Labels

7 napos diéta (9) A hét fényképe (16) A hét idézete (20) A múlt feldolgozása (1) A szeretet mint életforma (2) adakozás (1) Advent 2013 (30) Advent 2014 (44) Advent 2015 (11) Advent2015 (1) Aggódás (9) ajándék (6) Alapítvány (4) alázatosság (1) alkalmatlanság (1) Anyáknapja (5) átadás (6) barátság (5) bátorítás (18) Békesség (18) belső békesség (1) belső viharok (8) beszéd (2) Biblia olvasás (5) Bizalom (29) bizonyságtétel (6) bölcsesség (5) Bűnbocsánat (3) csalódások (1) Csendes percek (1421) csüggedés (8) Depresszió (5) dicsőítés (7) Döntések (5) Egy misszionárius naplójából (14) egyedül (1) együttérzés (5) elengedés (1) életöröm (2) elfogadás (7) Elgondolkodtató történetek (16) előítélet (2) Emberekről van szó (14) Emlékezés (1) engedelmesség (4) erő (6) fájdalom (5) feladat (7) félelem (2) feltámadás (1) feltöltődés (4) Filmajánló (4) Főoldal (148) Galéria (39) gondolataink irányítása (3) Gondolatok (40) gondviselés (9) Gyermeknevelés (10) Gyógyulás (3) győzelem (1) hála (5) hálaadás (4) harag (1) harc (1) házasság (17) hit (16) hozzáállás (3) Húsvét (2) hűség (5) időbeosztás (3) igazság (5) Igehirdetés (38) Igevers (4) Ima (22) imádság (4) irgalom (6) Isten hűsége (19) Isten követése (3) Isten neve (4) Isten szeretete (28) Isten terve (1) Isten válasza (7) Isten védelme (14) Isten vezetése (36) Istenen lévő tekintet (2) Istennel töltött idő (6) Istentisztelet (1) jellem (2) jellemsség (1) Jézus áldozata (5) Jézus barátsága (1) Jézus követése (19) jóság (1) jövő (1) kapcsolatok (17) Kegyelem (15) keresés (1) kételkedés (3) kétségbeesés (1) kísértés (4) kitartás (8) konfliktusok kezelése (2) könyörgés (3) könyvajánló (1) Könyvklub: A menedék (16) Krisztus követése (3) küzdelem (7) lehetetlen (1) magány (3) magvetés (1) margóra (1) megbízatás (2) megbocsátás (5) megelégedettség (4) megismerés (4) Megpróbáltatás (14) megtèrès (2) megváltás (3) megváltást (1) mint Jézus (1) neheztelés (1) nyugalom (4) nyugtalanság (2) odafigyelés (1) odaszánás (2) olvasói gondolatok (2) öltözet (2) önértékelés (15) önvizsgálat (4) örök élet (3) összetöretés (1) pihenés (2) próba (1) Receptek (4) Remény (15) sóvárgás (1) stresszkezelés (2) szabadság (5) szelídség (2) Szentlélek (1) szépség (2) szerelem (2) szeretet (17) szolgálat (6) tiszta szív (1) tisztánlátás (4) törődés (2) túlhajszolt élet (1) türelem (5) ünnep (3) valentin nap (1) változás (7) várakozás (4) vendégfogadás (1) Versek (36) veszteség (1) video (3) Vigasz (6)

2016. augusztus 26., péntek

Nem szoktam elolvasni a használati utasításokat

„Igéd tartalma maradandó, és minden igaz döntésed örökre szól.” Zsolt 119,160


Nem szoktam elolvasni a használati utasításokat. Régebben sem. Pontosítanom kell: nem olvasom el a használati utasítást, amíg minden jól működik. Mire kézbe veszem, már rendszerint baj van.
Kitűnő példa legutóbb a gőzölős, kombinált takarítógépem. Megvettem, mert azt ígérték, nem lesz többé szükségem büdös felmosó vödrökre, tisztítószerekre, felmosó rongyokra, amikor a padlócsempét takarítom. Sokatmondó ígéret valakinek, aki két kutya és öt gyerek után próbálja tisztán tartani a padlót.
Mikor először használtam a gőzzel tisztító funkciót, kiválóan működött. Másodszor is elfogadható volt. Harmadszor már alig látszott a tisztítás, negyedszer pedig már csak egy száraz gépet húzgáltam végig a csempén. Ez volt az a pillanat, amikor kinyitottam a használati utasítást. Azt írta, az eldugulás elkerülése végett csak desztillált vízzel használjuk.
Nem sok embert ismerek, aki felnyitná a használati utasításokat, mielőtt szüksége lenne rá. Az autóét többnyire akkor szokták elolvasni, amikor leereszt a kerék, vagy valami ismeretlen villogás jelenik meg a műszerfalon.
Volt idő, amikor a Bibliával is úgy bántam, mint a porszívóm vagy a kocsim használati utasításával: akkor olvastam, mikor baj volt. Bibliaolvasásom a gyülekezeti újságunk idézeteire szorítkozott, vagy néha egy-egy hangulat hatására lapoztam fel Isten Igéjét. Ez a hozzáállás nem adott megoldást a kihívásokra, melyekkel diákként vagy ifjú feleségként szembesültem.
Nem látott el munícióval a házasságbeli önfeláldozáshoz, a munkahelyi identitáskereséshez. Fulladoztam a kötelező feladatok hegye alatt, mert nem tudtam, hogy Isten megmutatta, hogyan alakítsam ki a fontossági sorrendet.
Mire odajutottam, hogy a Bibliához nyúljak tanácsért, már általában javításra szorult valami az életemben. Egy tönkrement kapcsolat, csalódás, valami rossz döntés, amit hoztam. Aztán eljutottam odáig, hogy már ne csak segédkönyvként, hanem életem használati utasításaként olvassam a Bibliát.
Elkezdtem olvasni, nem azért már, hogy kiutat mutasson az élet problémáiból, hanem hogy felkészítsen rájuk.
Bibliaolvasó kiscsoportokhoz csatlakoztam, ahol együtt olvastuk Isten igéjét. Rengeteget segített! Felfedeztem, hogy Isten valóban tudja irányítani az életnek mondott járművet.
Isten irányvonalai lassan mindennapi töprengéseim tárgyává lettek. Nem valószínű, hogy valaha is érteni fogok a gőzölős takarítógépekhez, de igyekszem életem végéig Isten Igéjének diákja lenni. A padlóm nem tisztább, de az életem sokkal értelmesebb, mióta a legtökéletesebb „használati utasítást” követem.

Köszönöm, Uram, hogy egy átfogó, közérthető használati utasítást hagytál ránk. Fakassz lelkemben állandó szomjúságot Igéd után. Adj, kérlek, bölcsességet a nehezebb dolgok megértéséhez, és erőt parancsaid életre váltásához. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.06.21.Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2016. augusztus 25., csütörtök

Nem tudok világosan gondolkozni!



„Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad.” Jak 1,5




 Úgy éreztem, csak járok körbe-körbe. Tennivalóim listája hosszú volt, de nem jutottam semminek a végére. Csak tologattam a lomot egyik helyről a másikra, és egyre idegesebb lettem.
Miért nem tudok tisztán gondolkozni? Sürgős dolgaim lettek volna, ideges voltam, s mégsem jutottam előre.
Gyakran megtörténik, hogy csak telnek a napok, és reménykedem, hogy összeszedem magam, s újra hatékony leszek. Sajnos ezzel a hozzáállással ez igen ritkán sikerül. Amikor a gondolataim szanaszét futnak, nem segít, ha egyre jobban igyekszem helytállni.
Ritkán függ külső körülményektől, hogy rendezettség van-e a napjaimban. Nem a túl sok tennivaló, nem a szűkös lakás, nem a sok gyerek az ok. Igen, ezek mind kihívás elé állítanak, de nem bennük van a probléma gyökere. Legnagyobb ellenségem a szétszórtság. Amikor nem tudok világosan gondolkozni, nem tudom megoldani a helyzeteket.
Az agyunk életünk rendezésének vezérlőasztala. Kárhoztathatjuk a kívülről ránk nehezedő nyomást a problémáinkért, de a hiba gyakran bennünk van: agyunk nem fordul segítségért a bölcsesség és tiszta gondolkodás Forrásához: Istenhez.
Keresztényként hozzáférésünk van Isten bölcsességéhez, amint ezt alapigénk is ígéri. Ezen kívül bennünk lakik a Szentlélek, Tanácsadónk és Vigasztalónk (Jn 14,26), valamint azt is mondja a Biblia, hogy „Krisztus gondolatainak birtokában vagyunk” (1Kor 2,16). Mekkora erőműve ez így együtt a segítségnek!
De nem fordulunk mindig a Forráshoz. Ha pedig mégis, valljuk be, nem bízunk igazán abban, hogy Isten válaszol. Talán azoknak a tisztáknak, kegyeseknek. De nem nekem – gondoljuk.
És küzdünk tovább a problémával. Idegesítenek a körülményeink, nem tudjuk, mihez kezdjünk, elcsüggedünk, vesztesnek érezzük magunkat. Lefelé húz az örvény.
Évekig eszembe se jutott, hogy Istenhez forduljak apróbb gondjaimmal. A nagyobbakkal igen, de a kisebbekkel, úgy gondoltam, magam is elbánok. Mennyi tisztánlátást vesztegettem el!
Ha úgy érzed, valami baj van a gondolkodásoddal, kérd Istent, segítsen világosan gondolkozni, irányítsa töprengéseidet. És hidd, hogy megteszi. Ha kéred Istent, hogy szóljon hozzád, várd bizalommal, hidd, hogy bekövetkezik. Ez a bizakodás kulcsfontosságú ahhoz, hogy meghalljuk Isten szavát. Figyeld, mit mond a Jakab-levél 1,5-8:
Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad, - és meg is kapja, csak bizalommal kérjen, és csöppet se kételkedjék. Aki ugyanis kételkedik, hasonlít a tenger hullámához, melyet fölver a szél és idestova hány. Ne gondolja tehát az ilyen ember, hogy valamit is kap az Úrtól: a tétova ember, aki minden tettében határozatlan.”
Ha kételkedni kezdesz, kapd el a kételkedő gondolatot, ne férkőzhessen a hited helyébe, ne kérdőjelezze meg, hogy Isten válaszolt. Az odahallgatás és a bizalom nagyon fontos részei az imádságnak, ami nem mindig arról szól, hogy Istent cselekvésre serkentjük. Az imádság gyakran arra szolgál, hogy Isten serkentsen minket cselekvésre. Az imádsággal Isten szívéhez igazítjuk a miénket, és a dolgok szépen kitisztulnak.
Agyad kattogása gátolja, hogy világosan gondolkozz? Talán az ennek egyik oka, hogy magad akarod feltárni és megoldani a problémákat. Miénk Krisztus gondolkodása, Isten felkínálja bölcsességét! Kérjünk, és kapni fogunk.

Uram, Te tudod, milyen nehezen tudok összpontosítani néha. Nehezen szedem össze a gondolataimat, nem látom a megoldást. Kimerült és csüggedt vagyok. Tudom, Uram, hogy Te nem a zűrzavar, hanem a rend Istene vagy, segíts, kérlek, adj bölcsességet és tisztánlátást, hogy rendet tudjak rakni agyam káoszában. Jézus nevében, Ámen.





 forrás: Glynnis Whitwer Encouragement for today, 2012.04.04.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. augusztus 23., kedd

Címkék



„Lássa minden ember, hogy figyelmesek (szelídek, méltányosak, előzékenyek) vagytok. Az Úr közel van.” (Fil 4,5)



Általában behódolok az általánosításoknak. Amikor címkét ragasztunk emberek egy csoportjára. Például: „A ---- k (népnév) olyan -------k (rossz tulajdonság)”. Vagy: „A -------k (egy bizonyos korosztályhoz tartozók) olyan ---------k (valamilyen furcsa szokásra, viselkedésre utaló jelző)”.
Nagyritkán bókot is rejthet a címke.
Nemrég sorban álltam egy kávézóban, és már az előttem álló idős hölgy rendelt. Kicsit szórakozottnak látszott, ahogy az aprót keresgélte a pénztárcájában, majd fizetett, összeszedte a csomagját, felvette a kávéspoharát. Az ajtó felé menet a táskája kezdett lecsúszni a válláról, már-már kibillentve őt egyensúlyából, kockáztatva, hogy az ételes doboz és a kávé a földön landol.
„Jaj, hogy fogjam meg? Nem fog menni…” – mondta félhangosan, mialatt megpróbálta oldalra dőlve fenntartani a táskát, egyensúlyozni az ételt és a poharat, s az ajtót is kinyitni közben.
Végre sorra kerültem, de abban a pillanatban eszembe jutott a fenti ige, éreztem, hogy Isten nógat, felejtsem el, amit épp tenni akartam. Kiugrottam a sor elejéről, és odaszaladtam az idős hölgyhöz.
„Várjon, segítek…” – mondtam, megtámasztottam az ajtót, és átvettem a poharat. „Elkísérem a kocsihoz.”
Abbahagyta a szöszmötölést, ragyogó kék szemekkel hálálkodva nézett rám: „Jaj, kedves, magának biztosan él még a nagymamája, hogy ilyen rendes egy öregasszonnyal.”
„Nem, asszonyom, nem él – válaszoltam. – De él Jézus, és én szeretem őt, és ő azt akarja, hogy segítsek önnek.” Az arca ellágyult. Bólogatott, s így szólt határozottsággal a hangjában: „Hát persze! Maguk mindig segítőkészek velem. Nem is tudom, mi lenne velem maguk nélkül.”
Maguk. Biztosan úgy értette, „maguk, keresztények”.
Önmagát nem sorolta a keresztények közé, nem azt mondta, hogy „Köszönöm, testvér, hogy segítettél.” Nem, ő rám értette, hogy „maguk” – és másokra, akik szintén szeretik Jézust.
Egy pillanatra elképzeltem, vajon hogyan segítették. Ebédet vittek neki? Összeseperték a lehullott lombot az udvarán ősszel, vagy eltakarították télen a havat a járdájáról? Esetleg elvitték autóval az orvoshoz?
Eszembe jutott a régi igazság: a példa minden szónál többet ér. Na meg az is egyértelmű, hogy az emberek figyelnek minket.
És címkéznek.
Mit látnak? Azt, hogy figyelmesek, előzékenyek, méltányosak vagyunk?
Sajnos erről szó sincs. Hadd említsek néhány példát, amit magam hallottam.
Egy pincérnő mondta: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót. Főleg egy-egy vasárnapi ebéd után. Előfordul, hogy nem is adnak semmit.”
Egyik társam a főiskolán: „Keresztény vagy? Te is kint állsz a Természettudományi Kar előtt a lépcsők tetején, kezedben a bibliáddal, s mindenkit a pokolra küldesz, aki hisz az evolúcióban?”
Egy serdülő mesélte: „Egyszer be akartam menni egy templomba. Az ajtón volt egy felirat: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözékben lépjenek be.’ Nem tudtam, milyen a ’megfelelő öltözet’, de azt igen, hogy az enyém nem az. Így hát megfordultam, s elmentem onnan.”
Ha az emberek, akik figyelnek minket, csak közömbös vagy ítélkező keresztényekkel találkoznak, ugyan miért vágynának közénk?
Imádkozom azért, hogy minket, keresztényeket, az emberek abba a „maguk” csoportba soroljanak, ahova az idős néni szerint tarozunk. Figyelmes keresztények legyünk, akik jó fényben tüntetik fel Istent és a Benne hívők közösségét.
A hívők persze tudják, hogy Isten jó. De a többiek? Akik csak figyelnek? És címkéznek? Ők milyennek látnak minket?

Uram, bocsáss meg, ha néha az ítélkezést választom a szeretet helyett. Ha goromba vagyok ahelyett, hogy kedves lennék. Ha inkább semmit sem teszek, minthogy megtenném azt, ami jó és helyes. Kérlek, szólj rám mindig, ha abba kell hagynom, amit épp végzek, hogy tetteim a Te jóságodat tükrözzék. Jézus nevében, Ámen.





forrás: Karen Ehman Encouragement for today, 2012.03.20.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

2016. augusztus 22., hétfő

Tanítsd meg hallgatni a lelkem

„Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki.” Zsolt 131,2a


Nagydumás vagyok. Mindig is az voltam. Mikor hazahoztam a bizonyítványomat, a szüleim nem is számítottak közepesnél jobb magatartásjegyre. Egyik tanítónénim udvariasan próbált fogalmazni, ezért „nagyon szociálisnak” nevezett. A többiek nem kerteltek: „Wendy túl sokat beszél. Többet tudna tanulni, ha kevesebbet járna a szája.”
Sajnos, a régi szokások nehezen múlnak. Magammal viszem a szószátyárságot Istennel kettesben töltött időmbe is. A „csendes percekbe” rengeteg szót ömlesztek. Az Atya, gondolom, néha ránéz a Fiára, s így szól: „Képtelen vagyok szóhoz jutni ennél a kislánynál! Sokkal többet tudna tanulni, ha kevesebbet járna a szája.”
Hát igen, nehezen bír csendben maradni ez a nagydumájú kislány. Ahelyett, hogy megvárnám, mit akar mondani nekem Isten, előadom neki, milyen tökéletes megoldásokat találtam ki a problémáimra. Tennivalókon agyalok, ahelyett, hogy csend és békesség töltené el a lelkem. Olyan könnyű rendet rakni, leporolni, letörölgetni a rengeteg játékot a gyerekszoba polcain. De hogy üljek nyugton és hallgassak? Az nem nekem való, ezért inkább folytatom a szövegelést.
Ugyanakkor nyugtalanított ez az egész, megosztottam hát Istennel, tudtam, hogy gyakorolnom kéne a csendet, a nyugalmat. Éreztem, ahogy Isten gyöngéden elcsitít. „Ssssssss, maradj csendben. Jó az, ha hallgatsz. Nem kell mondanod semmit.”
Isten világosan meg akart tanítani valamire. Ahogy csendre intett, ez több volt, mint kérés, hogy ne beszéljek: a lelkemet akarta elcsendesíteni. Akkor értettem ezt meg, mikor a 131. zsoltár 2. versét olvastam: „Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki.”Isten meg akarta ismertetni velem a valódi békét. Az Ő békességét.
Mint minden másra, erre is érvényes, hogy gyakorlat teszi a mestert. Nagy elhatározással lefékeztem 150 km-es sebességgel száguldó gondolataimat, s leparkoltam őket Istennel töltött csendes perceim alatt. Ehhez néha az kellett, hogy még imádkozás előtt írjam össze a napi tennivalókat. Vagy hogy döntsem el a fontossági sorrendet. A porszívózás kevésbé fontos, mint hogy Istenre figyeljek. A gondolatok gyakran újra beindultak, s azon kaptam magam, hogy megint beszélek és beszélek. Ilyenkor visszaszorítottam őket, s újrateremtettem magamban a csendet.
Lelkem felfrissült, békére talált. A csendben, a nyugalomban megéreztem Isten iránymutatását arra napra, a különböző helyzetekre, s megpihent a lelkem, amire nagy szükségem volt. Mialatt feltöltjük lelkünk tankját Isten igaz frissítőjével, megtanulunk ellazulni, megtapasztaljuk a valódi békét és pihenést, amit csak a Vele való együttlét csendje és nyugalma hozhat meg. Ezt a felfrissülést aztán magunkkal visszük, miközben megbirkózunk az aznapi kihívásokkal.
Te is olyan nagydumával vagy megáldva, mint én? Nehéz csendben maradnod Isten előtt? Kérd Őt, segítsen gyakorolni és élvezni a csendet, a nyugalmat. Frissítő békességre talál a lelked. Isten nyugalma az, amire nyughatatlan lelkünknek leginkább szüksége van.


Uram, nehezen tudom csendben tartani a lelkem. Lerakom eléd a csenddel szembeni ellenállásomat, segítségedet kérem, hogy tudjak minden nap csendes perceket tölteni Veled. Előre magasztallak azért, amit mondani fogsz nekem a csendben. Köszönöm az igazi pihenést, amit csak Te tudsz megadni. Jézus nevében, Ámen.

(Wendy Pope: Quiet My Soul, Encouragement for today, 2013. aug. 16., www.crosswalk.com, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó:pinterest.com)

2016. augusztus 21., vasárnap

Megbántottam Istent?

„Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.” Ef 4,30


Hát nem remek lenne, ha Isten azonnal válaszolna, mikor kérünk vagy kérdezünk tőle valamit?
Gondolj bele: mindig pontos iránymutatást, biztos eligazítást kapnál. Minden helyzetben pontosan tudnád, mit kell tenned. Vége a tétovázásnak, a kísérletezgetésnek.
Fantasztikus lenne!
Néhány hónapja nehéz helyzetbe kerültem. Egyfolytában azt kértem Istentől, világosítson meg, mit kellene tennem. Kutattam a választ a Szentírásban, kiváló igéket kaptam, amik illettek az adott szituációra.
De ennél többet szerettem volna. Egyedi, különleges szavakat, melyek az én egyedi, különleges helyzetemre vonatkoznak. Egyetlen konkrét mondat elég lenne. Valami… Bármi… Rövid, világos útmutatás.
Számtalan lehetőséget végiggondoltam. Ötletekkel bombáztam Istent. Még nyafogtam is egy kicsit. De nem érkezett különleges mondat.
Aztán egyik este, mikor elcsendesedtem, újra megkérdeztem: Uram, miért nem mutatod meg, mit tegyek ebben a mostani helyzetben? Pedig tudod, hogy küszködöm, és várom a nekem szóló igédet.
Pár pillanat múlva mai alapigénk, az Ef 4,30 ugrott a tudatom felszínére. „Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.”
Tessék?
A szívem megrendült. A vállam összecsuklott. Tekintetem a föld felé fordult.
Uram, hogyan okozhattam szomorúságot Szentlelkednek? Tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek.
Gyorsan vettem a Bibliát, felütöttem az Efézusiaknak írt levél 4. részénél. Ott állt előttem fehéren-feketén: „Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz” Ef 4,30-31.
Egyértelmű volt, hogy Isten fogta a szent szövegkiemelőjét, és végighúzta a speciálisan nekem szóló szavakon.
Csakhogy ez nem az volt, amire vártam.
Rám fért egy kis Biblia-tanulmányozás, elolvastam hát az Efézusi levél 4. részét, fellapoztam a kereszthivatkozásokat, átgondoltam a kommentárokat, hogy biztosan jól értsek mindent.
Aztán eltöprengtem a szituáción, aminek megoldásához vártam az útmutatást Istentől – csakhogy most nem a magam szemszögéből, hanem Istenéből tekintettem át.
Imádkoztam még egy kicsit, majd csendben maradtam, hallani akartam, nem beszélni egyfolytában. És akkor megértettem…
A korábbi napokban, mióta ez a dolog elkezdődött, észre se vettem, mennyi idegességnek, bosszúságnak, csúnya gondolatnak adok hangot. Mert nemcsak gondolatban foglalkoztam ilyenekkel, hanem a családomnak, és egy közeli barátnőmnek is juttattam belőle.
Továbbra is imádkoztam naponta, olvastam a Bibliát, és hallgattam dicsőítő dalokat. De minden alkalommal, mikor ez a dolog eszembe jutott vagy szóba hoztam, a keserűségnek és a haragnak egy apró magvát ültettem el a szívemben. A bűnnek ezek a parányi magjai gyökeret eresztettek, és a negativizmus csúnya ágaival kezdték befonni gondolataimat, életemet, hozzáállásomat, beszédemet.
Ez a bűn nem szakított el Istentől, de határozottan nehezítette a kapcsolatunkat, és elszomorította Isten Lelkét.
Nem vettem számításba, hogy a Szentlélek érzésekkel, érzelmekkel rendelkező Isteni Személy. Az én megnyilvánulásaim ellentétben álltak a Lélek gyümölcseivel: a szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, kedvességgel, jósággal, szelídséggel, önuralommal.
Nem vesztegettem az időt, azonnal bocsánatot kértem, és megvallottam bűnömet. Semmi sem fontosabb számomra Istennel való szoros kapcsolatomnál.
Hogyan tudjuk tehát megőrizni barátságunkat a Szentlélekkel? Az efézusi levél felsorol néhány lehetőséget: „legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4,32).
Amikor Krisztus szerint élünk, azaz megbocsátunk másoknak, kedvesek, jók vagyunk velük, őszinte szeretettel vagyunk egymás iránt, és szívünk gyengéd, ahogyan Isten megformálta, akkor Isten örül. Öröme gazdagítja Vele való barátságunkat, és sokkal kellemesebbé teszi kapcsolatunkat másokkal.


Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy megajándékoztál Szentlelkeddel, aki Vezetőm és Társam életem során. Köszönöm, hogy feltétel nélkül szeretsz, olyankor is, amikor nem úgy viselkedem, ahogyan kéne. Add, hogy vegyem észre minden bűnömet, aminek nem vagyok tudatában, hogy megbánhassam, és folytathassam utamat Feléd. Jézus nevében, Ámen.

(Leah DiPascal: Did I Hurt God’s Feelings?, Encouragement for today, 2016.04.29., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Áldás vagy megpróbáltatás?


 

 

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” (Ézsaiás 55,8)

 

Én igénylem Istennek a számomra elkészített összes áldását. És tudom, hogy te is így vagy ezzel. De Isten nem egy mennybéli automata, ami áldásokat oszt, csak mert mi úgy kívánjuk.

 

De néha egyszerűen mégsem értem az Ő akaratának útját.

 

Sok-sok éve Krisztuskövető vagyok már. Keresztény szerző és szónok vagyok, és egy pásztor felesége. Az évek alatt Isten annál is több veremből mentett már ki, mint amennyit énelképzeltem volna. Attól a naptól kezdve, ahogy megszülettem, templomba járó vagyok. Istenbe vetett hitemnek megrendíthetetlennek kellene lennie, és soha nem lenne szabad megkérdőjeleznem terveit, vagy kételkednem Őbenne. És néha mégis ezt teszem

 

Nem az a gond, hogy Isten megtagadná áldásait az életemben. A gond az, hogy nekem meg kell értenem, mi az igazi áldás.

 

Kérem az Urat, hogy rendeződjenek a pénzügyeim… és akkor lerobban a kocsi.

 

Depresszióból való szabadulást keresek… de még most is mindennapos küzdelmeim vannak.

 

Túljutottam egy válságon… csak hogy belebonyolódjak egy másikba.

 

Minden ilyen gondot áldásként kellene felfognom.

 

Amikor lerobbant a kocsim, Isten a férjem egyik barátját küldte, hogy kisegítsen a bajból egy másik autóval.

 

A depresszió reménységben tart Isten felé, és segít a más nőkkel való kapcsolattartásban, akik szintén sötétséggel küszködnek.

 

Válsághelyzetben megtanultam, hogy egyedül az Úrban bízhatok, amikor minden vihar az én utamat keresztezi.

 

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.

 

Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:

 Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, és most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot – és egy szép díszdobozt vett elő.

 

A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, és döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett, és ezt üvöltötte:

– Apám! Van egy csomó pénzed, és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni?!

Végül mérgében elrohant, és otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.

 

Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja, és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták, és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt.

 

Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba, szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta.

 

Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7,11 szerepelt apja kézírásával: Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?”

 

És ahogy olvasta ezt az Igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átveheti, és egy megjegyzés: „FIZETVE”.

 

Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza Isten ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük! Mit kértél Istentől az életedre nézve? Talán Ő már meg is adta neked, csak te nem veszed észre. Talán a slusszkulcs már ott van – egy kincs a sötétségben.

 

Mivel emberek vagyunk, sosem fogjuk teljesen megérteni az Urat – a menny ezen oldalát. Megérthetünk néhányat az Ő útjaiból, és felfoghatjuk az Ő tervének érvelését, de a teljes megbizonyosodás csak a mennyben jön el. Addig pedig járjunk hitben, ne meglátásban. Imádkozzunk Őhozzá a sötétségben, tudván, hogy a fény ott van, az alagút végén! Bízzunk Őbenne, és győződjünk meg a nem látható dolgok létéről is! Pihenjünk meg Őbenne, amikor jön a sötétség.

 

Uram, Tehozzád jövök, és arra kérlek, bocsáss meg nekem, amiért nem bíztam Benned, hogy megáldasz engem. Ha nem is mindig látom vagy értem meg áldásaidat, tudom, hogy ott vannak. Te egy jóságos Isten vagy, és feltétel nélkül szeretsz. Segíts, hogy megtanuljam kiszűrni a kincseket a sötétségből, melyeket nekem ástál el oda.

Jézus nevében, ámen.

forrás: http://www.girlfriendsingod.com/a-blessing-or-a-trial/

 

Mary Southerland

Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013

Used with permission

www.girlfriendsingod.com

Fordítás: Kiss Erzsébet Janka

 


2016. augusztus 20., szombat

A szeretet himnusza, egy kicsit másképp

Ha olyan kiváló szónok vagyok, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy "van egy álmom", de szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja.
Ha futurológusként, a jövő mérnökeként, vagy csalhatatlan közvélemény-kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok mint egy összelapított üres kólás doboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok.
Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak, és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér.
Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat, vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett.
Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üres belű hagyma.
Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, ha rongyosra olvasom a Bibliámat, és halálomra is bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet jelentéktelen, mint amikor szamárháton vonul be valaki a városba.
A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak.
A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.
A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: "szomjúhozom".
A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben.

A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül a pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal, aki megtalálta elgurult drahmáját.
Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mezők liliomaival és az ég madaraival.
Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.
A szeretet soha el nem múlik. Nem veszíti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság. Legyenek bár istentiszteletek, véget fognak érni. Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni. Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni.
Még nem találtuk meg a rák és az AIDS gyógyszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak a nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit. Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk körül mindnyájan, és Ő lesz majd minden mindenekben.
Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.
A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság: kemény.
A szeretet nélküli okosság: gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény: fanatikus.
A szeretet nélküli élet: értelmetlen.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig a legnagyobb: Jézus."
(Fabiny Tamás)


fotó:trendhunter.com


Az én időm

„Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatirából való bíborárus, kinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” 

 Ap. csel. 16:14

Minden reggel, amíg kint még sötét van, kiosonok a konyhába, készítek magamnak egy jó erős kávét és leülök a kedvenc székemre. Az óra ketyegése mellett veszek egy könnyű takarót az ölembe és jól megviselt bibliámért nyúlok. Mély levegő be, lassú kilégzés.

Ez az én időm. A Rá szánt idő. Ez a mi együtt eltöltött időnk. 

Mielőtt mindenki felébred és elkezdődik a zsivaly, én itt vagyok, hogy az Úrral legyek. Néhány csendes perc, amikor nem kell senkivel osztozkodnom Rajta. 

Valamennyiőtöknek talán ismerős ez a rutin, de az ige mindig új. Mielőtt hozzákezdek az új rész olvasásához, eltűnődöm, hogy: „Vajon mit üzen ma nekem?”.

Néha azonnal megértem. Máskor ... nem annyira. Elolvasom egyszer, kétszer, talán még háromszor is. Aztán megállok és halkan elsuttogom: „Uram, nyítsd meg szemeimet, hogy meglássam akaratodat”.

Nem szeretnék átsiklani semmi fölött, ami hatással lehet a napomra. Nem akarom, hogy bármi – az óra ketyegése, a napi teendők terhe – elvonja a figyelmemet. 

Azért jöttem, hogy Jézussal találkozzam, hogy Nála megpihenjek, hogy imádkozzak, elmélkedjek, megértsem akaratát és elfogadjam azt. 

A mai igeversben egy Lídia nevű nőről van szó. Ő és barátai a szombatnapi imádkozásra gyűltek össze, amikor váratlanul találkoztak a folyóparton Pál apostollal és az őt követő tömeggel. 

A Szentírásból tudjuk, hogy Lídia istenfélő asszony. Miközben Pál Jézusról és a kereszten elszenvedett megváltó haláláról beszél a tömegnek, az ige azt mondja: „ az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.”. Ap. csel. 16:14b

Nagyon tetszik ez a kijelentés! Az eredeti görög szövegben a megnyit = dianoigõ, ami azt jelenti, hogy „ teljesen kinyítni azt, ami addig zárva volt; megnyitni valaki szívét (elmélyét, akaratát, érzelmeit); felébreszteni valaki vágyát valami megértésére.”

Abban a felbecsülhetetlen folyóparti pillanatban Isten megnyitotta Lídia szívét, hogy oda figyeljen és megértse Jézus legújabb kijelentését. Az Úr felébresztette benne a vágyat, hogy akarjon többet tudni a kegyelemről, az örömhírről, amiről Pál apostol beszélt. 

Kedves barátom, legyen a mi szívünk legfőbb vágya is ez – ma és minden nap!

Az Istennel töltött különleges alkalmainkon kérjük Őt, hogy nyissa meg szíveinket, hogy megérthessük Jézus legújabb kijelentéseit. Nem számít, hogy már mennyire ismerjük Őt, akarjunk többet tudni Róla. Keljünk minden reggel azzal a mondattal, hogy „Jó reggelt Jézus!”. Vágyjunk a Vele töltött időre még mielőtt elkezdődne a napunk. Fedjük fel az Ő igazságait, memorizáljuk szavait és örvendezzünk ígéreteiben. 

Azokban a csendes percekben ha olyan részhez érünk a Bibliában, amit nem értünk, álljunk meg és őszintén rebegje ajkunk: „Uram, kérlek fedd fel a leplet, hogy tisztán láthassalak és hallhassalak. Nyisd meg szívemet, hogy értsem akaratodat.”.

Amikor ez megtörténik, fogadd örömmel szavait, légy hálás, hogy lecsendesítette és szárnyra keltette lelkedet!



„Uram, kérlek formáld szívemet és nyisd meg, hogy el tudjam fogadni irántam való hatalmas szeretetedet. Kérlek növeld a vágyat a szívemben, hogy akarjak Veled lenni. Taníts meg utaidra, segíts megérteni akaratodat. Szeretnélek jobban ismerni! Jézus nevében, Ámen.”




Forrás: proverbs31.org 2016.08.17 Leah Dipascal It’s My Time, fordítás: Király Mónika

2016. augusztus 19., péntek

Hogy van a szíved?

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” 

Péld. 4:23

„Hogy van a szíved?” Ezt a kérdést tette fel valahányszor találkoztunk, ami elég gyakran történt. De ebben az életben már soha többé nem hallhatom tőle ezeket a szavakat. 

Nemrég, 2 és fél év rákkal való küzdelme után Scott, -barátom és munkatársam – hazaköltözött Jézusunkhoz. Nagyon hiányzik, és önző módon szükségem van rá, hogy feltegye a kérdést: „Boyd, hogy van a szíved?”.

Olyan volt nekem Scott, mint egy lélekgyógyász, aki mindig törődött a szívem állapotával. Ő tudta, hogy életem csak olyannyira teljes, amennyire rendben van a szívem. Mindig emlékeztetett rá, hogy milyen nagy szükségem van a Mennyei Doktorra. 

A mai igevers azt mondja, hogy minden a szívedből indul ki: a reményeid, az álmaid, a félelmeid, az aggodalmaid, a dühöd, a megbocsátásod, az alázatosságod, a békességed, a kapzsiságod, a nagylelkűséged, a szereteted. Igen, minden, ami azzá tesz, aki vagy, a szívedből jön. Ezért minden féltett dolognál jobban kell őrizned. De ne félj, nem vagy egyedül!

A Szentlélek hittel tölti meg szívedet, kisöpri onnan a bűnt, hogy elég hely maradjon a lélek gyümölcseinek. Csak az a szív képes megmaradni a bűnnel teli világban, amelyiknek Isten az őrizője. Ha imádságban kéred, hogy védje meg szívedet, Ő békességgel tölti meg. 

„És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Filippi 4:7

Honnan tudhatod, hogy nincs rendben a szíved? A nem egészséges szív: bátortalan, bizonytalan, megtört, ostoba, kemény.

Hogyan gyógyíthatod meg? Töltsd meg Jézussal!

Talán ma bátortalansággal küzdesz – kimerült a hited és belefáradtál a munkádba. Ha így van, szánj magadra egy kis időt és lassíts le, pihenj és engedd a Szentléleknek, hogy helyrehozza a szívedet.

A bizonytalan szív arra utal, hogy elvesztetted a reményt. De ne feledd, a Jézusba vetett remény békességgel tölti meg szívedet!

Múltbéli bántások vagy visszautasítások miatt gyötrődik szíved? Keresd Mennyei Atyádat, hogy meg tudj bocsátani és, hogy megbocsátást nyerj!

Vigyázz! Nehogy ostoba legyen a szíved, mert az ilyen megfeledkezik Istenről, vagy talán még hitét is elveszíti. Amikor megbénít a félelem vagy az aggodalmaskodás, gyakran viselkedünk úgy, mintha Isten nem is létezne. Inkább imádkozz, hogy bölcs szívhez juthass. 

A kemény szív talán a legveszélyesebb, ilyenkor belefáradsz az igazságtalanságokba és hiányában vagy a mások felé való becsületességnek. A jó hír viszont az, hogy a Jézusba vetett hit által a kemény szívből lehet újjászületett szív. Csak kérned kell! Az Úrtól kapott szívből az Úrért dobbanó szív lesz!

Drága barátom, Scott emlékére, hadd kérdezzem meg tőled „Hogy van a szíved?”.



Mennyei Atyám, kérlek adj nekem szerető, kegyelmes és megbocsátó szívet. Jézus nevében, Ámen!





Forrás: proverbs31.org Boyd Bailey How’sYour Heart? 2016.07.12, fordítás: Kovács Mónika,

2016. augusztus 18., csütörtök

Csalódások




„Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.” Róm 8,28




 Nemrég egy ismerősöm megkérdezte, szoktam-e csalódást érezni. Mondtam, hogy igen, s igyekeztem valami kegyes magyarázatba göngyölni a válaszomat. Másnap aztán bekövetkezett. Egy igazi nagy csalódás vágott fejbe, s szorította össze a szívemet. Volt egy felkérésem még korábbról, hogy vegyek részt előadóként egy igazán jelentős rendezvényen, egyik legmeghatározóbb lett volna az életemben – aztán minden felborult.
Meghívtak, lelkesedtem, fontosnak, megbecsültnek, sőt bennfentesnek érezhettem magam – aztán koppanás, visszautasítás, szomorúság, illúzióvesztés, kitaszítottság. S bár lelkileg szilárd alapokon álltam, jól esett kimondani, hogy: „azt a rohadt…!”
A dolgok néha megrohadnak. Csalódások érnek, amiktől úgy érezzük, Isten nem a javunkra dolgozik, nem úgy, ahogy alapigénkben ígéri. Már épp újra ki akartam mondani, amit az előbb, amikor pillantásom a már hetek óta a konyhapulton álló befőttesüvegre esett. Kislányom, Brooke, talált pár hete néhány hernyót, berakta őket az üvegbe, s azóta is gondjukat viseli. Ami annyit jelent, hogy szeretetteljes pillantásokkal illeti őket a celofán alatt.
Ha hiszitek, ha nem, a hernyók bebábozódtak ebben az idegen környezetben. És mikor épp ki akartam újra mondani, hogy „azt a rohadt…!”, az üvegre néztem, s a szó a torkomon maradt.
A bábok üresek voltak.
Gyönyörű pillangókra számítva bizony összezavarodtam, mikor megvizsgáltam közelebbről kislányom reménykedésének eredményét.
Molyok voltak. Apró éjjeli lepkék.
Nyeltem egyet. Még egy csalódás a mai napra.
Tényleg?
Mikor Brooke felfedezte a lepkéket, sugárzott a boldogságtól. Kézenfogva kivezetett a házból, másik kezében az üveget vitte, aztán kint leszedte a kötöző gumit, a celofánt, s együtt néztük, ahogy az apró, leheletvékony szárnyacskák megrebbennek, verdesnek egy kicsit, majd repülni kezdenek, ki az üveg száján.
Hmmm.
Néztem Brook felhőtlen örömét, s tudtam, teljesen mindegy volt neki, hogy molylepkék vagy pillangók kelnek ki a bábokból. A földön csúszó-mászó lények a repülés ajándékában részesültek. Megdolgoztak érte, de kiszabadultak, s elszálltak a levegőben.
Arra késztettek ezek a kis teremtmények, hogy elmosolyodjam.
Elhatároztam, hogy elengedem a csalódásomat, s arra figyelek inkább, milyen jót hoz ki Isten abból, hogy elmarad a szereplésem. Azt nem tudom, miért kaptam a csodálatos ajánlatot, és miért vették el tőlem. De azt tudom, hogy inkább abban gyönyörködöm, ami van, és ami lesz, mint hogy fuldokoljak azért, ami nincs. Végül is csak addig rohadt érzés a csalódás, amíg hagyom, hogy az legyen.

Uram, köszönöm irgalmadat és türelmedet, amivel fejlődésem tökéletlen útján kísérsz. Bocsásd meg, hogy olyan könnyen átadom a szívemet a csalódásnak. Állítsd helyre a perspektívámat, és segíts meglátnom mindazt, amit életre hívsz bennem. Jézus nevében, Ámen.
 

 forrás: Lysa TerKeurst Encouragement for today, 2012.08.13.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com