Miként tudja az ima megváltoztatni egy férfi életét

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.


(Jakab 5:16)

Allan durva ember volt. 

Egyedülálló édesanya nevelte öt testvérével együtt. Megtanulta, hogy kemény elszántsággal érheti el céljait. Tizenkilenc évesen házasodott meg, húsz évesen már fia született, és huszonöt volt, amikor a kislánya is megérkezett. Húsz év alatt egy fatelep kiszállító sofőrjéből egy építőanyag kereskedés társtulajdonosává lett. 

Allan nem vetette meg az alkoholt, nagy ivónak számított. Bántalmazta a feleségét szavakkal és tettlegesen is, a gyermekeit pedig érzelmileg terrorizálta. Elmerült a szerencsejátékban, belekóstolt a pornográfiába, és megkérdőjelezhető kapcsolatot ápolt kétes elemekkel. Amikor azonban tinédzser lánya átadta szívét Jézusnak, és elkezdett imádkozni a családjáért, Isten kézbe vette a kegyelem vésőjét, és elkezdett Allan kőkemény szívén dolgozni. 

Egy napon így fordult lányához: „Időnként el foglak kísérni a gyülekezetbe, de sohasem lesz keresztény belőlem. Túl sok borzalmat követtem el az életemben. Soha sem leszek méltó arra, hogy Isten megbocsásson nekem.” 

Lánya hiába mondta neki, hogy senki sem tud önmaga erejéből „jó” lenni. Épp ezért halt meg Jézus a kereszten, a bűneinket magára véve. Ám Allan számára a kegyelem ezen üzenete megragadhatatlan maradt. 

Negyvenhat éves korában Allan élete fájdalmas fordulatot vett. Egy rosszul sikerült üzleti döntés miatt beperelték. Allan közel állt az idegösszeroppanáshoz. Neki úgy tűnt, minden összeomlik körülötte, Isten azonban ezeket a történéseket felhasználta Allan érdekében.

Egyik napon kétségbeesve autóba ült Észak-Karolinában, hogy megkeresse feleségét, aki éppen egy összejövetelen volt Pennsylvaniában. Sehol sem találta, ezért megállt egy templomnál, hogy imasegítséget kérjen. A titkár egy térképet rajzolt Allan számára, mely elvezette Allant az erdőbe a pásztorhoz, aki éppen egy új gyülekezetház építésén dolgozott. 

Allan kezében a vázlatos térképpel megtalálta az épp kalapáccsal dolgozó pásztort, a szíve pedig Jézusra lelt ott, az erdőben. A pásztornak mesélt önmagáról, az életében elkövetett dolgokról. A pásztor átölelve Allant, így szólt hozzá: „Most akkor elmondom neked mindazt, amit én tettem korábban…” Allan akkor, ott, rádöbbent arra, hogy ha annak az embernek, aki hasonlóan élte korábban az életét, mint ő maga, Isten meg tudott bocsátani, sőt egy pásztorrá tudta őt formálni, akkor Isten ezt az ő saját életében is véghez tudja mindezt vinni. 

Allan ott, a Penssylvániai erdőkben elfogadta Urának és Megváltójának Jézust, és az egyik legkedvesebb emberré formálódott, akit valaha ismertem. Allan az édesapám volt. 

Korai keresztény életemben már megtapasztaltam az ember életét megváltoztatni tudó ima erejét: megláttam azt, Isten miként formálta az elhatározásait, őrizte a szívét és erősítette a hitét édesapámnak. 

A mai igeversben azt olvassuk, hogy „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5:16b) Az édesapám életében megnyilvánuló Isten hűsége mutatta meg számomra először az ima fontosságát az életünkben lévő férfiakért, fiúkért. Most pedig a férjemért, fiamért végzett imaszolgálat által érzem ennek az értékét. 

Feleségként hatalmas lehetőség van a kezedben: a menny zsilipei nyílhatnak meg a társad érdekében. Lehet, hogy a férjed még nem ismeri Jézust, vagy éppen szunnyadó hite van. Az is lehet, hogy szilárdan áll a hitben, hűségesen végezve munkáját. Akármi is a helyzet, senki sem alkalmasabb arra, hogy érte, és Krisztussal való kapcsolatáért imádkozzon, mint te. A hit és a hitetlenség közötti skálán bárhol is álljon, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének az 1. verse ígéretét megragadva imádkozhatsz érte: „ A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” 

Imádkozzunk hát férjeinkért és az életünkben lévő értékes fiúkért, férfiakért: 

Uram, imádkozom: _______________-ért. 

Imádkozom az ő válláért: Az élet terhei között kérlek, emlékeztesd őt, hogy számodra nincs lehetetlen. Segítsd őt, hogy az aggódás kötelékét elvághassa a dicsőítés kardjával, és minden terhét Tereád vethesse. (I.Mózes 18:14, V.Mózes 31:8, Zsoltárok 9:10) 

Imádkozom a szívéért: Vedd körül a szívét a Te védelmező Jelenléteddel, őrizd meg őt a korrupciótól, óvd szívének tisztaságát. (Példabeszédek 4:23, 17:20, 17:22) 

Imádkozom a hátáért: Őrizd őt fizikailag és lelkileg is. Óvd őt a gonosz ármánykodásától, mely tőrbe csalhatná őt. Köszönöm, hogy Te hatalmasabb vagy minden őt érő támadásnál. (János 10:10, II. Korintusi levél 2:11, Efézusi levél 6:10-18) 

Imádkozom a karjáért: Segítsd őt, hogy erős és bátor lehessen a Te hatalmas erődbe kapaszkodva. Bátorítsd őt, amikor fél, ha kétségek gyötrik, erősítsd meg őt. (V.Mózes 31:6., Józsué 1:9, Ézsaiás 30:15.) 

Imádkozom a kezéért: Áldd meg kérlek kezei munkáját. Jutalmazd erőfeszítéseit, adj sikert az életében. (V.Mózes 33:11, 28:12-13) 

Így emelem szerettemet Teeléd, Uram. Jézus nevében, Ámen. 







(Forrás: Sharon Jahnes: How Prayer Can Change a Man’s Heart, Proverbs31 Ministries Daily Devotionals, February 12, 2018. fotó: projectinspired.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések