Egy hely, ahova tartozunk

„Ne hagyd el barátodat és atyád barátját, és ne menj testvéred házába nyomorúságod napján. Jobb a szomszéd a közelben, mint a testvér a távolban.” Péld 27:10

Ahogy ott ültünk az asztal körül a naplementével a hátunk mögött, jóleső sóhaj szakadt fel belőlem. Drága barátnőim arcán ragyogott a búcsúzó nap fénye, hangunk halk volt és meghitt. Szívünkben rég eltemetett témákra fordult a szó, nevetés gyöngyözött, könnyek peregtek, arcunk együttérzést, törődést tükrözött, míg apadtak-dagadtak a beszélgetés hullámai. Ahogy a sötétedés mélyülni kezdett körülöttünk, vonakodva álltunk fel, búcsúztunk egymástól, s tért haza ki-ki a családjához, az otthonához.

Szégyenkezve mondtam magamnak azon az estén: „Hol van ettől a Facebook…”

Ne értsetek félre. Én is odavagyok a közösségi hálózat-őrülettől. Lelkendezve újítok fel régi barátságokat, örömmel maradok kapcsolatban újdonsült barátokkal, akikkel egy-egy utazás hoz össze, s csudára élvezem, hogy a gyermekeimmel új utakon-módokon tudom tartani a kapcsolatot. Szórakoztató és élvezetes. Elbűvölő és elragadó. Nevel és ihletet ad. Szó sincs róla, hogy abba akarnám hagyni, de szükség van rá, hogy a helyén kezeljük, annak tartsuk, ami. Ami biztos: nem a hűséges kötődés helye.

A Facebook csak egy a közösségi oldalak közül, de mert a kedvencem, végeztem egy kis kutatást. 2004-es indulása óta 2010 elejéig felhasználóinak száma 1 millióról a döbbenetes 103 millióra emelkedett csak az USÁ-ban. 2009-ben 145 %-os volt a növekedés. És már rég nem csak a fiataloké. Jelenleg a 35-54 éves korosztály vezeti a felhasználók listáját, élükön a nőkkel. Furcsa módon, az 55 fölöttiek létszáma nőtt legnagyobb mértékben 2009-ben: 923% volt a növekedés!

Szinte hihetetlen! Eltöprengtem, mi lehet az oka a hálózatok népszerűségének. Nem kutattam mélyebben, de van néhány elképzelésem. Az idők során kultúránk egyre elszigetelőbbé vált. Az ipar terjedésétől, ami családjainkat kiragadta a falvak bensőségességéből, a légkondicionálásig, ami a kapu előtti kispadról a szobák hűvösébe vonzotta az embereket, egyre nehezebb feladatot jelent a valahova tartozás. Ahelyett, hogy egy életen át kötődnénk egy gyülekezethez, mindegyre más városba költözünk, más templomokba járunk. Ahelyett, hogy átszaladnánk a szomszédba a nagyi tanácsáért valami nevelési kérdésben, bekapcsoljuk a TV-t, vagy fellapozunk egy könyvet. Az asztal körül fogyasztott közös étkezés helyét átveszik az útközben itt-ott bekapott falatok, mialatt egyik elfoglaltságunkról a következőre hajtunk.

Ha mindez gúnyosan hangzik – elnézést kérek. Vérző szívvel írok, saját tapasztalatból. Rólam szól mindez. Én vagyok, aki befelé fordult, és bekapcsolja a gépét, ahelyett, hogy kitárt karokkal, kitárt lélekkel kifelé fordulna. Én vagyok, aki az utóbbi időkben ért csalódások miatt a barátság helyett a „barátkozás” felé fordult. Könnyebb távolról barátkozni, mint közeli barátnak lenni.

Elgondolkoztam nemrég, milyen korba és hova született Jézus. Isten saját tetszése szerint bármelyik korba küldhette volna. Miért nem a mi korunkba küldte? A televízió és az internet biztos gyorsabban terjesztette volna az Igét. Nem tudom, miért küldte Isten telefon, tévé és internet nélküli világba Jézust, de talán, mondom: talán, korválasztásának üzenete van számunkra. Jézus a szoros kapcsolatokat választotta üzenete terjesztésére újraeljöveteléig.

Saját képére és hasonlatosságára alkotott minket, a szemtől-szembe, szívtől szívig kapcsolatok elnyomhatatlan vágyával. Talán egyedül az igazi összetartozás Istennel és másokkal elégíti ki lelkünk állandó vágyakozását.

Uram, tudom, hogy Nálad igazi együvé tartozást találok. Segíts, hogy másokkal is hasonló kapcsolatot építhessek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.08.17.Amy Carroll, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotÓ. pinterest)