Isten ereje az erőtlenségeink által ér célhoz

    De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.

    (II. Korinthusi levél, 12:9)

    Hosszú éveken keresztül mindent tőlem telhetőt megtettem, hogy elrejtsem vagy semmissé tegyem az életemben rejtőző gyengeségeket. Miután rájöttem, hogy hasztalan próbálkozom, egyszerűen azt mímeltem, hogy a gyenge területeim nem is léteznek. Miért? Azt gondoltam, ha én gyenge vagyok, akkor Jézus biztosan nem szeret engem. Úgy gondoltam, hogy a gyengeségeimmel együtt egyáltalán nem is vagyok szerethető. A problémám az volt, hogy még magamat sem tudtam elfogadni.

    Amikor fiúnk, Jered, elkezdett járni, rögtön láttam, hogy a lába befelé fordul. Gyermekorvosunk egy specialistához irányított bennünket, aki körültekintően megvizsgálta Jeredet, majd röntgen felvételeket készíttetett. Minél több vizsgálatot rendelt el, annál inkább aggódtunk Jeredért. Eljött a konzultáció ideje, és a lehető legrosszabbra is felkészültünk... Az orvos sztoikus arca nem sok mindenről árulkodott, de a diagnózisa egy ajándékként ért bennünket. "Semmi gond sincs Jered lábával", kezdte a tájékoztatást "csupán arról van szó, hogy lábai igazi atléta lábak, és sportolás közben majd páratlan egyensúlyt fognak számára biztosítani." Amiről mi azt gondoltuk, hogy egy gyengeség, vagy egy legyőzendő akadály, az valójában erőt jelentett Jered számára, és része volt az Alkotó tervének, mert fiúnk sport és tanulmányi ösztöndíj segítségével végezte el a főiskolát.


    A mi életünkre, mint Isten gyermekeinek életére, ugyanez mondható el. Isten szerető Terve szerint - a gyengeségeinkkel együtt,- céllal alkotott meg bennünket. "Isten tervezte meg minden ember feladatát." (János 3:27, angol fordítás) Hajlamosak vagyunk a gyengeségeinkre, mint hiányosságra tekinteni. De mivel az értékünk egyáltalán nem rajtunk múlik, őszintén felvállalhatjuk gyengeségeinket, mert biztosak lehetünk abban, hogy nem csökkentik értékünket Isten előtt. Sőt, a gyengeségeink lehetnek azok a területek az életünkben, ahol Isten leginkább megdicsőülhet általunk.

    Ehelyett, mi nem veszünk tudomást gyengeségeinkről, remélve, hogy más sem veszi észre őket. Örök tagadásban élünk, és amikor elesünk, mindig másra hárítjuk át a felelősséget. De hiába is próbáljuk elfedezni erőtlenségeinket, azok mindenképpen előtörnek a legváratlanabb pillanatokban.

    Az erővel megtöltött élet elfogadja a fájdalmat, a megtörtséget, a gyengeségeket, mert megértette, hogy a tökéletesség nem földi erő, hanem a Menny ajándéka. Pál szavai nagyon meggyőzően hangzanak: " 
    Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket.(I.Korinthusi levél 1:27)

    Amikor őszinték vagyunk gyengeségeinket illetően, akkor elismerjük azt a tényt, hogy egyedül Isten képes általunk és bennünk jót cselekedni. Isten ereje azonnal szembeötlik egy gyarló ember mindennapjaiban. Isten mindig abból a célból engedi meg az erőtlenségeket az életünkben, hogy rádöbbenjünk elveszett voltunkra, és arra, hogy egyedül Ő tud megoldást nyújtani életünkre vonatkozóan. Mert Ő,- ha mi megengedjük Neki,- akkor a gyengeségeink ellenére is használni szeretne bennünket, sőt, a gyengeségeink által fog tudni leginkább használni bennünket. Ne felejtsük el, mi nem az üzenet vagyunk, hanem csupán a Menny üzenetének a közvetítői vagyunk. Ne használjuk hát a gyengeségeinket arra, hogy kibújjunk Isten akaratának teljesítése alól. Mert ezek a gyengeségek az életünkben, Isten által rendelt lehetőségek, hogy terve mind inkább kibontakozhasson.

    Szeretném egyre inkább átadni életemet Istennek. Tudom, hogy még messzi utat kell megjárnom hogy elérjem célomat, de csatlakozz te is hozzám abban az elhatározásomban, hogy elfogadom gyengeségemet és fájdalmamat, hogy Isten ereje, és megújító hatalma ragyoghasson át életem minden egyes összetört darabkáján.

    Atyám, soha sem szeretném elfelejteni azt az igazságot, hogy én gyenge, Te pedig erős vagy. Kérlek bocsásd meg büszkeségemet és önhittségemet, amikor azt gondolom, hogy tőlem bármi jó is származna. Kérlek tarts az összetöretés állapotában, hogy előtted igazán meg tudjam alázni magam. Kérlek használd életem összetört darabjait, hogy a Te világosságod ragyoghasson általuk. Jézus nevében, Ámen.


    Átgondolásra:

  • Készíts egy listát gyengeségeidről.
  • Olvasd el Gedeon történetét a Bírák könyvének 6. fejezetének 1-27. verséből
  • Miként reagált Gedeon, amikor Isten feladattal bízta meg? Te hogyan válaszolsz Isten hívására?
  • Kinek az ereje győzedelmeskedett Gedeon életében? A mindennapjaidban látsz összefüggést Gedeon tapasztalata és a te életedben?


  • Sok éven keresztül küszködtem az értéktelenség érzésével. Álmaim és terveim sokaságát veszítettem el a félelmeim és kétségeim miatt...míg egyszer csak a klinikai depresszió állapotában találtam magam. Ekkor aztán Isten az életemet átformáló leckékre tanított meg engem. A következő dolgokat tanultam meg ekkor:

  • Senki sem foglalhatja el helyemet Istennél. 
  • Önmagam erejéből sohasem leszek "elég jó", de nem is ettől függ a kapcsolatom Istennel. 
  • Ehelyett Ő bennem él, és én az Ő ereje által élhetek. 


  • Soha ne állj szóba azzal a hazugsággal, hogy te semmit sem jelentesz Istennek.
    Drága barátnőm, Te egy hatalmas kincs vagy számára. Ragadd hát meg Isten erejét!


    (Forrás: Mary Southerland, Girlfriends in God, Daily devotionals

    Copyrighted by Girlfriends in God, Inc. 2013
    Used with permission
    www.girlfriendsingod.com)
    fotó:pinterest.com

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések