Tökéletesnek lenni

„A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke.” Róm 8,5-6

Van egy pillanat a háziorvosi váróban, amitől mindig rettegek. Nem az, amikor rám teszik a köpenynek csúfolt papírszalvétát. Még csak az sem, amikor megbökik az ujjam – pedig irtózom a vértől. Azt a pillanatot utálom, mikor a nővér befejezi az adatok felvételét, felkapja a tábláját, és közli, hogy a doktor úr mindjárt fogad.
Becsukja maga után az ajtót, és én ott maradok a következő percek kellemetlen tudatával. Mert tudom, mit fogok hallani. Ugyanazt, mint máskor. Hogy nem vagyok megfelelő. Nem vagyok olyan, amilyen lehetnék. Nem vagyok ideális. A táblázat megmutatja, mennyi lenne a tökéletes testsúlyom, és én bizony annál több vagyok. A táblázat könyörtelen, nem ismer kegyelmet. Nem veszi figyelembe a koromat, hogy hány gyermeknek adtam életet, hogy a férjem három tele tányér ételt is megehet vacsorára, mégsem látszik meg rajta. Nem, a táblázat elvárja a tökéletességet.
Pár éve hallottam egy igét, ami olyan volt, mint a testsúly/magasság táblázat. Egyetlen mondat, amihez mérhetem saját értékemet, tökéletességre törekvésemet. „Legyetek tehát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48).
Azt képzeltem, ez az ige engem igazol, amikor felöltöztetem családtagjaimat egymáshoz illő pulóverbe, hogy elkészítsük a karácsonyi képeslapunkat júliusban, mert végre tökéletesre sikerült a frizurám. Igazolja, hogy méregdrága fogkrémet használok, mert teát és kávét iszom, s annak nyoma marad a fogzománcon. Erre hivatkozhatom, mikor nagytakarítást végeztetek családtagjaimmal, mert lehet, hogy másnap beugrik a barátnőm. Ez az ige szolgált a tökéletes fénykép, a tökéletes fogkefe, a tökéletesen tiszta otthon igazolására. Ugyanakkor állandó csalódást, néha duzzogást is okozott, mert az életem, az alakom, a családom nem ütötte meg a bennem kialakult eszmény mértékét. Ahelyett, hogy jóérzést, megelégedést nyújtott volna, táplálta, súlyosbította önértékelési gondjaimat. Ki van zárva, hogy Jézusnak ez lett volna a szándéka!
Mióta először hallottam ezt az igét, eltelt néhány év, és ezalatt kialakult egy elméletem: Ha Isten teremtette az életet, egyedül ő mondhatja meg, milyennek kell lennie. Ez a meggyőződés késztetett rá, hogy utánajárjak, hogyan értette Jézus a „tökéletes” jelzőt.
A „tökéletes” jelentése az ógörögben nem egészen az volt, amit mi értünk most rajta. A görög ’teleos’ jelentése: „teljes, felnőtt, fejlődő”.
Az első két szó beteljesedett állapotot jelöl, a harmadik viszont folyamatban lévőt.
A tökéletesség tehát, amit Jézus elvár, már kész, és mégis még fejlődésben van. Teljes Benne; még kialakulóban bennünk. Megengedi, hogy ne legyünk még készen!
A tökéletességnek ez a meghatározása nem tökéletes alakot, patyolat-otthont, tévedhetetlenséget takar tehát, hanem a jellem érettségére vonatkozik. Jézus nem törődik azzal, ha poros a kredenc, ha teafolt látszik a fogunkon, vagy meg van karcolva az autónk. Az sem érdekli, mennyire illik az ágytakaró a függönyhöz. Ő a lelkünk érettségével foglalkozik.
Azt tanítja Jézus, hogy értékünket csak az befolyásolja, mennyire tükrözzük az ő jellemét. Jó szívvel adni és kapni. Ahogy János írja az 1 Ján 3,18-20-ban: „Gyermekeim, ne szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így lehet nyugodt a szívünk az ő színe előtt. Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud” (1Jn 3,18-20).
Jó hír ez egy gyógyulófélben lévő perfekcionistának.

Uram, köszönöm kegyelmedet! Köszönöm irgalmadat! Köszönöm, hogy erőt adsz a Hozzád hasonuláshoz, mialatt igyekszem Igédet követni. Köszönöm, hogy Téged nem érdekelnek a porcicák, sem a foltos ingek. Segíts, hogy én is kevesebbet törődjek ezekkel a dolgokkal, és fordítsam Rád szívem figyelmét. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2012.01.13.Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)