A zúgolódó lélek megfékezése



„Ezenközben zúgolódás támadt az Úr ellen a nép között a fáradság miatt. Amikor az Úr ezt meghallotta, megharagudott, és kigyulladt ellenük az Úr tüze és emészteni kezdte a tábor szélét.” Számok 11:1




Éppen csomagoltunk a nyaralásra, mikor egyik gyermekem elém állt, és egy új videojátékot kért, amivel játszhat útközben. Mivel tudtam, hogy minden létező forrásunkra szükség van a nyaraláshoz, nemet mondtam a gyermekemnek, majd tisztán és határozottan elmagyaráztam neki, miért nem költjük a pénzünket videojátékra nyaralás előtt. Elsoroltam, mennyi mindent fogunk látni, mi mindent csinálunk, s mindez mennyibe kerül majd. Biztos voltam benne, hogy megérti: mindezek mellett nem marad pénz videojátékokra.

Attól, amiről azt hittem, tökéletesen logikus érvelés, és a gyermekem egyetért vele, s mindent megtesz, hogy minél csodálatosabb legyen a nyaralásunk – ő megsértődött. Rám. Lemondó hangon annyit közölt, hogy ő soha semmit nem kap meg, amit szeretne. Mindezt mély, drámai sóhajtással, keresztbe tett karral, ajkát lebiggyesztve.

A hangsúly, a bántó szavak, a drámai testbeszéd arra késztetett, hogy felhúzzam a szemöldökömet (csak az egyiket húztam volna fel, ha képes volnék rá). Kihúztam magam, egyik kezem a csípőmre: „Tényleg?” - kérdeztem látszólag nyugodt, halk hangon. „Soha nem kaptál meg semmit? Egy nappal azelőtt, hogy egy csodálatos útra indulunk, amiért apáddal ketten egy éven keresztül gürcöltünk és rakosgattunk félre, hogy lehetővé tegyük neked, képes vagy azt mondani, semmit nem kapsz meg, amit szeretnél?”

Mondjam, mennyire, de mennyire ki tud borítani a hálátlanság? Főleg, mert tudom, mi van mögötte.

Néha arra gondolok, talán Isten is így érez, amikor morgolódom, mert nem kapok meg valamit. Mint akkor, amikor három évig küzdöttem a meddőséggel, mielőtt várandós lettem – háromszor – aztán elfogadtam. Pedig közben Isten megajándékozott három évvel, ami alatt még tízes méretű ruhákat hordhattam, s az agyam képes volt befejezni egy gondolatot. Akkor viszont csak a teljes ürességet éreztem.

Valójában a gyermekem természetes emberi reakcióval válaszolt, úgy, ahogy bárki, amikor az, aki tudja, mit rejt a jövő, azt mondja neki, „nem” vagy „még nem”. Néha Isten is visszatartja az „igent”, mert tudja, hogy még nem készültünk fel az Ő ajándékára. Máskor azért kapunk „nemet”, mert rosszul választottunk mi vagy mások. Visszatartja az „igent”, mert valamire meg akar tanítani. Vagy állandósul a „nem”, hogy megvédjen minket. Akárhogy van, Isten mindig úgy rendezi a dolgokat, hogy a legjobb legyen azoknak, akik szeretik Őt.

Nem tudom, felfogta-e a fiam, hogy miért mondtam nemet a videojátékra. De ahogy múlt az idő, ahogy növekedett és egyre felnőttebb lett, megtanulta, hogy bízhat bennem, s hogy szeretem akkor is, ha nemet mondok. Felnőtt emberekként sem mindig értjük Isten útjait. Vannak dolgok, amiket soha sem fogunk megérteni. Ha nem értek valamit, a következőket teszem, hogy hitem is egyre felnőttebbé váljon. Talán neked is segítenek majd:

1. Nem zúgolódom Isten ellen mások előtt.
2. Őszintén elmondom Istennek, mit érzek, de nem vádolom azzal, hogy szándékosan rosszat akar, fájdalmat akar okozni nekem.
3. Bízom benne. Ha feltörnek a kételyek, megint a bizalom mellett döntök.
4. Énekelek. A dicsőítő énekek felidézik Isten valódi természetét, ami maga a jóság.

Sosem könnyű „nemet” hallani. Mégis, a minket szerető Mennyei Atya gyermekeiként idővel megtanulhatunk bízni abban, hogy Ő valami olyat tervez számunkra, amit jobban fogunk szeretni, mint azt, amit most kívánunk. Ha bízunk abban, hogy Isten értünk dolgozik a színfalak mögött, féken tudjuk tartani zúgolódó lelkünket, mely örömünk elrablásával fenyeget. És vissza tudjuk állítani hitünket Isten jóságában.



Istenem, tudom, sokszor úgy reagálok a „nemre”, mint egy kisgyerek. Segíts, hogy megértsem a tudatommal és a szívemmel, hogy Te valami jót tervezel. Bocsáss meg, ha kételkedem, és ha zúgolódva szavakba is foglalom kételyeimet. Jézus nevében, Ámen.



 

forrás: Glynnis Whitwer Encouragement for today, 2010.05.18.www.proverbs31.org fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések