Isten szöges cipője

„Mert amint megoltalmaz a bölcsesség, ugyanúgy megoltalmaz a pénz is; a bölcsesség mégis hasznosabb, mert életet ad a birtokosának.” Préd. 7:12


A vancouveri olimpia odaszegzett a tévé elé. Szinte az összes téli sportot megnézem: a jégtáncot, műlesiklást, hódeszkázást, még a jégkorongot is. Élvezem a versenyt, a csapatmunkát, a díjkiosztó ünnepségeket, és főleg a sportolók történeteit, amikben elmesélik, hogyan győznek le különböző akadályokat, hogy jól teljesíthessenek.

Igazából ez az egész az én drága kicsi férjemet, Ricket juttatja eszembe.

Rick csonka családban nőtt fel, az édesanyja nevelte, szegények voltak. A középiskolában szerette volna kipróbálni magát az atlétikában – hosszú távfutó vagy gerelyvető szeretett volna lenni. De nem volt megfelelő cipője ezekhez a sportokhoz, és nem is volt lehetősége beszerezni az eszközöket. Istennek hála, egy barát és egy jóravaló edző segített.

Rick egyik közeli barátja meghívta őt magukhoz, és így szólt hozzá: „Próbáld fel ezt a futócipőt. Nekem nem jó, sosem használnám.” Rick nem tudta, igazat mond-e a barátja, de a cipő pont jó volt a lábára. Ez a cipő tette később lehetővé, hogy 800 méteren részt vehetett a nemzeti bajnokságon.

A futócipők segítették Ricket, hogy gyorsabban tudjon futni, de lába mindegyre kibicsaklott bennük, amikor megpróbálta elhajítani a gerelyt. Egyik edzés végén az edző félrehívta Ricket, és egy nagy dobozra mutatott: „Van itt néhány pár szöges cipő, amit végzős diákok hagytak a ruhásszekrényükben tavaly év végén. Keress közülük egy párt, ami jó rád.” Rick talált a lábára illő cipőt, és a szögek megtették a hatást. Már a recsegő hangjuk a pályán kellő önbizalommal és céltudatossággal töltötték el Ricket. Rick megtanulta, hogy sokkal könnyebb küzdeni a gólért, ha biztonságos cipőben van.

Sok atléta álmodik arról, hogy fennáll a pódiumon a díjkiosztáson, és aranyérem lóg a nyakában. Ehhez tehetségre, kemény munkára és pénzre van szükségük. De van egy dísz, ami értékesebb az aranyéremnél. A Példabeszédek 3: 21-23 így írja le:

„Fiam! Ne távozzanak ezek szemed elől, ragaszkodj az okossághoz és a megfontoláshoz! Akkor ez lelked élete lesz, és ékessége nyakadnak. Bizton jársz akkor utadon, és meg nem ütöd lábadat.”

A megfontolás és a biztos ítélet aranyérmeink lesznek, ha bölcsességben járunk. A pénz helyzetbe hoz, de azon túl már nem tud vinni. Csak bizonyos szintű biztonságot ad. A bölcsesség a megfelelő lábbeli, amivel végigfuthatjuk a versenyt, amire Isten meghívott. A bölcsesség segítségével tehetjük meg a túrát evilágból az öröklétbe.

Ha az Ő bölcsességében járunk – Isten szöges cipőjében –, biztos lépést ígér nekünk. Nem sima utat ígér, vagy könnyen lefutható távot, hanem azt, hogy a tereptől függetlenül, biztosak lesznek lépéseink. A bölcsesség – Istennek és az ő útjainak tiszteletben tartása – tökéletes biztonságot ad. Örökkévaló biztonságot. A pénz erre képtelen.

Rick sikeresen folytatta a versenyzést a középiskolában, majd az egyetemi évek alatt a nemzeti csapatban. És haladt az isteni bölcsesség elnyerésében is. Hálás vagyok a barátainak és az edzőinek, mert biztosították Ricknek, hogy a legtöbbet hozza ki magából.

Isten biztosítja mindnyájunknak – a Biblián, követőin, a Szentlelken keresztül -, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Felszerel mindennel, hogy a nyomában járhassunk. Isten országában nincs szükség pénzre ahhoz, hogy biztosan álljon a bokánk. Akár vászoncipőben, akár bakancsban, strandpapucsban vagy mezítláb – biztosan járhatunk, ha bölcsen járunk.


Drága jó Uram, adj nekem bölcsességet és biztos lépteket a nyomodban járáshoz. Láss el minden eszközzel, amire szükségem van. Bárhogy alakul is az utam, hiszem, hogy a te útmutatásod megóv az eleséstől. Te vezetsz, én követlek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.02.24., Rachel Olsen, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: mensrunninguk.co.uk)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések