltem, hogy mi történik.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hangzott a mondat itt is. A rákövetkező hetekben ezen járt az eszem. Mit cselekedett Jézus?
Hálát adott. És odaadta Önmagát.
Az utóbbi terén sok hibát követtem már el. Túlzottan kitárulkoztam, majd megijedtem, fallal vettem körül magam. Elfáradtam ezek váltogatásában én is és a környezetem is.
Nehéz megtalálnom az egyensúlyt, a helyes módját annak, hogy mikor, kinek és hogyan adjam oda önmagam. Mikor adjak tanácsot, mikor adjak időt, mikor hallgassak, mikor beszéljek és mennyire mélyen, és mikor ne tegyek semmi mást csak imádkozzak. Igyekeztem megérteni, megtanulni ezt. Figyeltem másokat, önmagamat. Próbáltam kitalálni kinek mi a szeretetnyelve, személyiségtípusa.
Érdekes időszak volt ez, de nem hozta el számomra a békességet.
Fontos, hogy ismerjük mások és saját magunk szeretetnyelvét. Még sokkal-sokkal fontosabb, hogy tudjuk, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, és hogy felebarátunkat úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat, de a legfontosabb, ami számomra a megoldást a megnyugvást adhatja mégis az, ha végigolvasom újra és újra az evangéliumokat és figyelem, csodálom, tanulom, ahogy Jézus szeret, odafordul és odaadja önmagát. „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (Jn. 15.12.) Ide kell visszatérnem és újra elindulnom.
Jézus odaadta Önmagát. Életében és halálában. Nem küldi el, aki hozzá fordul. Közösséget vállal azokkal is, akikkel más nem. Időnként visszavonul, időt tölt az Atyával, onnan merítkezik, abból ad. Tudja, hogy mikor hol a helye. Mindig jól időzít, nem mond el mindent. Nincs megfelelési kényszere, nem fél attól, hogy megbotránkoztat valakit. Tudja, hogy nem értik őt, olykor még a hozzá legközelebb állók sem, mégis szereti őket. Magát megalázza. Kérdez, válaszol, magyaráz, nem ítélkezik, de őszintén véleményt mond. Van, hogy Jézus is kimenekül bizonyos helyzetekből. Nem mindenkinek fedi fel magát.
Minden példázat, minden oldal mutatott valami újat, szépet, megtanulnivalót Jézusból. Kezdtem azt érezni, hogy ez nekem nem fog menni, sosem fogom tudni szépen csinálni.
Végül ezek a mondatok adtak útmutatást a káoszból:
„Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.” Jn. 5.19.
Mi nem láthatjuk az Atyát. Ezért Jézusra kell figyelnünk. Önmagunktól semmit sem tehetünk. És ha jól látjuk őt, akkor hozzá hasonló módon, nem ugyanúgy, cselekedjünk.
Ahhoz, hogy megtaláljam a helyes módját magam odaadásának, Jézusra kell tekintenem.
És most már tudom, hogy nem kell személyiségtípust és szeretetnyelvet cserélnem és nem is kell Jézusnak lennem.
Ő Isten fia. Én ember vagyok. Nem kell elhordoznom a világ bűneit, elég nekem a sajátjaim. Nem kell megátkoznom a fügefát, vagy feltámasztanom a halálból valakit. Elég, ha megmutatom neki az utat Jézushoz, és már hozzásegítettem, hogy élete, örök élete legyen. De, ha igyekszem Hozzá hasonlóan cselekedni, ha a lelkületem krisztusi, ha figyelek Rá és a lelkem legmélyére, akkor egyszer-egyszer sikerülhet. Így tudom irgalommal nézni önmagamat és társaimat, akik hozzám hasonlóan küzdenek, igyekeznek és időnként mégis elbuknak.
Így lett ajándékom az, amikor távol az otthonomtól egy sosem-felejtem Úrvacsorán már mosolyogva, békességgel a lelkemben hallgattam: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Rácz Kornélia



Öt imádság a lányodért

...Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

(Ézsaiás 55:11)

Rájöttem, hogy van valami, amitől őrizkednem kell anyaként. Néha Mindenható akarok lenni a gyermekeim életében.

Én akarom megírni az élettörténetüket.

Én akarom felállítani jövőjük pályáját.

Én akarom meghatározni, mi a legjobb nekik.

Én akarom megóvni őket minden fájdalomtól.

Én akarok a gondviselőjük és védelmezőjük lenni.

És én akarok nekimenni mindenkinek, aki bántani merészeli a gyermekeimet.

Ismerős? Szerintem igen. El sem tudtuk volna képzelni régen, mennyire fogjuk szeretni ezeket az emberkéket, akiket Isten a gondunkra bízott. Akkor is, ha csecsemőkorukban nem alszunk miattuk, ha hisztiznek a dackorszakban, ha szemforgatással jelzik véleményüket kamaszként, majd később, ha olyan döntéseket hoznak, amiktől megszakad a szívünk – mieink ők. Hogy szeressük őket. Hogy vezessük őket. Hogy útjukra eresszük őket.

És mindezt jól akarjuk csinálni.

De aztán olyasmi történik, ami túl van a mi felségterületünkön, ami fölött nem rendelkezünk, és rájövünk, hogy nem mi vagyunk Isten. És nem tehetünk úgy, mintha az lennénk.

Mit tehetünk hát azzal az űrrel, ami anyai lehetőségeink vége és Istenben való bizalmunk kezdete között van? Ha a gyermekeimről van szó, mindent Istenre akarok bízni, ami túl van az én hatáskörömön. De ez annyira félelmetes. Olyan kockázatosnak tűnik.

A félelmetes és a kockázatos két olyan szó, amit anyai szívünk nem akar hallani gyermekeinkkel kapcsolatban.

Mit tehetek, hogy mélyüljön Istenbe vetett bizalmam? Hogyan békülhetek ki saját korlátaimmal, azzal, hogy nincs rálátásom mindenre, nincs hatalmam minden rossztól megvédeni őket? Mihez kezdjek aggodalmaimmal, amiktől jó esetben nem tudok aludni, rosszabb esetben pánikrohamot kapok, és úgy érzem, megőrjít a rettegés?

Egyetlen dologgal tudjuk betölteni az űrt, ami saját korlátaink és Istenbe vetett bizalmunk között tátong: imádsággal.

Tudom, tudom. Kegyes keresztény közhelynek hangzik. Tipikusnak. Hiperspirituálisnak. Nem ezt a választ szeretnénk hallani.

Pedig hát az imádság az egyetlen valós lehetőség.

Brooke McGlothlinn barátnőm írt egy elmélkedést szentírásalapú imádságokról fiainkért. Ez ihletett meg, hogy én is kössek csokorba szentírásalapú imádságokat, ezennel lányainkért.



Íme öt hathatós imádság a lányodért:


1. Add, hogy megtanulja minél hamarabb, hogy akkor élheti azt az életet, amire szíve mélyén vágyik, ha engedelmeskedik Neked, Uram (1Sám 15,22).

2. Add, hogy biztonságban érezze magát, tudva, hogy Te, Uram, lenyúlsz érte, megragadod, és kimented az élet mély habjaiból (2Sám 22,17-20).

3. Add, hogy bízzon Benned, Istenem, mert a nehéz időkben, amikor nem tudja, mit tegyen, elég, ha szemét Rád emeli (2Krón 20,12-17).

4. Add, hogy tudjon uralkodni magán, és ne robbanjon, ha emberek vagy események felbosszantják (Péld 29,11).

5. Add, hogy Tőled kapott értékeinek tudatában élje az életét. Adj neki erős munkamorált és egészséget, hogy elvégezze minden feladatát. Adj neki olyan szívet, mely odafordul a rászorulóhoz. Őrizd őt egy jó férj számára, akire felnézhet. Add, hogy nevetős, vidám asszony váljék belőle, akinek szépsége Krisztus-központú lényéből fakad (Péld 31).

Ezeket szoktam imádkozni, és megtapasztaltam, milyen hatásuk van lányaim életére.

Persze továbbra is idegeskedem és aggódom értük, és hajlandó vagyok nekimenni bárkinek, aki keresztbe tesz nekik.

A lányaim továbbra is követnek el tévedéseket, továbbra is áthágják néha a korlátokat, és okot adnak rá, hogy osztályfőnökük behívjon az iskolába.

De hol tartanánk vajon, ha nem járná át életünket Annak hatalma, aki meghallgatja imádságunkat?

És vajon milyen hatással van imádságom lányaim jövőjére, milyen lenne életük nélküle? Igen, az imádság az egyetlen valós lehetőség. És ezzel elérkezem oda, hogy ki tudjam mondani: „Szia, én csupán Anya vagyok. Nem Isten”.



Uram, tudom, hogy Igéd nem tér vissza dolga végezetlenül, és ezért hiszek lányaim nagyszerű jövőjében. Add, hogy növekedjünk Veled való kapcsolatunkban. Jézus nevében, Ámen.





(Lysa TerKeurst: Five Prayers for Your Daughter Encouragement for today, 2014.03.19. ww.proverbs31.org, fordítás:http://www.lelekerosito.hu/)

2017. szeptember 22., péntek

Véleménydaráló

„Van, akinek fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” Péld 12,18

Kimerülten álltam életem első olyan rendezvénye végén, amit én szerveztem. Én voltam a nap hőse, és még nem tudtam feldolgozni ezt a szerepet. Miután az utolsó áradozó vendégnek is búcsút intettem, a barátnőmhöz, Peggyhez fordultam: „Most mihez kezdjek ezzel a rengeteg dicsérettel?”
Gonoszkodva rám mosolygott: „Nyugi. Majd jönnek a kritikák is.”
Igaza volt.
Vezető pozícióban lévén – legyél bár lelkész, előadó, egyesületi elnök, tanár, anya, menedzser vagy ügyvezető – óhatatlanul bekerülsz a véleménydarálóba. A kések beindulnak, s ha nem állítod le a gépet, előbb butává pörgetnek, majd feldarabolják önbecsülésedet, s végül felismerhetetlen masszává kevernek a lapátok.
Mark Driscollt szokták idézni, aki író és lelkész is egyben: „A lelkészeknek (illeszd a helyére a saját pozíciódat)sok ellenségük, sok rajongójuk, de kevés barátjuk van.” Ez sokféle vezetőre érvényes megállapítás. Én rengeteget küszködtem, hogy megkülönböztessem egymástól az ellenségeimet, a rajongóimat és a barátaimat. A visszajelzések az építő megjegyzésektől a maró kritikákon át csöpögő bókokig terjedtek. Nem csoda, ha bepörgették a szívemet s az agyamat!
A tapasztalat hozta bölcsesség megtanított végül a véleménydaráló okos működtetésére.
A kritikák kezelése
Perry Noble, lelkipásztor, a következő okos tanáccsal szolgál: „Ha hallgatsz a kritikákra, rosszabbnak fogod látni magadat, mint amilyen vagy. Ha a dicséretekre hallgatsz, akkor meg jobbnak a valóságosnál. Hallgass a barátaidra, hogy megállj a kettő közti egyensúly kötelén.”
Gondolkodásom sokáig a gödör- és a sikerélmények között himbálózott. Mindkét véglet veszélyes hely. Lassacskán megtanultam, hogyan kapcsoljam ki a véleménydarálót, és a szégyenkezés vagy a büszkeség helyett Isten rólam szóló igazságára és a velem igazán törődők tanácsára alapozzak. Igyekszem őszinte barátokkal körülvenni magamat, akik szeretnek hibáimmal együtt, és akik tisztán látják is ezeket a hibákat. Akik nem félnek kimondani az igazságot, de szeretetbe, kedvességbe burkolják, amit mondani akarnak. Együtt örülnek velem a sikereimen, s velem gyászolják kudarcaimat.
A dicséret kezelése
Jane barátnőm, aki tehetségesen énekel és vezet dicsőítő alkalmakat, Corrie ten Boom szavaitól megihletve így fogadja a dicséreteket: „Elképzelem, hogy minden szép visszajelzés és dicséret egy-egy szál virág, összegyűjtöm őket, s a nap végén a gyönyörű csokrot átnyújtom Jézusnak.”
Ez a hozzáállás nekem is segített. Tisztelni akarom azt, aki dicsér, nem akarok pökhendinek vagy álszerénynek látszani, nem vetem oda minden alkalommal, hogy „Jézusé a dicséret”, amikor valaki szépet mond a teljesítményemről. De én azt tartom, és azt akarom, hogy Jézusé legyen a dicséret.
Egyszerű köszönömmel hálásan átveszem a „virágot”, s este felidézem a nap közben kapott dicséreteket, majd imádkozás közben odahelyezem a csokrot Jézus lába elé. Az, hogy Jézusnak adom, ami őt illeti, nemcsak örömöt szerez, de arra is jó, hogy megnyomja az agyamban a véleménydaráló kikapcsoló gombját.
Ha vezető pozícióban vagy bárhol, biztatni szeretnélek. Nem vagy olyan gyenge, mint amilyennek az ellenségeid állítanak. De nem vagy olyan csodálatos sem, ahogy a rajongóid mondják. (Mosolyt kérek). Az igazság valahol a kettő között van.
Hozzám hasonlóan te sem vagy tökéletes. Ha megtanuljuk elfogadni az építő kritikát, ez hozzájárul fejlődésünkhöz. Ha átveszem a dicséret motiváló erejét, a többit pedig továbbadom Jézusnak, ezzel lelassítom a véleménydaráló forgását. És ami a legfontosabb, mindkettő eszünkbe juttatja, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, úton afelé, hogy Jézushoz váljunk hasonlóvá.
Mikor Isten igazsága belénk ivódik, az Ő véleménye válik hűséges tanácsadónkká, lecsendesíti háborgó szívünket, egyensúlyba hozza a lelkünket.



Uram, segíts, hogy megtaláljam az igazság egyensúlyát a kritika és a dicséret között. Tanulni akarok a jogos kritikákból, s Neked akarom továbbadni a dicséretet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.08.06.,
Amy Carroll, www.proverbs31.org, fordítás:eszmelkedesek.blogspot, kép:pinterest.

2017. szeptember 21., csütörtök

Mikor úgy érzed, nem bírod a terhet

„Vesd az Úrra gondodat, s ő majd gondoskodik rólad; nem engedi soha, hogy ingadozzék az igaz.” Zsolt 55,23

Mikor két kislányt adoptáltunk Afrikából, tudtuk, nem lesz könnyű. De hogy mennyire nehéz, arról fogalmunk se volt.
Öttagú családunk (a férjem, három fiunk és én) tisztán hallottuk Isten szólítását. Legyen héttagú a családunk. Mikor pedig megláttuk a szemétkupacon álló két kis testvér képét, a szívünk jelezte, hogy ők a mi gyermekeink.
Túlcsorduló örömmel hoztuk haza őket új otthonukba, s ez az öröm el is tartott – úgy egy hétig.
És aztán jött a valóság.
A képen nem látszott, és az árvaházban sem tudták elmondani, hogy egyikük milyen sérüléseket hordoz magával élete első éveiből. Az elhanyagoltság és bántalmazás nagyon nehezen gyógyítható sebeket okozott.
Minden nap történt valami, amit nehezen viseltünk. Aztán a napokból évek lettek, és amiről azt hittük, idővel helyrejön, egyre romlott. Az életünk aknamezőre hasonlított, sosem lehetett tudni, mikor robban. És robbant. Nem is egyszer.
Tanácsadókkal próbálkoztunk, segítő központokba jártunk, de nem tudták kitapintani a mögöttes okokat, és kezdtem elveszíteni a reményt. Nem tudtam segíteni kislányomnak, és nem tudtam megvédeni a családomat. A bűntudat terhe ránk nehezedett a férjemmel. Valamit biztos elrontottunk, vagy eleve nem jól csináltunk. Hogyan kezeljük az erős érzelemkitöréseket?
Valóban túl nagy volt a teher.
Azelőtt sosem értettem, mit jelent saját erőnk végéhez érni. Viszonylag könnyű életem volt, megoldható gondokkal. De amivel akkor szembesültem, túlnőtt képességeimen. Nagyobb szükségem volt az Úr segítségére, mint bármikor.
Ekkor nyert új értelmet, más igék mellett, az 55. zsoltár 23. verse: „Vesd az Úrra gondodat, s ő majd gondoskodik rólad; nem engedi soha, hogy ingadozzék az igaz.”
Vagy átadom az Úrnak, vagy összeroskadok az adott szituáció terhe alatt. Az Úrtól való függés új szintjére emelt a kétségbeesés. Ha Ő nem tart meg, úgy éreztem, darabokra törik a szívem, és rettegtem, idővel milyen választ ad majd a testem az állandósult stresszre.
Nem történt villanásszerű átalakulás, de lassacskán kezdtem békére lelni. Sokat számított, hogy az Úr megmutatta, hogy amit kért tőlem, megtettem. A kislányunk gyógyítása már az Ő dolga volt. Mellette kell állnunk az útján, tőlünk telhetően bizonyítva, Isten mennyire szereti. Ez a tudat sokszor adott erőt a nehéz időkben.
A történetnek nincs még vége, most is tart. Barátaink néha megkérdik, mostani eszünkkel is az adoptálás mellett döntenénk-e. Azonnali igen a válasz két okból. Először, mert biztosan tudjuk, hogy Isten akaratát teljesítettük. Másodszor, mert menet közben több módon megtapasztaltuk Isten segítségét. Megtanultuk, hogy:
Isten megmutatkozik, mikor legnagyobb szükséged van rá.
A megtérésem utáni első időben sokszor hallottam tanúságtételeket csodákról, amikor a legnagyobb szükségben megmutatkozott Isten ereje. De úgy gondoltam, ez másokkal szokott megtörténni. Mindaddig így hittem, míg az én szükségem akkora, és a rám nehezedő teher oly nehéz nem lett, hogy egyedül már nem bírtam elhordozni.
Van úgy, hogy nem érzékeljük Isten segítségét, mert nincs szükségünk rá – legalábbis így gondoljuk. Mikor az életünk gyeplőjét biztos kézzel fogjuk, és saját erőnket elégnek érezzük. De ha szétesik a világunk, a nagy szükség felnyitja szemünket. A legsötétebb pillanatokban megtapasztaljuk Isten erejét, megérezzük jelenlétét, átéljük békéjét úgy, mint soha azelőtt. Velem is ez történt.
Ha úgy érzed, túl nagy a teher, mely rád nehezedik, ne csüggedj, van remény. Öntsd ki szívedet Mennyei Atyádnak, ne tarts vissza semmit. És ha csak picit is érzed a megkönnyebbülést, adj hálát Istennek hűségéért. Ő végig veled van, készen arra, hogy segítsen.





Uram, köszönöm, hogy mindig jelen vagy az életemben. Köszönöm Neked a nehéz időket is. Mikor benne voltam, talán nem ezt mondtam, de visszatekintve látom, hogy hűséges voltál (és vagy) a nagy szükségben. Segíts, hogy maradjak mindig szorosan melletted, és ne akarjak Tőled függetlenedve a magam erejére támaszkodni. Jézus nevében, Ámen.









Glynnis Whitwer: When Your Burden Feels Too Much to Bear, Encouragement for today, 2017.09.14., www.proverbs31.org, kép:pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

2017. szeptember 20., szerda

Mitől jutok a mennybe?

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16


Magányos volt, haldoklott, fájdalmai voltak. Családtagjai, barátai mind elmentek már. Megkérte a szeretetotthon alkalmazottait, hívjanak el hozzá valakit, aki imádkozna vele.
Ebédidő volt, mikor megszólalt a mobilom. Aki hívott, azt mondta, sürgős, menjek máris.
Nem ismertem személyesen az ágyon fekvő idős hölgyet. Még sosem találkoztunk, de ahogy ránéztem, felbugyogott a szívemben a szeretet. A szemébe néztem, de ő nem tudott visszanézni – vak volt. Megfogtam elgyengült kezét, és feltettem néhány kérdést. Aztán ő így szólt: „Haldoklom. Szeretném, ha imádkozna értem.”
„Mit szeretne, mit imádkozzam?” – kérdeztem. Vártam. Homályos kék szeme könnybe lábadt. Hallgatott. Én is hallgattam.
Miután egy darabig vártam, hogy a Szentlélek irányt mutasson, így szóltam hozzá: „Meséljen arról a napról, amikor elfogadta Jézust.” Nem mondott semmit. Tudtam, hogy csendben kell lennem, amíg átgondolja a kérdésemet. Végül így válaszolt: „Nem tudok mondani semmit. Kicsi koromban jártam templomba. Egész életemben jó ember voltam. De igazából nem ismertem Jézust.”
Világos volt, merre vezet Isten. Bertha tudta, hogy az, hogy valaki jó, nem ugyanaz, mint ha az Úrért él, és Neki engedelmeskedik. Meg kellett tennünk még egy lépést.
„Hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” – kérdeztem.
Bólintott, és ahogy kimondtam mai alapigénk szavait, a könnyek újra peregni kezdtek lefelé az arcán. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Így folytattam: „Meghalt a kereszten a maga bűnei miatt, és feltámadt, hogy maga örökké Vele élhessen. Az örök élet ajándék; ingyen kapjuk. Isten nagyon szereti magát, Bertha! Azt akarja, hogy az egész örökkévalóságot együtt töltsék.”
Elmondtunk együtt egy egyszerű imádságot. Ő elfogadta Jézust Megváltójának, és kérte, hogy bocsássa meg a bűneit. Nem sokkal beszélgetésünk után Bertha meghalt. Nem volt alkalma több jócselekedetre. De nem is volt erre szüksége. Nem kellett ahhoz, hogy övé legyen Jézus ingyen ajándéka: a Vele töltött örök élet.
Nagyon sok alkalom adódik a jótettekre az év folyamán: meleg télikabátot adhatunk fázó gyermekeknek, takarókat vihetünk hajléktalanszállókra, tartós élelmiszert adományozhatunk. Mi el szoktunk hívni magunkhoz az ünnepekre olyanokat, akiknek nincs hol tölteniük az ünnepet. De tudom, hogy azzal, hogy betegeket látogatok, vagy időseket a szeretetotthonban, vagy asztalhoz ültetem a magányosokat (vagy bármilyen más jócselekedettel), nem biztosítom a helyemet a Mennyországban.
Mitől jutok a Mennybe? Isten egyszülött Fia, Jézus juttat el oda.
A legnagyobb ajándék a földön az, hogy hihetem, hogy születése, halála és feltámadása valóban megtörtént. Olyan drága ez az ajándék, hogy sosem tudnánk megvásárolni. Nem arról van szó, hogy mennyi jót tettünk, vagy mennyi rossznak álltunk ellen, hanem arról, hogy mit tett Jézus. Kétezer évvel ezelőtt feláldozta életét a kereszten, hogy mi élhessünk a halál után. Ez a legnagyobb ajándék az életünk folyamán, amit elfogadhatunk, mint Bertha!

Uram, köszönöm Neked ingyen ajándékodat, az örök életet. Születésed, halálod és feltámadásod minden idők legnagyobb ajándéka. Annyira hálás vagyok azért, hogy bárki, aki elfogad Téged, egykor Veled lesz a Mennyben. Jézus nevében, Ámen.


(Sharon Glasgow: What Gets Me into Heaven?, Encouragement for today, 2015.01.28., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

2017. szeptember 19., kedd

Recept fáradtságra

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok"


(1 Péter 5:7)





Ez a vers visszhangzott bennem, miközben megpróbáltam átküzdeni tolószékemet egy csoportnyi agyi sérülést szenvedett ember között egy számukra fenntartott otthonban. Kerekem összeakadt egy fiú tolószékével, aki  túlméretezett székében ült, és eközben megpróbáltam egy szellemileg fogyatékos lány beszédére figyelni. Egy másik beteg a falnak támaszkodva sírdogált könyörögve, hogy vigyék vissza a szobájába.


Egy ápoló nagyon szerette volna, ha bemegyek a részlegébe egy mind a négy végtagjára mozgássérülttel beszélgetni. Mosolyogva bólintottam, és megpróbáltam a beszélő lányra figyelni. Hasztalanul. A falnál lévő férfi nyöszörgése összetörte a még meglévő figyelmemet.



Messze voltam az otthonomtól, és idegesített, hogy szponzoraim telezsúfolták a napomat teendőkkel. Egész nap úton voltam, egy rehabilitációs otthont látogattam meg, ahol sérültekkel foglalkozó lelkészeknek előadást tartottam, és a program teljesen kimerített. Szerettem volna kihagyni ezt az estét, távozni, és visszatérni a hotelba, mielőtt az étterem bezárt volna.


De meg kellett állnom. Emlékeznem kellett arra, hogy Jézus velem van, nyitja az utat a tolószékem előtt, és minden egyes sérült lakó mosolyában és arcában örömét leli. A lármában meghallottam az Ő szelíd, suttogó hangját, "Joni, gyere hozzám. Fáradt vagy és leterhelt. Engedd meg, hogy megnyugvást adhassak neked" Megálltam, és csendben imádkoztam, kérve Istent, hogy adjon számomra megnyugvást. Emlékeztetőként Péter első levelének az 5. fejezetéből a 7. verse volt szükségem.


Amikor fáradtság és aggodalom készül leterhelni, siess Jézus karjaiba helyezni gondjaidat. A Péter levelében megfogalmazott recept közel húsz évszázada íródott le, de azóta sem tudott senki ehhez fogható megoldást kitalálni!
 
Köszönöm, Uram, hogy hordozod terheimet a mai napon!








(Forrás:Joni and Friends Daily Devotionals,  http://www.joniandfriends.org/daily-devotional/ fotó:pinterest.com)