Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2013

„Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”

„Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket. Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr.”

"Nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén."

És Ő eltávozott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre esve imádkozott, mondván: Atyám, ha akarod, távoztad el tőlem e poharat, mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! És angyal jelent meg néki mennyből, erősítve őt.

Gyökössy Endre: A szeretet szimfóniája

"Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adom obelé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a tövényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít és a szigetek várnak tanítására." Ézs 42,1-4

Négy nappal a Páskabárány ünnepe előtt...

2011-es Húsvéti gyerekprogram

"Kiknek szemei előtt a Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg." (Gal 3,1b).

"Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”

Járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül. (Zsidó 4:16) (

Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód.