Amikor kételkedem magamban

„Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: ’Kicsinyhitű, miért kételkedtél?’" Mt 14,31

Nagyon elcsüggedtem. Katasztrófa! Világvége! Egyre csak az örvénylett az agyamban, mi mindent rontottam el.

Nem úgy történtek a dolgok, ahogy reméltem. Este, mikor már ágyban voltam, újra végiggondoltam a történteket, s a bánat teljes súlyával rám nehezedett.

Szívesen mondanám, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor kételkedtem magamban, de ez nem lenne igaz, mert azóta is többször megpróbált felfakadni bennem. De már megtanultam másképpen kezelni. Végre felismertem, mi is ez az érzés valójában. Az alázatosság egészségtelen megnyilvánulása. Önvizsgálatnak, jámborságnak tűnhet. Pedig igazából eltántorít az álmaimtól és az úttól, amelyen Isten próbál vezetni.

Az önmagunkban való kételkedés lebéníthat, ha nem tanulunk meg bánni vele. Mindenekelőtt kérdezzük meg magunktól:

Van valós oka annak, hogy kételkedem magamban? Talán csak hiányosságok vannak az ismereteimben, a tudásomban, amit tanulással vagy imádkozással pótolhatok.

Egy bizonyos személy vagy múltbeli történések okozzák? Kedves barátnőm és testvérem a Proverbs 31 Szolgálatnál, Lysa TerKeurst meséli egy helyen, hogyan forgolódott gyermekként szép új ruhájában, hogy az édesapja észrevegye.

Hányszor forgolódunk felnőttként is, hogy valaki betöltse azt az űrt, amit egy apa figyelmének, egy anyai ölelésnek a hiánya okozott. Egyre csak forgunk, hátha észrevesz valaki, s ha ez nem történik meg, kongó ürességet érzünk, még ha nem is lett volna módja senkinek felismerni szükségeinket.

Egy ellenség okozza? Az Írás szerint van ellenségünk. Egy olyan ellenség, aki meg akar károsítani, ki akar rabolni, meg akar sebezni azzal, hogy eltérít Isten kegyelmétől, hívásától, iránymutatásától. Annyira koncentrálunk mindarra, amit elrontottunk, hogy nem vesszük észre a jót, ami történt?

Amikor mindezek fényében végiggondoltam, mi okozta kétségbeesésemet, rájöttem, hogy ez egy hitbeli megtorpanás volt. Jó lecke lett, amivel bestoppoltam egy lyukat a tudásom szőnyegén.

Az önmagunkban való kételkedés hathat ránk gyengítően, felemésztve gondolatainkat, vagy válhat fejlődési lépcsőfokká, ha becsületesen megvizsgáljuk, miért tört ránk, és mit tehetünk ellene – Isten segítségével.

Uram, segíts, hogy nézzek szembe kételkedésemmel, s aztán lépjek tovább. Fordítsak hátat ennek a haszontalan érzésnek, váltsam át cselekvésre, tudásra, és mindenekelőtt a Te jelenlétedre, Istenem. Te ismersz. Tudod, mire van szükségem, és kegyelmeddel ki is elégíted. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2011.01.27.T. Suzanne Eller, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)