A szentség bennünk

„Az idős asszonyok hasonlóképpen legyenek komoly magaviseletűek, senkit se rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra. A fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták, háziasak, gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, nehogy az Isten szavát káromlás érje.” Tit 2,3-5


Nem tudta, hogy figyelem. Pedig ezt tettem. És amit tapasztaltam, megváltoztatott engem is meg a házasságomat is.
Barátnőimtől hallottam, hogy Deborah, gyülekezetünk egyik tagja, elhatározta, hogy sosem mond rosszat a férjéről. Igazán szeretem a férjem, meg vagyok vele elégedve, még ha nem tartom is tökéletesnek. Akkoriban nem találtam semmi kivetnivalót abban, ha néha panaszkodom róla a barátnőimnek, kolléganőimnek. Ők is állandóan ezt tették.
Amit Deborah-ról hallottam, kihívást jelentett. Figyelni kezdtem őt és a férjét, hogy észrevegyem, mi más bennük. Feszülten lestem, hogy Deborah kitart-e elhatározása mellett. Igen, kitartott, és ennek eredménye nyilvánvaló volt.
Deborah és John sokkal régebb óta voltak házasok, mint mi, és három gyönyörű gyermeket neveltek. Ezzel együtt úgy viselkedtek, mintha a nászútjukon lennének. Egymás iránti odaadásukat nem szennyezte be az ítélkező lélek és panaszkodó száj okozta bizalmatlanság és keserűség.
A különbség hatására, amit náluk megfigyeltem, kezdtem azonnal észrevenni, mikor készülök kiengedni a gőzt, és kezdek panaszkodni a férjemről. Arra gondoltam, milyen szörnyű lenne benyitni egy szobába, és meghallani, hogy ő negatív dolgokat mond rólam. Elkezdtem követni Deborah-t.
Nem sok idő telt el, és már megtapasztaltam a gyümölcsöket a házaséletemben. Sokféle gyümölcsöt! Minél több jót mondtam a férjemről, annál több jót gondoltam felőle. A jó benne messze felülmúlta a tökéletlenségeket. Azzal, hogy dicsértem a férjem a barátnőimnek, növekedett a szerelmem iránta. Ráadásul sosem aggódtam, vajon mi jut vissza hozzá abból, amit mondok.
Egyre erősebben hinni kezdtem a bennünk lévő szentségben. A férjem és köztem lévő kötelék erősebb, mint ami bárki máshoz köt. Vannak dolgok, amik csak kettőnkéi.
Nagyon szeretek beszélgetni, de ez nem jelenti azt, hogy mindig mindent el kell mondanom másoknak. Ha valami gond van köztünk, kiönthetem szívemet Isten előtt, a Biblia biztat is erre. Ápolom a kapcsolatot olyan barátnőkkel, akik egyformán szeretik a férjemet és engem testvérekként Krisztusban. Ők meghallgatnak, tanácsot adnak, azonnal szólnak, ha nincs igazam. Keress magad köré olyan asszonyokat, akikről a Titus-levél 2,3-5 ír, ha valamilyen problémát kell megoldanod, vagy ha imára van szükséged egy helyzettel kapcsolatban.
Tudtán kívül, Deborah sok házasságot változtatott meg a gyülekezetben. Próbáljunk Deborah-kká válni közösségünkben, környezetünkben. Szeretném, ha szavaimnak, tetteimnek ilyen hatása lenne – erősítené a házasságomat, bátorítana másokat, dicsőségére válna Istennek.

Uram, segíts, hogy uralkodni tudjak a nyelvemen. Segíts, hogy dicsérjem a férjemet, ahelyett, hogy kritizálnám és panaszkodnék róla. Összetűzés esetén juttasd eszembe, hogy először mindig Hozzád forduljak. Add, hogy olyan barátnők kerüljenek körém, akik mellém állnak ebben a feladatban, akikkel kölcsönösen támogatni tudjuk ebben is egymást. Jézus nevében, Ámen.

(Amy Carroll: The Sacred Us, Encouragement for today, 2014.03.17., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Megjegyzések

  1. Ez bizony így van ! Az ember társas lény, és ki lehetne nagyobb támasza a házassségban, mint a férje, vagy a felesége! Nem a szülő, mert az már megtette a magáét. Felnevelt, útra bocsátott. Nem a barátnő, mert neki is van saját élete. különben is a kibicnek semmi sem drága. Ne segítsen senki haragudni, ne táplálják indulataidat, hanem csitítsák!És jó, ha nem engeded elmélyülni a szakadékot közted és a párod között, hanem inkább azon dolgozol, hogy eltűnjön. Ne engedd, hogy beszélgetés helyett a némaság verjen ékek közöttetek. Jó, van példa a környezetedben, hogy a szülők, nagyszülők, esetleg szomszéd házaspár, milyen egyetértésben élnek. Ne a rossz legyen a követendő minta, hogy elválunk, követelőző légy, nekem is van életem, az én szüleim az elsők....stb. Neked a te párod legyen az első. OlYAN JÓ LÁTNI ILYEN BOLDOG, KIEGYENSÚLYOZOTT HÁZASPÁROKAT, MERT VANNAK. Örülök a mai igének és példának. Hála legyen érte !

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések