Fogni szeretném a kezedet!

Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.


Mikeás 6:8

Amikor gyermekeink kicsik voltak, férjemmel, Braddel, sokat fogtuk a kezüket. Néha azért, hogy a veszélytől óvjuk őket, amikor például átmentünk az úttesten. Máskor azért, hogy a félelmeiket csitítsuk el, és biztonságban érezhessék magukat. Másik alkalommal pedig azért, mert siettünk valahova. És volt olyan is, amikor csupán jól esett így sétálgatni, ugrabugrálni, vagy nevetni együtt.

Most, amikor már tinik, nem olyan szívesen szorongatják a kezeinket. Sajnos. Még most is, időnként van alkalmunk az esti tévézés közben időnként megfogni egymás kezét, de egyre ritkábban sikerül. Én ezt nagyon hiányolom

Nagyon szeretem összekulcsolni az ujjaimat a családtagjaimmal. Csodálatos intimitás rejlik benne. A kézfogás tapinthatóan összekapcsol bennünket, és összefonja a lelkünket is. Nagyon szeretek így sétálgatni velük, ilyenkor jobban meghallom a szívük gondolatait, jobban át tudjuk beszélni a súrlódási pontjainkat, könnyebben elfogadják tanácsaimat, jókat nevetünk, élvezzük egymás társaságát.

A mi Mennyei Atyánk is így leli örömét a társaságunkban. Amikor megragadjuk a kezét, időt töltünk vele, megosztjuk vele a nehézségeinket, örömünket, gondolatainkat.

Mikeás próféta a következőt mondta: "Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben." Mikeás 6:8

A fenti idézet egy egyszerű, mégis mély megfogalmazása annak, hogy Isten mit vár tőlünk. Elmondja, mennyire vágyik egy állandó kapcsolatra veled és velem. Arra vágyik, hogy összekulcsoljuk ujjainkat az övével a jó, a rossz, a félelmetes és a szomorú időszakokban. Akkor, amikor a nap magasan jár az égen, és akkor is, amikor sűrű vihar dúl a lelkünkben.

Elemezzük együtt ezt a fenti verset:

ÉLJ A TÖRVÉNY SZERINT
Annak érdekében, hogy a törvény szerint élhessek, Istennek tetszően kell élnem, és nem pedig aszerint, amit a világ tart törvény szerintinek. A megváltásomat teljes egészében Jézus áldozatának köszönhetem, de az már az én naponkénti döntésem, hogy akarok-e az Ő igazsága szerint járni. Minden alkalommal egy döntést hozok, hogy engedem-e, hogy az akaratom irányítson, vagy átadom-e az irányítást Isten Szent Lelkének, és engedem-e, hogy Ő vezessen engem? Amikor imádkozom, meghívom az Urat az adott élethelyzetembe, mintha kinyújtanám felé a kezem, hogy megfogja azt, kérve, hogy Ő vezessen engem az akarata szerint.

TÖREKEDJ A SZERETETRE
Isten szeretetének köszönhető, hogy bár megérdemelnénk, mégsem büntet bennünket a bűneink miatt. Ő megóvja gyermekeit a büntetéstől, (mindazokat, akik megvallják, hogy Jézus az Úr.) Ha nem lenne Isten kegyelme, minden reménységünk porrá zúzódna. Ehelyett, a reménységünket a kegyelem teszi élővé. Az Ő kegyelmére pedig a hálás lelkület a valódi válasz, az olyan lelkület, amely megköszöni Istennek a mindennap megújuló kegyelmét. Akkor ragadtuk meg igazán a kegyelmet, ha mi is úgy tudunk megbocsátani másoknak, ahogy nekünk az Isten megbocsátott. Ha nem kárhoztatjuk a másik embert aszerint, ahogy gondoljuk, hogy megérdemelné.

LÉGY ALÁZATOS ISTENEDDEL SZEMBEN
Olyan szépen írja le a Biblia Isten és Énok kapcsolatát.

„Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.” I.Móz. 5:24. Mit is mond az Ige? Nem tudom, mi tette oly különlegesség Isten és Énok kapcsolatát, hogy Isten egyszerűen csak magához vette őt, de én is szeretném hasonló mélységben megélni Istennel a mindennapjaimat, te nem így vagy vele?

Énok bárka építő dédunokájáról pedig így ír a Biblia: „Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé.” I. Móz. 6:9

Mindketten hűségesen Istennel jártak.

Azért imádkozom a mai napon, hogy Isten úgy tekintsen rám, mint egy hűségesen vele járó nőre.

Nem olyan gyermeke akarok lenni, aki csak akkor nyúl Isten keze után, amikor göröngyös az út, a bankszámlája lenullázódik, vagy amikor a lábai remegnek. Nem akarok tiniként élni, aki szégyelli az édesapját, és csak időnként figyel rá, amikor senki más nincs jelen. Én olyan gyermeki hittel szeretnék élni, aki Isten törvénye szerint él, aki a szeretetre törekszik, és aki naponta megragadja Atyja kezét, hogy vele éljen meg minden percet, mélységet és magasságot, élete élményeit pedig Isten társaságában gyűjti.

Drága Uram! Kérlek taníts engem miként járhatok hűségesen veled. Mutasd meg nekem, mit jelent a törvényed szerint élni. Mutass rá azokra a mozzanatokra, amikor nem így cselekszem. Segíts a szeretetre törekednem, hogy olyan szabadon adhassam a környezetemnek, amilyen szabadon én is élvezem a Te szeretetedet. Fogni szeretném a kezedet, így szeretném járni a mindennapjaimat. Jézus nevében imádkozom, Ámen. 



February 13, 2017, I Want to Hold Your Hand, Gwen Smith
Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
Used with permission
www.girlfriendsingod.com
fotó: pinterest.com


Megjegyzések

  1. ÉLJ A TÖRVÉNY SZERINT - ez olyan egyszeruen hangzik. De egyaltalan nem az. Melyik torvenyeket fogadjuk el? Csak az uj szovetsegben irtakat? Az o szovetseget is? Onnan csak a moralis torvenyeket? A szombat torvenye hova tartozik? Etkezesi torvenyekkel mi a helyzet? Es a tized? Az unnepek megtartasa?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdéseid jogosak, melyekre mélyen boncolgató, a Biblia verseit átgondoló tanulmánnyal illene válaszolni. Itt a Blogon, ebben a formában, most erre nincs lehetőség. Néhány gondolatot szeretnék csak megosztani veled.
      Egyetértek Dianával, az általa idézett Jézusi megfogalmazás a parancsolatokról, összefoglalja a törvény lényegét. Jézus azt mondta, hogy "nem azért jött, hogy eltörölje, hanem, hogy betöltse Isten törvényét." (Máté 5:17) Isten a szeretet, (I.János 4:8) és az Ő törvénye a szeretet törvénye, és értünk, az emberért íródott. A tíz parancsolat első négy parancsolata megmutatja, hogyan szeressük Istenünket, a második része, pedig elmondja, miként szeressük embertársainkat. Az egészségügyi, tisztasági törvények az embert védték, a ceremoniális törvények pedig Krisztusra mutattak: az áldozati rendszer a megváltást, a helyettes áldozatot, az ünnepkör pedig Jézus megváltói munkáját szemléltette. (A tavaszi ünnepkör ünnepei Jézus első eljövetelével beteljesedtek, az őszi ünnepkör ünnepei pedig Jézus második eljöveteléhez kapcsolódnak)
      A tized, úgy gondolom, egy hála kifejezése Isten felé a sok-sok áldásért, mellyel körbevesz bennünket.
      Számomra ebben a kérdéskörben kulcsfontosságú a Jeremiásnál olvasható Ige:
      „Törvényemet a bensejükbe adom és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31.33b)
      Amikor ez a szeretet kapcsolat megvalósul, akkor Isten törvénye nem külső elvárásként, teljesítendő feladatként nehezedik ránk, hanem bennünk dobban, mert Isten helyezte a szívünkbe azt.

      Törlés
  2. "Csak az új szövetségben írtakat?":hiszen az a két dolog,amit Isten kér tölünk,felölel és magában hordoz mindent,összefoglalva az ó és újszövetséget!nem sorolnám öket a "csak"kategóriába;)Szeresd Istenedet teljes szívedböl,teljes lelkedböl és teljes elmédböl és szeresd felebarátodat,mint magadat!mindkettöre csak akkor vagyunk képesek,ha naponta az Úr erejét kérjük imádságban,különben csak vallásos próbálkozás,küszködés az egész,h Istent lenyügözzük azzal,amire csak Vele együtt vagyunk képesek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések